Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Jogerősen műhibapert vesztett a győri kórház

A nő Győrben, a terhesség 23. hetében szülte meg gyermekét, aki egy nappal később meghalt.

Jogerősen műhibapert vesztett csütörtökön a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház; a másodfokon döntő Győri Ítélőtábla emelte a nem vagyoni kár miatt fizetendő összeget.

A periratok szerint 2005 májusában a soproni kórházban jelentkezett az elsőrendű felperes heves vérzéssel; itt már csak méhe eltávolításával tudták kezelni az asszonyt. A nő két héttel korábban, Győrben, a terhesség 23. hetében szülte meg gyermekét, aki egy nappal később meghalt.

A tárgyaláson elhangzott: a győri intézményből történt elbocsátás és a varratszedés dokumentációja is hiányzik, márpedig az intézményt csak akkor lehetne felmenteni a felelősség alól, ha ezek az anyagok bizonyítanák, hogy ebben a fázisban nem volt, vagy nem volt észlelhető, hogy a nő fertőzést szenvedett.

A felperesek az eljárásban kilencmillió forint nem vagyoni kár megállapítását kérték: a műtéten átesett nő öt-, férje három-, már meglévő gyermekük egymillió forintra perelte a kórházat, amelyekből első fokon kétmilliót, illetve félmilliót-félmilliót ítélt meg a bíróság. Az ítélőtábla most három-, illetve egymillió forintra emelte az előbbi két összeget, míg a gyermek esetében azon nem változtatott.

A bíróság egyúttal kimondta, a kártérítés összegét nem csökkentheti, hogy nem sérült a felperesek teljes családhoz való joga azzal, hogy a szülők időközben örökbe fogadtak egy gyermeket. Az ítélet szerint a történtek nem egészségkárosodási veszélyhelyzetet, hanem egészségkárosodást okoztak az elsőrendű felperesnek.

