Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Járdafelújítás önerőből

Az időjárás jobbra fordulásával elkezdődhetett Abdán a Bécsi út melletti járdaszakaszok rendbetétele.


A munkákra a képviselő-testület négy kivitelezőtől kért ajánlatot, s végül egy helyi vállalkozás végezheti el a vízelvezetés megoldását és a burkolat felújítását.

A főútról lefolyó víz régóta problémát okozott a közeli házaknál, de a burkolat egyébként is régi és töredezett volt. Most egységes aszfaltszőnyeget kap két szakaszon, a falu központi helyén, a Dózsa György utcánál lévő részen.

A mintegy egymillió forintba kerülő korszerűsítést saját erőből oldja meg a település és hamarosan elkezdődik a belterületi utak padkáinak rendbetétele is, tájékoztatta lapunkat Szabó Zsolt polgármester. Ez magyarázata szerint azért fontos, mert ahol a víz nem tud lefolyni az útról, ott károkat okoz a felületben.

A padkarendezés néhol nyesést, néhol feltöltést jelent. A faluvezető a lakosokat arra kéri: egy-egy nagyobb esőt követően a saját házuk előtt az út szélén megálló vizet – kapával kialakítható kis csatornával – vezessék le a közeli árokba. Ezzel a pár perces önkéntes munkával sokat tehetnek az utak állagmegóvásáért.

Az önkormányzat nemrégiben az óvoda parkolójába a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyet festetett fel és a községben található forgalomlassító küszöbök, "fekvőrendőrök" is figyelemfelhívó burkolatfestést kaptak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol található a magyar napváros? Győr a sereghajtók között, Sopron dobogón

Hat megyei település vesz részt azon a versenyen, ahol kiderül: melyik magyar városok, falvak járnak… Tovább olvasom