Korábban is jeleztük, hogy az Interfruct vezetőségét sem e-mailen, sem telefonon nem tudjuk elérni, ezért az információk lassan „csöpögnek". Az általunk megkeresett volt alkalmazott arról informált, hogy a győri élelmiszer- és vegyiáru-forgalmazó áruház májusi zárása után fel akart mondani a mintegy 40 munkavállalónak, akik ebbe nem egyeztek bele, s többen Veszprémbe kerültek.
Egy másik olvasó azonban azzal a hírrel gazdagította a képet, hogy az Interfruct végül minden itt maradt alkalmazottját állományban hagyta, alapfizetéssel, de munka nélkül. Mint meséli: „a dolgozóknak felajánlották a veszprémi munkát – nyilván arra számítva, hogy felmondanak. A kollégák azonban egy emberként utaztak volna inkább, ami keresztülhúzta a számításokat. Mert mindenkit nyilván nem tudtak volna elhelyezni a veszprémi áruházban (azóta már az ottani Interfruct is bezárt – a szerk.). Ezért a májusi zárás után, június 16-tól kipakoltunk és különös módon megkapjuk az alapfizetést. Érdekelne, hogy ez a tarthatatlannak látszó állapot meddig tart? Kinyitják az üzleteket néhány héten belül, ahogy ígérték, esetleg így marad minden, vagy ami nekünk a legrosszabb: megvonják a fizetést és kereshetünk másik állást?" – foglalja össze észrevételét az alkalmazott.
Mi pedig abban bízunk, hogy ha már megkeresésünkre nem reagál az áruházlánc vezetése, akkor a megjelent híradás okán ő keres meg minket a közeljövőben. Reméljük, hamarosan több hivatalos válasszal és kevesebb kérdőjellel szolgálhatunk.
Korábban írtuk:
Már minden Interfruct áruházat bezártak az országban, s a továbbiakról az áruházlánc igen szűkszavúan tájékoztatja a nyilvánosságot. A győri bolt májusban csukta be kapuit, néhány dolgozó Veszprémbe került, de két hete már ott sem működik az üzlet. Ahogy az lenni szokott: ha egy vállalat nem kommunikál a lakossággal, akkor a sajtó próbálja meg kitalálni, mi történt. Ebben sajnos csupán egy-két hivatalos nyilatkozatra lehet alapozni, de mindennél cáfolhatatlanabb tény, hogy a győri Interfruct áruházba nincs belépés.
Az élelmiszer-forgalmazó lánc valamennyi üzletének bezárásáról a cégvezetők egy hete azt nyilatkozták az országos sajtónak, hogy csupán leltárról van szó, ennek azonban ellentmond, hogy a győri dolgozókat már májusban elbocsátották.
![]() |
Néhányan akkor a veszprémi áruházba kerültek át, ami a valaha 23 egységet tartalmazó lánc összes „bástyájával" együtt
bezárta kapuit az elmúlt hetekben.
„A vevők nem hátráltattak"
A győri bolt egyik volt dolgozója elmondta: májusban az utolsó pillanatban tájékoztatták az egység mintegy 40 dolgozóját, s felmondásra kérték őket. A dolgozók ebbe nem mentek bele, néhányan – talán tízen – a veszprémi áruházba kerültek. Ebben a nem egészen egy évben egyébként csekély forgalom jellemezte az üzletet, ezt a megkérdezett dolgozó így érzékeltette: „Az érettségire készültem munka közben, s egy jó négyesre fel tudtam hozni magam. A vevők tehát nem hátráltattak a tanulásban. Volt egy-két állandó vásárlónk, ők azért jöttek, mert nem kellett sorban állniuk." Az internetes fórumokon, ahol az ország interfructos dolgozói heteken át találgatták, mi lesz a sorsuk, az áruházat leginkább a magas árak miatt kritizálták. Erre a győri áruház volt dolgozója is célzást tett: „Az élelmiszer-utalványunk csak a mi áruházunkba szólt, ennek nem igazán örültünk, mivel néhány termék a duplájába kerül, mint a szomszédos hipermarketben. Vagyis a juttatásunk feleannyit ért, mint egy átlagos utalvány."
Májustól új tulajdonos
A dolgozók szélnek eresztése ellentmond a cégvezetők egy hete kiadott nyilatkozatának, amely szerint csupán leltár folyik. Az egyértelmű tények sora azonban májusban lezárult, annyi biztos, hogy akkor új tulajdonos vette át a több százmillió forintos adósságot felhalmozott láncot.