Olvasóink írták

  • 19. impala 2011. február 06. 12:26
    „Az előttem hozzászóló Éva69hez.Annyit fűznék hottá hogy DRVajda Attila tényleg nem ajánlott orvos mert lelkiismeret nélkül ezen e területen praktizállni nem szabadna.”
  • 18. Éva69 2011. február 05. 18:18
    „Én két éve 23 hetesen vesztettem el a kisfiamat ! Az elsö kisbabám lett volna lombik programmal sikerült a terhesség, annyira vágytunk a párommal a picire. Sajnos a terhességem nem volt probléma mentes már a 16 héten vérezgettem. Hívtuk az orvosomat , hogy baj van nagy nehezen berendelt a korházba , két órán keresztült ott ültünk a vároba majd nagy nehezen behívtak , vizsgálat minden rendben van nincs baj a babával azzal haza is mehettünk ! A vérezgetés viszont nem mult el , az orvosom magán rendelésén azt mondja minden rendben pihenjek ismént hazaküldtek! Majd 23 hetesen erös vérzéssel vittek a korházba , már késön volt az infuzió felemelt ágy...Sajnos elvesztettük! Az orvosom nem vette észre, hogy nekem nyitott méhszájam volt , ha időben észreveszi összelehetett volna varrni , nem kaptam meg azt az orvosi ellátást bele értve a gyógyszereket ami szerintem ilyenkor a leg alapvetö feledat lett volna ! Megköszönném Vajda Attila DR úrnak , hogy tönkre tette az életünket ,mint utólag kiderült teljesen egészséges kisfiunk lett volna ! Nemtudom lelki ismeretével hogy számol el! Nem csak a boritékot kellene nézni , hogy milyen vastag ! Kicsit több odafigyelés időben, és gyors segítséggel nem lennének ilyen tagédiák ! Nagyon hiányzik a kisbababám , és még mindíg nem tudtam ezt feldolgozni . Köszönöm , hogy elmondhattam !”
  • 17. faller2 2011. február 04. 19:19
    „Két éve Édesanyámat kezelte félre Dr Bély Mária. Egyértelmű Lyme kór-ja volt, 3x ment vissza, mert a felírt gyógyszerek, tabletták nem használtak! Elegem lett a hozzá nem értéséből, elvittem a rendelőbe, és egy fiatal bőrgyógyásznő, azonnal a laborba küldte - ezt nem tette meg a főorvosnő, pedig az a bizonyos "kokárda" jel mindent elárult!!!- ez egyértelműen mutatta a kórt. Csak ezután kapta meg az antibiotikumot, amit az eltelt két hónap alatt már RÉG be kellett volna szednie!
    Természetesen mindenről dokumentum van, ha e miatt baja lesz Anyámnak, az Isten irgalmazzon annak a nőnek, akinek ezt, az egyértelmű betegséget észre kellett volna vennie! Nem fizetik meg Őket....és? erről a beteg tehet? rajtuk kell a fájdalmukat megtorolni? Ők választották ezt a hivatást, nem mi kényszerítettük , akik sok esetben az áldozataik vagyunk!
    Természetesen a pénz nem szünteti meg az okozott fájdalmat! Én bevezetném azt, hogy az eset súlyosságával egyenlő mértékű büntetést kapjanak:x időre felfüggeszteni az állásából, nem praktizálhatna többé, ill. börtön büntetést.”
  • 16. annobon 2011. február 04. 08:21
    „15-höz: "Azt azonban, hogy kértek, jogosnak tartom," Még egyszer hangsúlyozom, nem az a baj, hogy kértek, ez a világ legtermészetesebb dolga ilyen esetekben. Én magam is így tennék. Csak az eltúlzott voltával nem értek egyet, azaz konkrétan azzal, hogy egyesek a csillagos eget tekintik a határnak. Ennyi erővel (az amerikai tragédia kapcsán), ha nem elég a 2 millió dollár, miért nem kérnek mindjárt 2 milliárdot! Vagy a világ 10 leggazdagabb embere közé (de legalábbis a 10 leggazdagabb magyar embere) szeretnének bekerülni?”
  • 15. BsBe 2011. február 04. 07:06
    „annobon 2011.02.03. 14:39 Nem követtem végig, így nem tudom milyen összegű kártérítést kértek a amerikai folyóba veszett fiatalok hozzátartozói. Azt azonban, hogy kértek, jogosnak tartom, még akkor is, ha attól nem támadnak fel a gyerekek, akiknek halálát egy másik ember felelőtlensége okozta. Ezen van a hangsúly. Ha valaki valakinek visszafordíthatatlan kárt okoz akkor fizessen. (hogy mennyit, az a bíróságok dolga) De ez már régi törvény, csak az utóbbi időkig kórházakkal, orvosokkal szemben nem igen alkalmazták. Pl. valakit elgázol egy gépkocsi, így maradandó kárt szenved, akkor is jogosult a kártérítésre. Vagy ez is túlzás? De pl. ha valaki leesik a létráról, és így lesz maradandó egészségkárosodása, akkor (mivel senki nem kényszerítette a létrára) nincs kitől kártérítést kérni.
    A " móvári példánál maradjak, még 2002-ben történt: "este megtalálták annak a kilencéves kisfiúnak a holttestét, aki a délutáni fürdőzés közben elmerült a Lajta folyóban Mosonmagyaróvárnál" itt ki volt a felelős? valaki belekényszerítette a fiút? belelökte? vagy valaki megengedte neki, hogy ott fürödjön?”
  • 14. Madarász 2011. február 03. 22:01
    „Minden kórháznak van az orvosokra felelősség biztosítása, a biztosítónak kell fizetni.

