Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Játékkal a fogyatékosokért

December 3-a a Fogyatékkal Élők Világnapja 1992 óta. Ezen alkalomból az Apáczai Csere János Kar Gyógypedagógia Intézete hagyományos módon készül valamire.


2010-ben két iskolából fogadnak, két osztályt, hogy játékos feladatokban való részvétellel feldolgozzák a fogyatékosság témakörét. December 1-én 14 órától a gyógypedagógia tanszék hallgatói várják a gyerekeket önfeledt kikapcsolódásra a Gárdonyi utcai épületbe.

Fogyatékkal Élő Emberek Világnapja, december 3.

A fogyatékkal élő emberek 1992-ben létrehívott világnapjának célja, hogy elősegítse a fogyatékkal kapcsolatos kérdések jobb megértését, és támogatást biztosítson a fogyatékkal élők méltósága, jogai és jóléte érdekében. Törekszik arra is, hogy tudatosítsa azokat az előnyöket, amelyek a fogyatékkal élők integrációjából származnának a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet szempontjából egyaránt. Minden évben más témát választanak, amely köré tevékenységeket szerveznek ezen a napon.





 





16 órától előadások hallgathatók meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Karán. Szó lesz többi között a korai fejlesztések fontosságáról, a győri speciális iskolák módszereiről, valamint egy mozgáskorlátozott fiatalember a saját tapasztalatait is megosztja a hallgatóközönséggel – tudtuk meg Dr. Zajdó Krisztina adjunktustól, az Gyógypedagógia Intézeti Tanszék irányítójától.

A programsorozat a Gyógypedagógia Intézeti Tanszék hallgatóinak szervezésében valósul meg.

Olvasóink írták

  • 1. solyomszem 2010. december 03. 09:12
    „ez mind semmi,úgy tudom ma délután a győr és környéke motorosok baráti köre több mint 300 fogyatékkal élő gyermeknek rendez ajándékosztással egybekötött mikulásünnepséget győrben.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három díjat nyertünk Az Év Honlapja 2010 pályázaton

Három díjat nyert kiadónk két új projektje, az Autopro.hu és az Istenhozta.hu "Az Év Honlapja" 2010-es pályázatán. Tovább olvasom