„Csőd előtti időhúzás vagy talányos hátterű cég-újjászervezési stratégia?" – e kérdésben foglalta össze az eseményeket az egyik országos napilap. Először egyébként a Napi Gazdaság adta hírül, hogy az Interfruct cash & carry (viszonteladókat kiszolgáló) láncnak immáron az összes üzlete zárva tart. Május közepén az SCD-től a Calslane Holdingshoz került a cég. Az új tulajdonos először június, majd július közepére ígérte az Interfruct áruházak újraindítását. A lap beszámolt arról az értesüléséről is, hogy a cash and carry lánc tárgyalásokat folytat a Lidllel, s a német cég állítólag 10–15 egységet is átvenne a hálózatból.
![]() |
| Az Interfructról néhány szűkszavú nyilatkozat és annál több pletyka kelt szárnyra. Annyi biztos, hogy egy ideje zárva van.Fotó: Bertleff András |
Átfogó leltár?
Az Interfruct azonban a múlt héten cáfolta az áruházak bezárását. Az országos sajtónak röviden nyilatkozó marketingvezető szerint ugyanis „átfogó leltár kezdődött, amelynek célja az árukészletek felmérése. Ez azért szükséges, hogy a következő hetekben megkezdhessék a lánc készleteinek feltöltését és a boltok fokozatos megnyitását."
Hozzátesszük: a dolgozókat természetesen nem tájékoztatták sem májusban, sem a nyár folyamán olyasmiről, hogy leltár miatt kellene megválniuk munkahelyüktől. Hogy ez egyébként mennyire hihető, azt ki-ki maga döntse el, az biztos, hogy a telefonokat nem veszi fel senki és az e-mailekre sem reagál a cégvezetés. Mi is megpróbáltuk, hátha hivatalos nyilatkozattal hozzájárulhatunk egy kockával a „multiszellem" e sajátos mozaikjához. Választ azonban nem kaptunk a kérdéseinkre, s az Interfruct honlapja is éppolyan mozdulatlan, mint az ajtóra tett lakat.
Ma megjött a felmondásunk.Mindenki megkapta?Jó volt a csapat, sajnálom, hogy végleg vége.Mindenkinek sok sikert,jó egészséget kívánok.SZIASZTOK!!!!!!!
Ennek a hirnek örülök andi55,legalább a karácsonyra meg lesz,nem számitottam rá az idén.Felmondtam rendkivülivel én is 18.-án (nem e hó),a papirjaimat elég gyorsan megkaptam,még aznap feladták,szerintem elöre elvoltak készitve csak az adatokat kellett beirni,ugy látszik készültek.
Nálunk nem mindenki mondott még fel,megvárják mig a felszámoló biztos felmond nekik.Nem tudom mit várnak,csodát?
Sikerült munkahelyet találnom hál istennek.De nehéz,hiányzik az InterFructos "családom".
Na mondjuk itt meg ugyan ugy jártak a ZalaBaromfisok mint mi,lové nyista mi a fene van ebben az országban,én nem értem.Na befejezem mert elkapott a hév,nem akarom hogy töröljék a hsz.
Ezuton szeretnék mindenkinek minden jót kivánni,az elkövetkezendö 120 évre,ja és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!!
Beszéltem a felszámoloval minimum 1 honap de idén mindenképp megkapjuk a pénzünket!Legalább karácsonyra lesz egy kis pénzünk.
Nekem nincs bajom magával a munkával, és a közösség is jó egyenlőre. Viszont napi 4 és 1/2-5 órát órát utazok, ami kissé lefáraszt:(
Kinek,hogy sikerült az ujj munkahely?Az enyém egy rémálom!Nagyon nehéz ujra kezdeni és nagyon nehéz jo melot találni.
Szintén felmondtam,de postai úton a hét elején!De még a papirokat nem kaptam meg...???Sok sikert minden volt interfructos kollégának!
Minden interfructos kollegának sok sikert kivánok remélem sikerül a 700 embernek elhelyezkedni.Sajnálom,hogy vége de tovább kell lépni.Mégegyszer sok sikert mindenkinek!
Találtam munkahelyet, tegnap énis elfaxoltam a rendkívüli felmondást, 10-i dátummal kértem a munkaviszonyom megszüntetését.
Én úgy hallottam, hogy az elmaradt béreket, és cafetériát nagy valószínűséggel még az idén megkapjuk, viszont a végkielégítésre várni kell. Remélem mindenkinek sikerül elhelyezkednie gyorsan. Sok sikert a továbbiakhoz!
Mi köze a munkanélkülinek a végkielégitéshez?Én nem várok tovább már felmondtam rendkivülivel szerencsére találtam munkát.
Sziasztok!
andi55:Mi nem kaptunk mailt. Az új főnökünk nem tájékoztat minket semmiről. Csak kapkodunk a levegőben. Elküldenéd nekem ha megkérlek? ludamka@freemail.hu Köszönöm!
A mnélkülivel vigyázzatok! Nem fér össze a végkielégítéssel!
Egy másik oldalon írta egy dolgozó h beszélt a felszbiztossal, az idén nemigen lesz pénz:-( A fene egye meg őket!!!
hirdetés



