Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Jobbik: több támogatást a magyar kisvállalkozásoknak

Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselője tartott előadást Győrben.

Előtte Takács Krisztián jobbikos győri polgármesterjelölttel együtt beszélt a sajtónak gazdaságfejlesztési elképzeléseikről.

– Fontos, hogy az uniós források következő pályázati ciklusában a gazdaságfejlesztésre több jusson, s kifejezetten a kis- és középvállalkozások kapjanak támogatást, hogy ismét lendületbe hozzák a magyar gazdaságot – mondta Volner János és arról is beszélt, hogy a Magyarországon működő külföldi cégek beszállítói közt nagyobb arányban kellene teret kapniuk a magyar cégeknek. Például a győri Audi esetében is nagyon kicsi tudomása szerint ez az arány.

„A gazdaságnak úgy kellene erősödnie, hogy ne csak a külföldi cégek pörgessék a GDP-t, a nemzeti összterméket, a magyar vállalkozások megerősítése, megrendeléshez jutása kellene, hogy munkahelyeket teremtsen." – fogalmazott a politikus.

Elmondta, hogy pártja az egykulcsos jövedelemadó alternatíváját dolgozta ki, az úgynevezett termelést támogató adórendszert, ami nagy adókedvezményeket biztosítana a magyar iparnak, mezőgazdaságnak és turizmusnak. S kiszámítható adókörnyezetet jelentene szavai szerint.
Takács Krisztián, a Jobbik győri polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy a tradicionális győri iparágak, cégek sajnos leépültek.

Megemlítette a kekszgyárat és a textilipart és azt, hogy helyettük a külföldi vállalkozások jutottak szerephez. A Jobbik viszont a győri kis-, akár egyéni vállalkozásokat, a helyi fiatalokat támogatná, hogy magyar munkahelyeket teremtsenek.

„A helyiek szorgos emberek, ezt bizonyítja a város fejlettsége, ezért őket szeretnénk a jövőben helyzetbe hozni. Aki ebben látja a jövőt, az szavazzon az önkormányzati választásokon a Jobbik jelöltjeire." – fogalmazott Takács Krisztián.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még egyszer a győri ˝Ifiházról˝

Civil szakértők érveltek amellett, miért kell megtartani a lebontásra ítélt Petőfi Sándor Ifjúsági… Tovább olvasom