Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Irodalmi hét Kormos-emlékekkel

Győr-Moson-Sopron - A Megyei Irodalmi Hét idei főszereplője Kormos István. Több programmal is megemlékeznek a mosonszentmiklósi születésű, 30 évvel ezelőtt elhunyt költőről.
A Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság a megyei és a győri önkormányzat támogatásával idén 9. alkalommal rendezi meg a Megyei Irodalmi Hetet. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a kortárs magyar irodalmat. Szabó József, a társaság elnöke elmondta: a programmal szeretnének bizonyságot tenni arról is, hogy az utókor a régióban egykor élt irodalmárokról sem feledkeznek meg.

A hagyományos irodalmi hét szombaton a Kormos István Regionális és Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny döntőjével kezdődött Mosonszentmiklóson. Megkoszorúzták a költő emléktábláját, a helybeli iskolások pedig műsorral idézték fel a falu jeles szülöttjének alakját. Kormos István 1977 őszén halt meg. A szomorú évfordulóról november 15-én 17 órakor irodalmi esttel emlékeznek a költőről Győrött, a Zichy-palotában. Munkásságáról Vasy Géza irodalomtörténész, az Írószövetség elnöke beszél, a 30 évvel ezelőtt eltávozott barátnak ajánlotta egy-egy művet Lator László, Kántor Péter, Kemsei István, Kerék Imre, Pátkai Tivadar, Borbély János és Villányi László költő olvassa fel. Az esten közreműködik Bodó Vera versmondó.

A Megyei Irodalmi Hét programjában könyvbemutatók is szerepelnek. November 16-án Boros Bálint „Legújabb igazmesék” című könyvét ismerhetik meg az érdeklődők a győri városi könyvtárban, november 19-én pedig Ábrahám Imre „Écs múltja” című művét mutatják be a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban. A győri kötődésű Bajomi (Bátori) Miklós író életútjáról, „A Jedliktől Párizsig” címmel tart rendhagyó irodalomórát november 14-én a Jedlik-középiskolában Baksa Péter tanár. Barsi Ernő néprajztudós – szintén 14-én – Kodály Zoltán felvidéki gyűjtőútjairól beszél a megyeházán.

Szabó József megemlítette: nem feledkeztek el a megyében tanító irodalomtanárok hagyományos konferenciájáról sem. A megyeháza dísztermében november 17-én 9 órakor kezdődő tanácskozás középpontjában a mese, a gyermek- és ifjúsági irodalom áll.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben foglalt az összes munkaerő?

"Jelentős autóipari beruházás indulhat a Nyugat-Dunántúlon" - adta hírül szlovéniai lapokra… Tovább olvasom