Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Ismét Bárány István indul a civilek képviseletében

Újra ringbe száll a képviselőségért Bárány István, akit korábban kétszer is megválasztottak Bácsa, Kisbácsa, Sárás, az Ergényi lakótelep és Révfalu egy részének polgárai.

A győri 4. számú egyéni választókerületben most is a civilek támogatásával veszi fel a küzdelmet a Pro Urbe Egyesület alelnöke.

"Egy percig sem volt kérdéses, hogy őt indítsuk – mondta Kovács Gyula a Pro Urbe elnöke -, hiszen Istvánt régóta jól ismerik az ott lakók. Jól emlékeznek a választópolgárok, hogy a bácsai szennyvíz tisztító bűzének megoldatlansága indította el őt 1998-ban a választásokon, majd kezdeményezésére sorra újultak meg az utcák burkolatai, lett posta, bővült az óvoda és az iskola, lett gáz Sáráson.

A győri önkormányzat pénzügyi bizottságának tagjaként most is sokat tesz a helyiekért."

"Bőven van még a környékünkön tennivaló – emelte ki jelölése alkalmából Bárány István -, amit bácsai születésű, itt élő emberként, együtt, a helyiekkel fogunk megvalósítani.

A közösen létrehozott részönkormányzattal együtt nem lehet más célunk, mint hogy a számunkra legszebb városrész mindenben győri szintet nyújtson, ha van lemaradás – márpedig mi, itt élők tudjuk, hogy miben van -, akkor azokban mielőbb felzárkózzunk." - közölte Kovács Gyula.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családi dráma Écsen: Lelőtte a feleségét, majd magával is végzett egy férfi

Hosszas veszekedés után egy férfi szíven lőtte a feleségét és utána magával is végzett Écsen… Tovább olvasom