Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Jelszó: magyar árut vegyenek!

Győr - Hatvanheten csatlakoztak eddig a győri polgármester és négy meghatározó győri cég kezdeményezéséhez, amelynek lényege: vedd a hazait!

Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Jancsó Péter, a Graboplast elnök-vezérigazgatója, Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója, Jankovits István, a Jankovits Hidraulika Kft. ügyvezető igazgatója és Borsodi László, a Borsodi Műhely Kft. ügyvezetője március 20-án írta alá azt a megállapodást, amelyben vállalják, hogy lehetőség szerint támogatják, elősegítik a megfelelő minőségű és árú magyar, illetve a Magyarországon gyártott termékek vásárlását. A bejelentés közzétételekor elhangzott, hogy várják a kezdeményezéssel egyetértők támogató nyilatkozatait.

Jelszó: magyar árut vegyenek! Fotó: Krizsán Csaba

Borkai Zsolt kedden városházi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy eddig hatvanheten csatlakoztak a „mozgalomhoz". A mai első közös megbeszélésen a hogyan továbbról esett szó. A politikus kifejtette: döntés született arról, hogy a megyei kereskedelmi és iparkamara segítségével logó készüljön, amely a magyar termékből készült áruknál lenne használható. Hozzátette: bíznak abban, hogy kezdeményezésből országos akció lesz.

