Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Ismét lokálpatrióta-bál

Ismét lokálpatrióta-bál

Már a negyedik jótékonysági báljukat rendezik a győri lokálpatrióták. 2003. január 18-án új helyszínen, a győri egyetemi csarnokban este fél nyolckor csendül majd fel a bál nyitányát jelentő fanfárok zengzetes zenéje.

F. Gy. - 2002.12.29. 14:19
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Pető István, a Győri Vendégvárók Egyesületének elnöke elégedetten nyugtázza, hogy ismét sikerült megtalálni azt a nemes célt, amire a bál bevételét fordítják majd. Mint azt a rendezvény egyik motorja és szervezője elmondta, idén is a Rotary és a Lions klubok segítségét kérték annak érdekében, hogy megtalálják azt a személyt, intézményt, akit vagy amit támogatni érdemes. A Pannonhalmi Egyházmegyei Karitász Alapítvány, amely tevékenységével a megyeszékhelyt is lefedi, már régóta vár egy mozgássérülteket és gyengénlátókat szállító járműre. A lokálpatrióták ezen gépkocsi megvásárlását szeretnék segíteni.

A bál programja ismét gazdagnak ígérkezik. A nyitótáncot, a hagyományos keringőt az Albatros együttes csinos hölgyei és ifjú urai mutatják majd be. A műsorról pedig Illés Gabriella és Bede Fazekas Csaba, a Győri Nemzeti Színház művészei gondoskodnak majd.
A negyedik lokálpatrióta-bálon, akárcsak az eddigieken is, megválasztják a bál szépét. Idén a választáson apró különlegességek teszik nyíltabbá, még érdekesebbé a szépségesen kedves nők versengését.
A bálon öt kiváló étterem ételei, italai közül választhatnak már előre a vendégek. A Club Carat étterem, a Komédiás étterem, a Pihenő Vendégház, a Révész hotel-étterem és a Hotel Schweizerhof szakácsai várhatóan most is kitesznek magukért.

Az esemény fontosságára jellemző, hogy a fővédnöki posztot ismét Balogh József, Győr megyei jogú város polgármestere vállalta. Védnökök lesznek: Eredics Imre alpolgármester, dr. Kun András alpolgármester, Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester asszony, dr. Schmidt Péter alpolgármester, Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke, Mennyeiné Várszegi Judit, az Arrabona Lions Club elnök asszonya, Vápár József, a Győri Lions Club elnöke és Mészáros József, a Rotary Club elnöke.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...