Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 20°C Még több cikk.

Itthon vagy - Szent Mihály napi programok megyeszerte

Szombaton rendezi az MTVA az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek!-napot, amelyhez több Győr-Moson-Sopron megyei település is kapcsolódik. Várjuk olvasóink fotóit a rendezvényekről.

Bakonypéterd

 

 


Tápszentmiklós

 



Mosonszentmiklós
 

 


Ágfalván kétnapos búcsút tartanak a hétvégén. Szeptember 27-én, szombaton 13 órakor legényfát állítanak a fiatalok. Délután 5-kor a felújított temető, ravatalozó és urnafal ökumenikus felszentelése lesz, este 7-kor pedig bál az Ágfalvi fogadó előtti rendezvénysátorban. Este fél 9-kor az Itthon vagy - Magyarország szeretlek programhoz kapcsolódóan tűzgyújtást rendeznek. Vasárnap 9-kor kétnyelvű istentisztelet, délután 3-kor a Tájháznál hagyományőrző legénytánc lesz, zenél az Ágfalvi Fúvószenekar, amely délután 5-kor is fellép a rendezvénysátorban. Este 6-tól polka-partit rendeznek. A búcsú idején a Fő utcát teljesen lezárják az Öreg Kocsmától az evangélikus templomig. A Kisalföld Volán járatai a két napon a Baracsi utcában közlekednek, ezért az utcában csak a kapubeállókban lehet parkolni.

Beled is részt vesz az „Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!" című programsorozatban szombaton. A rendezvények a művelődési házban és környékén lesznek. Este fél kilenckor Beledben is tábortüzet
gyújtanak.

Darnózselin szombaton „Kisfarsang és Szent Mihály-napi vigadalom" címmel szerveznek rendezvényt délután fél 4-től. Szent Mihály-napi vigadalom helyszíne lesz Hédervár is: délután 3 órától az uradalmi magtárat, délután 4 órától a kastélyt lehet meglátogatni.

Dunaszegen "Tűz Angyal" napot rendeznek szombaton 14 órától az IKSZT-ben. Lesz nóta, bohócműsor, zumba, néptánc, arcfestés és csillámtetoválás, hastánc, tinidisco és tűz-show is.

Győrben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is csatlakozik az Itthon vagy-naphoz. Szombaton a múzeum összes kiállítóhelye ingyenesen látogatható. A Xantus János Állatkertben megelevenednek a Szent Mihály napi legendák - 10 órától várják a progamokkal a látogatókat.

Győrladaméron a sportpályán rendeznek színes programokat. Az óvodások és az iskolások is fellépnek, Sashalmi Ágnes és Elek Zsolt zenés műsort ad, óvodai és iskolai rajtpályázatot hirdettek, ennek az eredményhirdetése is a rendezvény keretében lesz. Lesz ugrálóvár, szalmabáb készítés, arcfestés és tökfaragás is.

Győrújbaráti programok szombaton. 15–16 óra: Szeretjük az állatokat! (kisállat-bemutató). 15.30 óra: Katáng zenekar. 18 óra: Anyám és Nyulam zenekar, Nagy Balázs (tekerőlantos) és Kurdi Gábor (dudás), Norde Gard – északi gárda (történelmi hagyományőrző csapat). 19 óra: HuNKun táncegyüttes. 20.30 óra: Tűzgyújtás és tűzugrás a Csobolyó néptáncegyüttes legjobbjaival. Néhány további program: lovas kocsizás, családi túra a Kiáltó-hegyre, útkereső a legkisebbeknek, kézműves-bemutató...

Kapuvár. Várárok, szabadtéri színpad, 8 órától (rossz idő esetén Rábaközi Művelődési Központ)
Gasztrobemutatóval, íjászbemutatóval, lovas felvonulással, kulturális kavalkáddal és még számtalan izgalmas programmal várják az érdeklődőket. Sztárvendég: Mészáros Tamás. 21 órától bál, ahol a Juli és a Happy End zenekar zenél.

Kunszigeten a hagyományos szüreti nap keretében rendezik a Szent Mihály napi tűzgyújtást. Szüreti felvonulással kezdődik a napi program. Lesz koncert gyerekeknek a kultúrházban, orgonahangverseny a tempomban, bordalok, terményáldás és lekvárverseny a plébánia udvarán, operettslágerek a kultúrházban és a helyi fiatalok is táncolnak a tűzgyújtás előtt.