    Mellesleg tényleg elég tré néhány orvos hozzáállása, tisztelet a kivételnek, szerencsére ilyet is ismerek, de nagyon sokan úgy beszélnek a betegekkel, mint a kutyájukkal, sokszor azért hal meg beteg, mert nincs orvos az osztályon.
    Néhány éve egyik kolléganőnket szívrohammal vitték be hétfő reggel a kórházba, nem volt orvos a kardiológián, leállt a szíve, meghalt.
    Egy másik kolléganőnk vesebeteg édesanyjának olyan gyógyszert adtak be, amit nem is lehetett volna, a véna kanülje begennyesedett, napokig nem foglalkoztak vele, hiába szóltak, a kórházi papírokon olyan dátumak szerepeltek, ami nem volt igaz, a néni meghalt.
    Meglátogattuk az agyvérzéses volt kolléganőnket, még arra is lusták voltak a nővérek, hogy egy pohár vizet adjanak a betegeknek, vagy elmossák a felkelésre képtelen betegek evőeszközeit, kicseréljék a pelenkájukat.
    Persze van kivétel, pl. a diabetológián nagyon kedvesek és figyelmesek az orvosok és a nővérek is, a mosdó is tiszta volt, szerintem a legnormálisabb osztálya a kórháznak.”
  • 13. HarconaMarcos 2011. február 03. 21:00
    „Teljesen jogos. Ami baj van a történettel, hogy nem az az orvos viseli a következményeket, aki a hibát elkövette, hanem az adófizetők. Gondolom, mint minden más nőgyógyász ő is mindig mindenről számlát adott és nem kért öt perces vizsgálatért 8-10 ezer forintot. Garantáltan adómentesen. :-/
    Rendes helyeken ilyenkor a felelős a felelős. Természetesen akár önhibáján kívül is lehet az, ezért van az orvosoknak felelősségbiztosításuk. Ilyen már itthon is létezik. Az persze valószínű, hogy a többedik eset után már nem áll szóba vele egyetlen biztosító sem.”
  • 12. Napocska 2011. február 03. 18:02
    „Azt hiszem, ha valakinek meghal a gyermeke, nagyon megviseli és nem tud a munkájára figyelni, esetleg el is bocsájtják. Talán ezért is kérnek kártérítést ilyen ügyekben. A kórház pedig legalább egy részét terhelje ki az orvosra!”
  • 11. judith1971 2011. február 03. 16:31
    „Felperes!
    Nagyon sajnálom ami veled történt....nincs az a pénz ami kárpótolna a történtekér! Az én nővérem is hasonlóképp járt de Ő genetikai okok miatt szűlte meg félidősen a babát...ez után történt hogy azonnal eltávolitották a méhét mert majdnem belehalt! Azóta agyvérzésbe meghalt...amit szintén írhatok az orvosok "precíz" munkájára!
    Kitartást és sok erőt kivánok!”
  • 10. Felperes 2011. február 03. 15:11
    „Pontosítanék. A kártérítés a további vér szerinti gyermekek szülésének, vállalásának ellehetetlenülése miatt lett megítélve, nem a gyermekünk halála miatt pereltünk.
    Ma egy hatéves történet zárult le a számunkra. Egyébiránt az első fokot tavaly januárban már megnyertük a megyei bíróságon, akkor egyetlen médium sem foglalkozott vele.
    A fellebezés az első fok jogalapját nem vitatta, csak a bírói tévedések pontosítását kértük az indoklásban.
    A pert különben a második tárgyaláson akkor nyertük meg igazán amikor a kezelőorvos a tárgyalás előtt a folyosón elbújt előlünk és nem mert a szemünkbe nézni.
    Azért pereltünk, mert a kórház kategorikusan kijelentette, hogy a méheltávolításhoz vezető fertőzés az otthonunkban, hazabocsájtás után alakult ki. Az hogy trehányan dolgozott az orvosunk meg sem fordult a fejükben.
    Az életmentő műtétet a soproni kórház orvosainak és a mentősök gyorsaságát még egyszer köszönjük, nélkülük most nem tudnék hozzászólni.”
  • 9. annobon 2011. február 03. 14:52
    „8-hoz: nem is állítottam, hogy ugyanaz a kettő! Csak az eltúlzott kártérítési pénzek utáni vágyat helytelenítem! A Delaware folyón történt (ismétlem sajnálatos emberi felelőtlenségből fakadó) esetben, ha a család elfogadta volna a peren kívüli 2 millió dollárt, amit már meg is kaptak volna azóta, egy szót sem szólnék. Az is közel 400 millió forintot jelentett volna a család kasszájában. Ügyesen beosztva életük végéig elfelejthették volna, hogy mi az a munka. De nem elég nekik... Ettől még a gyerekük nem fog feltámadni! /Ha csak nem az utolsó napon - a keresztény hit szerint./”
  • 8. Madarász 2011. február 03. 14:47
    „Azért nem ugyanaz a kettő!
    Amerikában már rég kiderült, hogy műszaki hibásak a hajók, ki kellett volna vonni őket a forgalomból, valószínűleg a Volán telepén sem fordítottak megfelelő figyelmet a munkavédelmi szabályok betartására, az említett vízbe fulladt kisfiú pedig a szülei tudtával fürdőzött nagy valószínűséggel, remélhetőleg nem a tilosban.”
  • 7. annobon 2011. február 03. 14:39
