Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Játszóterek tucatjai várnak felújításra

Korszerű, az európai uniós előírásoknak is megfelelő játszóteret vehettek birtokba a gyerekek Győrben, az Aranyparton tegnap délelőtt. A megyeszékhelyen 163 játszótér vár arra, hogy játszóeszközeit s azok környékét 2008 végéig átalakítsák.
Egy igazi „kalózhajó" – csúszdákkal az oldalán, de még kabinablakok is vannak rajta –, homokozó, mászóka, rugós imbolygó kakasok s megannyi ügyességfejlesztő szerkezet várja a gyerekeket a győri Aranyparton, a holtág melletti területen. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. több mint 14 millió forintból alakította ki a minden igényt kielégítő gyermekparkot. Már az első napon sok gyerkőc élvezte az új játékokat.
– Társaságunk négy játszótér megépítését vállalta ebben az évben negyvenmillió forint értékben – tájékoztatta a Kisalföldet a Komszol kft. városüzemeltetési főmérnöke, Szabó Sándor.

A főmérnök elmondta, tavaly év végén megjelent a játszóterekről szóló rendelet, amely szabályozza, az önkormányzatoknak mit kell tenniük 2008. december 31-ig, hogy csak szabványos, tanúsított játékeszközök és játszóterek legyenek a közterületeken és az óvodákban, iskolákban. Hozzátette: Győrben 163 játszótér van, mintegy 1100 játszóeszközzel. A rendeletnek megfelelő átalakítás nagy kihívás a városnak. Sok esetben még akkor is fel kell őket újítani, ha az eszközök megfelelnének.

– Korábban a játszóterek beton- vagy aszfaltaljzattal épültek, s az eszközök alapozása a földdel egy szintben volt, ami veszélyes. Az új szabvány szerint az alapozásnak negyven centivel az „energiaelnyelő réteg" síkja alatt kell lenni, hogy a gyerekek ne a betonra essenek, ha lepottyannak a játékszerről – magyarázta a főmérnök. – Az esés energiáját felfogó réteget laza homokból, fakéregből vagy apró gyöngykavicsból alakítják ki. A lényeg, hogy a gyerekeket ne érje baleset.

– A költségeket jelentősen növeli, hogy a játszóeszközöket akkor is ki kell emelni, ha a szabványnak megfelelnek, le kell róluk verni a régi alapozást és a már korszerű alappal, a meghatározott mélységre kell visszahelyezni azokat. Ha azt nézzük, hogy átlagosan tízmillió forintba kerül egy játszótér, el lehet képzelni, az összes átalakítása mennyibe kerül majd – részletezte a szakember. Szabó Sándor elmondta azt is, hogy egy játszótéren általában hét-tíz eszköz van. Ezért át kell gondolniuk, miként tudják ezeket a költségeket racionálisan kezelni.
A tegnapi avatás után legközelebb a Batthyány téri, egy József Attila-lakótelepi, valamint a marcalvárosi „pávás" játszóteret fejezik be és adják át a gyerekeknek. Ezek összesen 40 millió forintjába kerülnek a társaságnak.

– Terveink között szerepel idén a Bisinger parkban is megépíteni egy új játszóteret, aminek fedezetét már az önkormányzat biztosította. Az elavult eszközök helyére korszerű játszóparkot építünk, rajta egy Santa Maria nevű hajótestet helyezünk el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közműcserék és beszakadt utak Győrben

A tavalyi nyár katasztrofális volt Győr közlekedésében, ehhez képest a helyzet most valamivel jobb.… Tovább olvasom