Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Jobbik: Botrányos a vámosszabadi tábor további bővítése

A győri Jobbik tiltakozik a bővítés ellen, továbbra is azt kérik: a menekülttábort tegyék zárttá, majd mielőbb zárják be végleg.



A Jobbik Győri és Győr környéki szervezetei felháborodással értesültek arról, hogy a kormány tovább kívánja bővíteni a vámosszabadi menekült-, azaz inkább bevándorlótábor kapacitását.

"Mint azt megtudtuk, dr. Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója a településen járt és tájékoztatta a Polgármestert, hogy az eddigi 216 fős (névleges) kapacitást 300 fősre emelik. Fontos megemlíteni, hogy a táborban már jelenleg is 273 fő tartózkodik.

Álláspontunk szerint bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP kormány valótlan ígéretekkel vezette félre nem csak Vámosszabadi, hanem Győr és környéke lakosságát, amikor azt állította, hogy a tábor csak ideiglenes jelleggel fog befogadni menekülteket. A jelenlegi intézkedéssel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorlótábor nem fog megszűnni, de a jövőben megnövelt kapacitással működik tovább.

2014 novemberében Pintér Sándor belügyminiszter személyesen tett ígéretet arra vonatkozóan, hogy amennyiben Magyarországon menekülttábor bezárására kerül sor, az elsők között lesz a vámosszabadi létesítmény, de úgy látszik ez is csak üres ígéret maradt.

A tábor mostani kapacitás bővítése teljeséggel ellentmond a kormány jelenlegi bevándorlással kapcsolatos kommunikációjának, hiszen Orbán Viktor kormányfő a napokban maga jelentette ki, hogy az ország nem tud és nem is kíván gazdasági bevándorlókat fogadni.

Ezúton felszólítjuk a kormányt, hogy fejezze be a kettős beszédet, az emberek félrevezetését és tegyen valós lépéseket a bevándorlás visszaszorítása érdekében. Továbbá tiltakozunk a vámosszabadi tábor bővítése ellen és kérjük annak azonnali zárttá tételét majd mielőbbi bezárását!" - olvaható Takács Krisztián önkormányzati képviselő, a Jobbik Győri Alapszervezetének elnökének közleményében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felismeri? Keresik az eltűnt 14 éves győri Boglárkát

A lányt utoljára április 27-én látta a családja, azóta nem ad életjelet magáról. Tovább olvasom