    „Hasonló kártérítést követelnek az amerikai folyóba veszett fiatalok hozzátartozói. Mélységesen sajnálok mindenkit, akinek saját fiát vagy lányát kell eltemetnie, hiszen nem ez a világ rendje. Viszont sajnos rengetegszer előfordul. A rákos betegségben meghalt gyerekek/fiatalok szüleinek a fájdalma hasonló lehet, csak ők nem kapnak egy fillér kártérítést sem. Élhetik tovább az életüket, ahogy tudják. A Delaware folyóba fulladtak ügyében: "a cég még 2 millió dolláros (395 millió forint) peren kívüli egyezséget kívánt kötni az áldozatok rokonaival. A szülőket képviselő ügyvédek viszont kevesellték az összeget, és nemet mondtak az ajánlatra." Könyörgöm, ez nem meríti ki a pénzéhség kategóriáját?" Ellenben, hogy móvári példánál maradjak, még 2002-ben történt: "este megtalálták annak a kilencéves kisfiúnak a holttestét, aki a délutáni fürdőzés közben elmerült a Lajta folyóban Mosonmagyaróvárnál" Na az ő szülei mit érezhettek, hogy elvesztették a gyereküket úgy, hogy tudták, hogy egy fillér kártérítést nem fognak kapni soha senkitől. Nem hogy dollármilliókat!”
  • 6. annobon 2011. február 03. 14:25
    „A hasonló jellegű kártérítési perek nagy "divatját" éljük. A "fenenagy" demokrácia egyik mellékterméke lett. Lassan közeledünk az USA-hoz, ahol napi szinten követelnek kártérítést mindenkitől. A pénzben ki nem fejezhető lelki, erkölcsi, kegyeleti dolgok esetében egyre nagyobb összegeket perelnek. Oké, én is elfogadom, hogy aki hibázott, az fizessen. De pl a ma reggeli tv-műsorban láttam az anyukát: "30 millió forintot követel a Vasi Volántól az a nő, akinek férje meghalt egy balesetben a vállalat telephelyén. A cég viszont csak 10 milliót fizetne ezért pereskednek a kártérítésről. Az asszony azért akar pénzt mert egyedül maradt kislányával, aki nem is ismerhette az édesapját." Nos rendben, de mások is maradnak fiatalon özvegyen, 1-2 gyerekkel, kártérítés nélkül. Fájdalmas, de az élet megy tovább. Az említett asszonyka kábé 20-25 éves lehet, előtte az élet. (Férjhez mehet még, gyerekei is lehetnek.) Jah persze 30 milcsivel esetleg dolgoznia sem kellene. Hátsó szándékot is sejtek az ilyen jellegű ügyek mögött...”
  • 5. Pikulics 2011. február 03. 14:23
    „"A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket"
    Az ujkori mondás:
    A Petz-Nögyógyászat WC-jétöl ments meg Uram minket!
    Az egy egészségügyi katasztrófa, ami az afrikai Burkina-Faso-ban sem lenne megtürhetö.”
  • 4. timeout66 2011. február 03. 14:20
    „Szerintem nagyon jól tették, hogy pereltek, mert ha még ez a veszély sem fenyegeti a kórházat, hogy több milliós kártérítést kell fizetnie, akkor mi tartaná vissza attól, hogy növelje ezeknek az eseteknek a számát. Tisztelet a kivételnek, de szinte csak a nemtörődömséget lehet tapasztalni az egészségügy oldaláról. Azt hiszem, hogy egy gyermek elvesztésének érzését csak az élheti át, akivel ez megtörtént. Ez mindenkiben különböző érzéseket vált ki, talán nem kellene ítélkezni senki felett.”
  • 3. BsBe 2011. február 03. 14:20
    „Hát persze, talán még elnézést is kellene kérni a kórháztól, hogy ilyen kellemetlenséget okoztak. Az való igaz, hogy egy gyermek életét nem lehet pénzben kifejezni. De talán ha több ilyen per végződne hasonló eredménnyel, akkor a kórház is több figyelmet fordítana a betegre.
    Feltehetően a felperes a fertőzést a kórházban szedte össze, majd annak eredményeként már csak méhe eltávolításával tudták kezelni az asszonyt. Azaz több gyermeke a felületes kezelés miatt már nem lehet. Nem ez sem megfizethető, de ha valaki egészségét tették tönkre jogosnak érzem. Igen, feltehetően jobb nekik - bár a fajdalom marad - hogy kaptak (nem 9, mert három-, illetve kétmillió + félmillió az nem 9) 5,5 milliót.
    Nem kellene ennek olyan felfoghatatlannak lenni. Ilyen alapon senkinek nem járna kártérítés akkor sem, ha bármilyen egészségkárosodást szenved (más okból) hiszen attól nem lesz egészséges. Sőt halál esetén sem, mert attól nem támad fel.”
  • 2. dw748a 2011. február 03. 13:28
    „Nem szeretem az ilyet... Nagyon sajnálom a szülőket, de most attól jobb nekik ha kapnak 9milliót???? Nyugodtabb a lelküknek??? Meg hogy lehet egy csecsemő életet úgymond "pénzben kifizetni"... Az a 9 millió enyhíti a szülők fájdalmát??? Nem hiszem, viszont ha minden ilyet berendezésekre fordítanának akkor lehet nem kellene hónapokat várni egy kezelésre... természetesen nem a kórházat védem... sőt senkit csak felfoghatatlan ez így nekem...”
  • 1. mracer 2011. február 03. 13:27
    „HA tökösebbek lennének az emberek akkor nem csak ez az egy elvesztett műhibapere lenne a győri szülészetnek....:(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bevallási nyílt nap az APEH-nél megyénkben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága 2011. február 8-án, kedden… Tovább olvasom