Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Irodát nyitott Győrben a TUI

Győrben nyitotta meg első saját vidéki utazási irodáját a 20-nál is több franchise-partnerrel dolgozó TUI Magyarország Kft.
Hámorszky András magyarországi cégvezető elmondta: évek óta jelen vannak egy partnerirodával a kisalföldi megyeszékhelyen, de a legnagyobb helyi bevásárlóközpontban megnyílt képviselettel dunántúli jelenlétüket kívánják erősíteni.

Közlése szerint megmaradt győri partnerirodájuk mellett legközelebb Tatabányán, Mosonmagyaróváron és Szombathelyen, a határon túl pedig Pozsonyban működik franchise-képviseletük, ezért is helyeztek hangsúlyt arra, hogy az új irodában német mellett szlovák nyelven is ki tudják szolgálni az ügyfeleket.

Emlékeztetett arra: a TUI Európa első számú utazásszervező cége, a német és az osztrák piac legnagyobb szereplője. Ezért is tartják fontosnak, hogy a főváros után Győrben nyitottak saját irodát, mivel az e térségből utazók számára egyaránt könnyen elérhető nyaralási kiindulópontként a budapesti és a bécsi repülőtér.

Olvasóink írták

  • 4. Csicsóka 2012. augusztus 16. 21:14
    „Én biztos, hogy velük nem utazom.... Egyszer beleestünk ebbe a "hibába", az idegenvezető rémes volt és nem azt kaptuk amire fizettünk... drága és kellemetlen nyaralás volt. Köszönöm többet nem "foglalok helyet náluk"!!
    Az én bizalmamat elvesztették.”
  • 3. centralasian2 2012. augusztus 16. 20:58
    „Én is utaztam Tui val, csak pozitív minden. Külföldön nem kellett keresni a buszt stb minden flottul ment. Én ajánlom őket. Én sem vagyok rokon sem ott dolgozó:-)”
  • 2. sprite 2012. augusztus 16. 20:25
    „Én utaztam velük, nem is egyszer.
    Nagyon minőségi volt. A külföldön lévő képviselőjük korrektek, kedvesek, segitőkészek voltak.
    Igaz nem is olcsó, de megbizható.

    Ja, és nem rokon, vagy alkalmazott vagyok.”
  • 1. Mankapunka 2012. augusztus 16. 17:09
    „Szép,csinos nőket szeretnénk itt is látni,nem ilyen tehén 40-50 közöttieket,akik unott képpel ülnek ott,és húzzák a szájukat,hogyha dolgozni kell.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamarosan fehér kistigrisek születhetnek Győrben - videó

Tigrisritkaság érkezett a győri állatkertbe. Tovább olvasom