Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Ízek versenye a Duna-parton

Huszonöt bográcsban rotyogott a halászlé vasárnap Győrött, a Mosoni-Duna-parton. Több százan laktak jól az aranypiros étellel a harmadszor megtartott, főzőversennyel egybekötött majálison.
Harmadszor tartották meg a Győri Halászléfőző és Eceteshal-készítő Versenyt. A megyeszékhely szívében, a Móricz Zsigmond rakparton tegnap a búcsúkból ismert körhinták, dodzsemek mellett a folyóparton élők hagyományos étkeinek jutott főszerep.

Tucatnyian főztek ételt közös bográcsban

Harminc versenymunkával neveztek be a városiak és a környékbeliek az ízek vetélkedésére. Volt olyan bogrács, amiben tucatnyi ember közös főztje rotyogott. Például a győri szenior táncosok, a Dimenzió táncklub idősebb tagjai is együtt dolgozták fel, amit a vízből kifogtak.

Szalonna a titok?

– Hétféle hal került az üstbe: jász-, karika- és szilvaorrú keszeg, márna, dévér, paduc és balin. Tizenkét kilónyit főztünk meg. Szerintem akkor jó a halászlé, ha a zsiradékot füstölt szalonnából nyerik. De ezen a rendezvényen nem is ez a lényeg, hanem, hogy remek a hangulat és az ajándékként adott étellel a rászorulókat segíthettük – nyilatkozta a csapat főszakácsa, Kósa Ferenc.

Más ízű a barátokkal

Segédje, Rixer Károly hozzátette: más az íze a levesnek, ha főzésében az ember részt vesz és a szabadban fogyaszthatja el barátaival.
A versenyen, amelyet a Győri Nők Független Szervezete hirdetett meg, ecetes hal kategóriában első lett a ravazdi Pálinger Antalné, második a győri Finta Dezső, harmadik a győri Mesterházy Ödönné munkája. A legjobb halászlének járó oklevelet a győri Izsák Lajos kapta, a második díjat a szintén győri Bőr Ferenc, a harmadikat a gyirmóti Aranyhal étterem csapata vehette át.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesefal az ambulancián

A győri megyei kórház ambulanciájának rideg, egyhangú várója már a múlté. A csütörtökön átadott… Tovább olvasom