Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Ismét végveszélyben az M-M Vonal

Az M-M Vonal, amelyhez évente 9 ezernél több segélyhívás érkezik, végveszélybe került – már nem először.
Több százezer forintra rúgnak a győri ifjúsági telefonos lelkisegély-szolgálat kifizet(het)etlen közműszámlái, már helyiségbérleti díjat is kellene fizetni, ámde nincs miből. Az M-M Vonal, amelyhez évente 9 ezernél több segélyhívás érkezik, végveszélybe került – már nem először.

1995 szeptemberétől működik Győrött az ifjúsági telefonos lelkisegély-szolgálat, az M-M Vonal (Mondd el – Mi segítünk). Létrejöttét az indokolta, hogy évente tragikusan sok, 10–12

fiatal lett öngyilkos Győrött és környékén. Mostanra évente egy-két öngyilkos fiatalról tudni, noha az ifjúságot érintő gondok (családi, iskolai, munkahelyi, drog és alkohol) megsokszorozódtak. A szolgálathoz egy évben már 9 ezernél több hívás érkezik, 3 ezer körül van az úgynevezett segítő beszélgetés, 200–250 fiatal konkrétan megfogalmazza kiúttalannak látszó helyzetében öngyilkossági szándékát.
Az M-M Vonal működése most – léte során nem először – végveszélybe került. Több százezer forintot tesznek ki a kifizetésre váró közműszámlák, s már helyiségbérleti díjat is kellene fizetni.

Pro Familiis

Az M-M Vonalat Farkas Imre hozta létre, aki régi „győri Mikulásként" a gyerekek segítésére tette fel életét (meg pénzét is, hiszen a támogató vállalkozók ellenére nem kis kiadás a Mikulás-napi színházi előadások megszervezése, az óvodák, iskolák, szociális otthonok, kórházi gyerekosztály már hagyományos meglátogatása ajándékkal teli puttonnyal). Farkas Imrét, nyilvánvalóan munkája elismeréseként, megválasztották a 18 telefonos segélyszolgálatból álló GYITOSZ (Gyermek- és Ifjúsági Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetsége) elnökévé, ma is az. Tavaly a „családokért és gyermekekért kifejtett áldozatos munkájáért" Pro Familiis állami kitüntetést kapott. Kezdeményezője a lelkisegély-szolgálatok kelet-európai szövetsége létrehozásának, s Győrbe jött tanulmányútra, a kifejlesztett módszer megismerésére több kelet-európai segélyszolgálat vezetője...

Ez azonban a szűkebb hazában kevésnek tűnik. Farkas Imre nemegyszer megkapta már illetékes helyeken, amikor a szolgálat működéséhez kért támogatást, hogy „hobbijával" forduljon máshová. Az alapítvány egyébként kiemelkedően közérdekűként bejegyzett, tevékenységének tényei alapján pedig ki-ki eldöntheti, hogy ez tényleg csak hobbi lenne-e.
2002 augusztusában már írtunk róla, hogy veszélyben az M-M Vonal működése, erre a közszolgálatra nem jut a város közpénzéből. Kínnal-keservvel valahogy a kiadásokat fedezi a szolgálat.

Csak ígéret maradt

2004 áprilisában örömhír volt, hogy alpolgármesteri indítványra 500 ezer forint támogatást kapott a szolgálat, azzal az ígérettel, hogy ez folyamatos lesz. Nem lett. Annyira nem, hogy a hőszolgáltató a kiemelt fogyasztók közé sorolta a szolgálatot, kifizetetlen számlája már 200 ezer forint felett van. Az 1800(!) forintos vízdíjhátralékért a szolgáltató behajtással fenyeget, s most már helyiségbérleti díjat is kellene fizetni, havi 36 ezer forintot. Farkas Imre az áramdíjat saját zsebből fizeti, meg jórészt az ügyelők, az utánpótlás továbbképzését, képzését. (A lelkisegély-szolgálati ügyelőnek speciális és nagyon alapos felkészültséggel kell rendelkeznie, hiszen krízishelyzetek megoldása a feladata.)

A GYITOSZ-nak mint országos szövetségnek csak arra van pénze, hogy az irodavezetőket s a nélkülözhetetlen adminisztrációt fizesse. Egyébként szerte az országban a telefonos lelkisegély-szolgálatokat gyakorlatilag a helyi önkormányzatok tartják életben ellátási szerződés keretében. Különös, hogy éppen a GYITOSZ elnökének székhelyén, ahol országosan elismerten a leghatékonyabb a szolgálat működése, ilyet még nem sikerült kötni...

Talán az új

A végveszéllyel fenyegető helyzetben talán reményt keltő, hogy az új önkormányzati képviselő már járt a szolgálat irodájában, négy órán át ismerkedett az ottani munkával, ilyet eddig még egyetlen „városi illetékes" sem tett. Farkas Imre ott volt azon a beszélgetésen is, amelyen a társadalmi szervezetek képviselőinek az új (akkor még jelöltként kampányoló) polgármester megígérte: sokkal nagyobb figyelmet fordít majd a hasznosan működő társadalmi szervezetek támogatására, köztük az alapítvány tevékenységére...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar és lengyel gyerekek ’56-ról

Rajzpályázatot hirdettek magyar és lengyel gyermekeknek az ’56-os forradalom témájával… Tovább olvasom