Lébényben a sportpályán rendeznek Szent Mihály napi tűzgyújtás. 14 órától Nordic walkinggal indul a napi program, lesz közös főzés, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, íjászat, kutyás bemutató, tánc és térzene. A fél kilences tűzgyújtás után a Groovehouse lesz Lébény sztárvendége.

Mosonmagyaróváron „Őszi vigasság" költözik délután 2 órától a Flesch-központba. Péntek délután 5 órától a Fehér Ló Közösségi Ház Bütykölő szakkörének foglalkozása is a Szent Mihály-naphoz kapcsolódik, és ugyanitt szombat délután 5 órától tűzőrző dalok és versek csendülnek fel.
Rábapatona. Az „Itthon vagy. Magyarország, szeretlek!" program keretében szeptember 27-én Szent Mihály-napi vásári forgatagba várják az érdeklődőket. A rendezvény a Dr. Fábián Ferenc Tájház és Közösségi Térben (Árpád utca) 8 órakor kezdődik, ahol helyi és a szomszédos településekről érkező termelők kínálják termékeiket, illetve népi játékokat és kemencés ételeket készíthet, akinek kedve tartja. Fél 10-kor a Katica Óvoda őszi műsorát, 10 órakor a Holle Anyó Színház „Az aranyszőrű bárány" című előadását tekintheti meg a közönség, majd utánuk 11 órakor a Rába Koncert Fúvószenekar ad koncertet. Az ebéd 12 órakor kezdődik, 1 órakor pedig a Szent György-pince tart borbemutatót Kiss István borász kalauzolásával, közben a helyi általános iskolások szerepelnek. A Barangoló együttes borversekből és bordalokból összeállított „Fehér asztal, piros bor" című műsora délután fél 3-kor, majd 3 órakor a Teleszterion Színházi Műhely vásári komédiája következik. A Szent Mihály-napi program este fél kilenckor közös tűzgyújtással zárul.

Öttevény. Helyszín : Leneskerti úti Tátika játszótér mögött felállított sörsátor és színpad. 13 órától zenés felvonulás a falu utcáin az öttevényi vállalkozók és az Önkéntes Tűzoltóság különböző járműveivel, lovasokkal és a győrsági harmonikásokkal. 16órától a Miklósi Fúvósok mini koncertje, az "ŐSZIDŐK" nyugdíjas klub műsora, a "TRAFÓ" helyi rock zenekar bemutatkozása. 17 órától a Győrsági Tangóharmonika Együttes koncertje Selye Edit vezetésével. 18:30-tól az öttevényi "Kavalkád" majorette csoport fellépése. 19 órától a győri "BEAT BULLS" buli zenekar koncertje. 20.30-kor : TÁBORTŰZ GYÚJTÁS a harmonikások közreműködésével az „Itthon vagy- Magyarország , szeretlek „ országos rendezvény részeként. Ezen kívül: Egész délután a helyi vállalkozók bemutatkozása, helyi vásár, légvár, lovas kocsikázás, RETRÓ MAGYAR MOTORKERÉKPÁROK kiállítása, sörsátor.

Rajkán délután 3 órakor lovaglással kezdődik a program a faluház udvarán.

Tényőn az IKSZT ad helyszínt az Itthon vagy-rendezénynek. Anyanyelvi játszóház, íjászat szerepel a programban, valamint Krasznai Tamás, Karsai Klára, Venczel-Kovács Zoltán és a Tényői Dalkör énekel. A napot a tűzgyújtás után batyusbál zárja.

A településeken este fél 9-től gyújtják meg a Szent Mihály-napi tüzet.

Várjuk olvasóink fotóit, beszámolóit a rendezvényekről a tudosito@kisalfold.hu címre. Ha az ön településén is lesznek programok, de még nem szerepelnek a cikkünkben, küldjék el nekünk, és bővítjük a cikket!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárult a győri Kossuth Lajos kollégium 20. Egészségnevelési hete

Az intézményben kiemelten fontos az egészséges életmód, életviteli szokások tudatosítása, annak… Tovább olvasom