Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Jó esély a munkahelyre

Győr - A Széchenyi István Egyetem Karrier és PR Irodája a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) keretében 2006 óta kérdezi meg a hallgatókat a végzéskor, illetve később; mint ahogy idén a 2003-ban és 2006-ban végzetteket újra megkérdezték.

– Az eredményes oktatás és képzés legfontosabb mércéjét, az elhelyezkedést, a munkaerőpiacon történő sikeres helytállást tettük a középpontba – mondta el lapunknak Tamándl László PhD-hallgató, az iroda vezetője.

Kezdjük a legfontosabb mérőszámmal: az egykori hallgatók több mint 90%-a fél éven belül elhelyezkedett. Az idei adatok alapján a 2006-ban végzettek 52%-a egy hónapon belül, további 12%-a 2 hónap alatt, majd 12,5%-a negyedéven belül talált munkahelyet. A végzéskor remélt és a valós elhelyezkedési hely között nincs lényeges különbség: az egyetem frissdiplomásai túlnyomórészt a térségben vagy az azon kívüliek lakóhelyükön keresnek és találnak munkát. A három évvel ezelőtt záróvizsgázók harmada már a diplomavédéskor biztos munkahellyel rendelkezett, s a visszakérdezéskor még jobb lett a kép: az egy hónapon belül elhelyezkedők aránya meghaladta az 52%-ot (bár ezt csak a megkérdezettek 39%-a várta).

A két év végzettjei a válaszadók szerint 80%-ban saját szakterületükön helyezkedtek el. Az előzetes felméréskor ez az arány 65%-os volt, s ezt jelentősen felülmúlta a tényleges arány.

A bérre vonatkozó elvárás a válaszadók kétharmadánál a 100 és 300 ezer forintos sávban mozgott. A beérkezett válaszok alapján a mérnök-tanár diplomával kikerülők keresnek a legjobban, majd a villamosmérnökök és az informatikusok következnek. Az elképzelt és a realizált munkabér gyakorlatilag minden megkérdezett esetében felfelé tért el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Parkinson-kórból tért vissza

Bükfürdő–Győr - Brenda Jánosnénál hét éve Parkinson-kórt diagnosztizáltak, testileg-lelkileg… Tovább olvasom