Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Iszapömlés: az ÁNTSZ szerint nem büntették meg a sérülteket gyógyítókat

"A hazai sajtóban `A tisztiorvos (sic!) büntette volna a sérülteket gyógyítókat´ címmel az ÁNTSZ tevékenységét megkérdőjelező írás jelent meg, mely szerint intézkedéseivel a szolgálat akadályozza a vörösiszap katasztrófa kapcsán felmerült egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését, sőt a sérültek ellátását szabálytalanul végzőknek még bírságot is kilátásba helyez." - áll az ÁNTSZ által küldött levélben.

"Első `vádpont´: a területileg illetékes regionális tiszti főorvos NEM HIRDETETT ki egészségügyi katasztrófahelyzetet. Nem is kellett, hogy ezt tegye, illetve nem is tehette volna. Két okból. Először: a Kormány a 245/2010. (X.6.) Korm. Rendeletében VESZÉLYHELYZETET HIRDETETT GYŐR-MOSON-SOPRON, VESZPRÉM ÉS VAS MEGYE KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE – a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. Törvény 2. § (2) bekezdés f) pontja szerint – 2010. október 6-án 15.00 órai hatállyal kezdődően. A Kormányrendelet tartalmazza a veszélyhelyzettel érintett területen szükséges intézkedések megtételével kapcsolatos részletes, jogszabályi rendelkezésekre visszautaló tájékoztatást (az ÁNTSZ illetékességét érintően is). Másodszor: az egészségügyi törvény XIV. fejezete pontosan meghatározza, hogy mikor beszélhetünk egészségügyi katasztrófa- helyzetről: `katasztrófának minősül minden – rendszerint váratlanul bekövetkező – esemény, amely a polgárok életét, testi épségét, illetve az egészségügyi szolgáltatók működését veszélyezteti, illetve károsítja olyan mértékben, hogy AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZÜKSÉGLETEK ÉS A HELYBEN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ KAPACITÁS KÖZÖTTI ARÁNYTALANSÁG KIALAKULÁSÁHOZ VEZET, továbbá az egészségügyi hatóság, az egészségügyi szolgáltatók, valamint más állami és önkormányzati szervek működését teszi szükségessé.´ A vörösiszap gátszakadás KATASZTRÓFA, melynek következtében a Kormány ki is hirdette a Veszélyhelyzetet, de NEM EGÉSZSÉGÜGYI KATASZTRÓFAHELYZET, hiszen nem omlott össze az egészségügyi szolgáltatás, a katasztrófával sújtott területen működő alapellátást, járó- és fekvőbeteg szakellátást végző szolgáltatók életbe léptetve a regionális tiszti főorvos határozatára saját, katasztrófa esetén alkalmazandó tervüket, végezték és végzik ma is a lakosság és a segítők ellátását.

Második `vádpont´: az ÁNTSZ akadályozza a többlet ellátásért járó költségek megtérítését, sőt még bírságot is kilátásba helyez. A hivatkozott kormányrendelet 2. § (3) bekezdése szerint: `A védekezéssel összefüggő, 2010. október 4. 12.30 órát követően felmerült, indokolt költségeket a Kormány a költségvetés általános tartalékának terhére vagy más módon biztosítja a védekezésben részt vevők részére.´ Erről az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézete közvetlenül is tájékoztatta az érintett egészségügyi szolgáltatókat.

A ténylegesen felmerült egészségügyi költségekről a szolgáltatókat nyilatkoztatva, az ÁNTSZ adatokat kér be és továbbít a kormányzat számára. A 2010. november 4-én elküldött, az országos tiszti főorvos által aláírt összesítés tartalmazza ily módon a területről a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház, a Magyar Imre Kórház-Rendelőintézet Ajka, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Győr, a Főv. Önk. Péterfy Sándor utcai Kórház-rendelőintézet Baleseti Központja, az Állami Egészségügyi Központ, a Főv. Önk. Egyesített Szent István és

Szent László Kórház, Kolontár, Somlóvásárhely és Devecser települések alapellátási szolgáltatói, az ÁNTSZ Közép-dunántúli és Nyugat-dunántúli regionális és kistérségi intézetei, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, az Országos Környezetegészségügyi Intézet, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet, az Országos Frederic Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet valamint a foglalkozás egészségügyi orvosok által végzett túlmunkák többletköltségeit, a dologi kiadásokat, a szükséges eszközök beszerzésének, illetve a károsodott eszközök visszapótlásának ellenértékét is.

A finanszírozás elősegítése érdekében az ÁNTSZ illetékes Regionális Intézete megkereste a Közép-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztárt, aki az érintett egészségügyi szolgáltatókat közvetlenül tájékoztatta a katasztrófa elhárítás kapcsán felmerült többletköltségek megtérítésének eljárási rendjéről.

Az ÁNTSZ területileg illetékes intézete határozatai pontosan definiálják az egészségügyi szolgáltatók számára, hogy a sérültek egészségügyi ellátása biztosítása érdekében vegyék fel a kapcsolatot az érintett védelmi bizottságokkal, mentőszervezetekkel, katasztrófavédelmi szervezetekkel és egyéb szervekkel. Az ellátásról napi jelentésben számolnak be. HA EZT NEM TENNÉK, AKKOR SZABHATNA KI BÍRSÁGOT A SZOLGÁLAT, melyre egy határozatban kötelező elemként – a fellebbezési lehetőséggel egyetemben – fel is kell hívni a figyelmet. Az egészségügyi ellátás és szolgáltatás természetesen példaértékűen zajlik a térségben, nem a határozat elemei, hanem az emberi tisztesség és kötelességtudat okán.

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztálya"

Olvasóink írták

  • 1. nane 2010. november 13. 20:19
    „Van ember aki ezt a katyvaszt érti?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tétnek is előnyös a szennyvíztisztító-bővítés

Győrszemerén és Tényőn akkor valósulhat meg a csatornázás, ha van hova a szennyvizet elvezetni. Tovább olvasom