Borkai megjegyezte azt is, hogy a keddi nappal indul a kampány, amellyel folyamatosan napirenden kívánják tartanak a fő üzenetet: vedd a hazait! Szerinte a kommunikációban a civil szervezetek hatékonyan tudnak majd segíteni.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. okostojas007 2009. április 17. 14:13
    „Mai kisalföld : Jancsó Péter - Kisfiús megjelenése mögött kemény ember lakozik írta Bajnai Gordonról
    Bravó - most már tudjuk a libákat is együtt lopták mivel akkoribamn egy cégben voltak
    madarat tolláról .......
    és igazán most kezd fészkelődni Borkai úr a fotón , mivel egy azstalhoz ült ezzel a
    " kezdeményezővel "”
  • 29. fortuna54 2009. április 16. 15:56
    „56-os. Mikor voltál utoljára m.országon,hogy igy tudod az árakat? Ott is piros szönyeggel várnak?”
  • 28. okostojas007 2009. április 15. 23:24
    „És valaki mondja meg ....a fotón látható igehirdetők közül hánynak volt
    " piros könyve " 20 évvel ezelőtt ????????????????????????????????????????????????”
  • 27. okostojas007 2009. április 15. 23:05
    „ennyi hülyegyereket egyrakáson még nem láttam
    az egyik a paradicsomot nyomkodja a másik meg jó kezdeményezésről csacsog
    mindössze két fórumozó érzi hogy nem a kezdeményezéssel hanem a hiteltelen
    hirdetőivel van a probléma.
    jobb lett volna hogyha elbújdosnak örökre azok akik Győr iparát rombadöntötték.
    a háttérben lévő magyar zászlót sem a GYŐRI TEXTILBEN gyártooták.
    ez kommunista hülye szlogent meg már ezerszer lejátszották - " magyar árut " a magyarnak.”
  • 26. tricse 2009. április 15. 20:05
    „Lehet hogy hüleség,de én úgy vásárolok paprikát meg paradicsomot,hogy megszagolom! Ha nincs meg a hozzáillő illat akkor lehet akármilyen olcsó--márpedig soknak vagy nincs vagy pedig olyan műszaga van!”
  • 25. zola3 2009. április 15. 19:45
    „Ez egy jó kezdeményezés”
  • 24. 56-os 2009. április 15. 17:22
    „Már régen ezt kellett volna csinálni !
    Amikor azt hiszi a györmegyei bevásárló, csak öróluk beszélek, hogy jó üzletet csinált mert az aradin a kinainál megtakaritott 3 Ft-ot, nem gondolja meg hogy a haza veszitett.
    Vagy ha bemész a Tesco-ba; a paprika hazájába, brazil paprikát ajánlanak. 1-2 Ft-al olcsóbban.
    És megveszik !”
  • 23. nanica 2009. április 15. 14:52
    „JP elvtárs előbb arról számoljon be, milyen gyárakat tett tönkre, amelyek magyar termékeit már soha nem vásárolhatjuk meg - textil, soproni szőnyeg, a saját cége is egyre zsugorodik - a zsíros haszon pedig nála csapódott le. Az ingatlanspekuláció helyett inkább a magyar termékre koncentrált volna akkor is, talán úgy hitelesebb lenne! Kár, hogy nem nézi meg a t.Polgármester, hogy ki mellé ül oda.”
  • 22. law 2009. április 15. 14:09
    „Venném én szívesen, ha nem hallanék történeteket a kínából érkező magyar fokhagymáról, a téglaporral színezett pirospaprikáról, meg a tokajinak álcázott cukrozott likőrről. Ezek az igazi hungaricumok!
    Ezek vagyunk mi....
    És egyébként mi a magyar? A pilótakeksz, amit a DANONE meg akart szüntetni? Mitől magyar a magyar áru?
    Juci néni kerti spenótjáról elhiszem, hogy magyar. Most szedte. De a többi?”
  • 21. okostojas007 2009. április 15. 12:49
    „nem lennék meglepve ha a következő országmentő ötletük a MAGYAR NARANCS lenne .
    csak a dátum változott a propaganda gépezet és az " elit vezetők " nem - esetleg más lett a mezük szine ......”
  • 20. andy 2009. április 15. 11:59
    „Kíváncsi lennék arra, hogy amennyiben ötletgazdáknaknak is a hazai átlagkeresetként kézhez kapott min.bérből kellene létezni s eltartani családjukat, akkor pl. 280 Ft-ért vagy pl alkalmanként 110 Ft-ért vásárolnák-e mondjuk tejet, vagy tejnek nevezett löttyöt?
    Szép az ötlet, de pénztárcafüggő a lehetőség is...
    Bár lehet pl termelői mézet olcsóbban vásárolni a termelőtől, ahelyett, hogy kínai cukrot mézként horror áron vásárolnánk multinál...
    S húst is vehetünk, hazait, igaz nem hiperben...
    Zokniból is jobb a Perla, mint a made in dobd el :)”
  • 19. kanga64 2009. április 15. 10:58
    „Tudom, Lobo. Ha már itt tartunk, az Ice Tea-t is Mo.-n gyártják, meg a Danone Activiát, meg sorolhatnánk... Ahogy a "Győri Édes" elnevezésű termékeket pedig Lengyelországban...:-/
    Ettől még legalább a sajtó előtt "eljátszhatnák", hogy valóban magyar terméket fogyasztanak. Már csak azért is, mert az alapgondolatot felvető cégek mindegyike alapanyagként rendre NEM magyar terméket használ. (Tudom, mert munkámból adódóan évekig jártam mindegyikhez! Ahogy a fotókon szereplő csatlakozók nagy része is külföldről behozott termékeket forgalmaznak többnyire...)”
  • 18. Lobbo71 2009. április 15. 10:38
    „kanga, azt a coca-colát Dunaharasztiban csinálják.”
  • 17. tricse 2009. április 15. 10:21
    „No én élen járok,mert csak Sopronit meg Borsodit iszunk!:)))”
  • 16. okostojas007 2009. április 15. 09:06
    „Szeretnék ágyneműt , lepedőt , konyharuhát vásárolni ami nem hogy magyar de egyenesen győri termék lehetne !!!!!!!!!!!!
    de a ftón lévő régi elvtárs porig romboltatta a Győri Textilt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 15. kanga64 2009. április 15. 07:26
    „Két kérdés csupán:
    1. Miért is kellett Olaszországig menni a Városháza előtti tér burkolóköveiért?!
    2. Pintér úr előtt az asztalon Ice Tea, Borkai úr előtt Coca-Cola termék. Miért nem jó magyar málnaszörp?!”
  • 14. AHA. 2009. április 15. 07:15
    „A külföldi árú (zöldség, gyümölcs) általában szemét!Csak az a baj, hogy ez mindig utólag derül ki. Szépen mutató felfújt ízetlen műanyag!”
  • 13. Szilágyi_Zsolt 2009. április 14. 23:39
    „A magyar termékek minőségében ritkán találni kifogásolnivalót, sokkal nagyobb baj velük kapcsolatban, hogy drágák. Márpedig ha van két termék, amely egyébként egyforma minőségű, csak az egyik drágább, de magyar, a másik olcsóbb, de külföldi, 10 emberből 9 egyszerűen az olcsóbbikat veszi meg, mert sajnos nagyon meg kell nézni, mire adjuk ki a pénzt. Költséghatékonyabbá kéne tenni a termelést, mert az nem létezhet, hogy valamit külföldön állítanak elő, onnan ide kell szállítani, jó is, és mégis olcsóbb tud lenni, mint a helyi magyar áru.”
  • 12. blaze 2009. április 14. 23:34
    „Ez az ami nem egyértelmű! A szívem miatt magyar árút vennék. Az eszem meg azt súgja, vegyek külföldi EU árut, hadd bukjon mielőbb a rezsim.”
  • 11. comet 2009. április 14. 23:28
    „ahhoz hogy magyar árut vegyenek először is azokat minőségileg és ár szempontjából is versenyképessé kell tenni. Aztán a magyar béreket is olyan szintre kéne hozni hogy lehessen belőle várárolni, meg kikapcsolódni.
    Ezen apróságokhoz összességében az kell, hogy a magyar vállaltok versenyképesek legyenek nyugati riválisaikkal szemben. Ehhez meg szakemberek kellenek a válalatok élére, nem rokonok és haverok.
    És ha ezek teljesülnek akkor nem lesz értelme a jelmondatnak, mert amúgy is magyar árut fogunk venni.”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eddig húzhatta az időt a hamis Picassóval kereskedő férfi

A tárgyalóteremből vitték börtönbe P. Tamást, a hamis Picasso-festmény eladásával elhíresült műkincskereskedőt, aki másfél év óta, amióta a büntetőpere zajlik a megyei bíróságon, az időhúzás minden lehetséges eszközét bevetette. Tovább olvasom