Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

''Intelligens'' figyelmeztetést kapott Győr

Az Intel Magyarország és a győri városvezetés egyeztetett a digitális (vagy ha úgy tetszik, intelligens) városprojektről.
Az Intel Magyarország és a győri városvezetés szerdán ismét egyeztetett a digitális (vagy ha úgy tetszik, intelligens) városprojektről. Úgy tudjuk, a város ígéretet tett arra, felgyorsítja a rá vonatkozó folyamatokat – erre szükség is van, mert már Székesfehérvár is bejelentkezett, hogy hasonlót szeretne. Pedig két éve még nagy szerencseként emlegették, hogy Győrt választotta ki az Intel mint Magyarország digitálissá fejleszthető városát. Hogy mekkora lehetőség ez, túl a beruházás százmilliós összegén, mutatja egy másik példa is: Nagy-Britanniában Londonra esett a választás.

Nagyszabású tervekről volt tehát szó, amelyeket a Kisalföld részletesen is felsorolt 2004. október 25-i számában – Győr digitális város lesz címmel. Első lépcsőben megteremtették a városban a vezeték nélküli internetes hozzáférés alapjait (Ingyeninternet a levegőből – Kisalföld, 2003. október 8.).

A jelenlegi helyzetről sokat elmond, hogy ez a rendszer – bár korábban valóban működött – ma már nem használható, vagyis vezeték nélkül nem lehet internetezni például a városháza előtt, ahol korábban még fényképet is készítettünk arról, miképp lehet. Tegnap, amikor erről érdeklődtük, a városházán azt az ígéretet kaptuk, hogy rövidesen (értsd: egy-két héten belül) ismét működni fog.

Tervek voltak...

No de vissza a további fejlesztésekhez, amelyeket a leendő digitális városban megálmodtak: a tervek arról szóltak, hogy a közlekedésben a helyi járatú buszokat nyomkövető rendszerrel szerelik fel, amely aztán a diszpécserközpontot tájékoztatja arról, hol jár a busz, s hány utast szállít. Térfigyelő kamerák segítségével figyelemmel kísérhető lenne a város közlekedésének alakulása is. Ezekről a kamerákról – amelyek már vannak ugyan Győrben, de a képek vagy a rendőrségi központba futnak be, vagy a közútkezelőhöz – Bécsi Zoltán, az önkormányzat informatikai bizottságának elnöke azt mondta: a cél most az, hogy ezeket a kamerákat összehangolják, s az információk mindkét helyre eljussanak. Akkor van igazán értelme. Erre szintén rövid időn belül lát is esélyt.
Voltak még további tervek is: a tűzoltók ugyancsak jól jártak volna az új rendszerrel, de egyelőre még ők sem próbálhatták ki, hogyan is működhet a digitális irányítás. A lényeg a lényeg: a technológia Győr hatvan kilométer átmérőjű környezetében épült volna ki, de mint az elején írtuk, ebből még nem sok látszik.

A türelem véges

Az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója, Gacsal József tegnap ismét Győrben járt, a téma a többi között az volt, hogyan lehetne végre egyről a kettőre lépni. „A város kvázi deklarálta, hogy az általunk szabott – most már szűkös – határidőket tartani tudja, magyarán felgyorsítja a rá vonatkozó fejlesztéseket. A mi türelmünk is véges" – mondta Gacsal József. Az Intel igazgatója meglehetősen diplomatikusan, mégis egyértelműen fogalmazott, amikor rákérdeztünk az eddig nem publikált információra, miszerint Székesfehérvár már jelezte feléjük, hogy őket is nagyon érdekelné egy hasonló fejlesztés, ha esetleg Győrt mégsem. „Egy ilyen beruházás akkora, hogy nem mondhatjuk azt: csináljuk akár a kettőt egyszerre. Eddig Győr volt az első a listánkon, és még most is az. Nagyon hamar ki fog derülni, hogy az ígéretét tartja-e, s felgyorsulnak-e a folyamatok. Ha nem, akkor viszont el kell gondolkodnunk nekünk is."

Ígérik, hogy beindulnak

Bécsi Zoltán elismerte a város lemaradását, de mint mondta, a baj nem most, hanem két éve kezdődött. A most érezhető lemaradást akkor szedték össze, de remélhetőleg hamarosan valóban kézzelfogható eredményeket tudnak felmutatni a városlakóknak és persze az Intelnek. Megnyerték és elkezdték ugyanis a digitális önkormányzat (e-önkormányzat) kiépítését, amely több mint 400 millió forintos fejlesztés. Ezenkívül 21 millió forintot nyertek a köztéri digitalizálás kiépítésének megtervezésére – hatástanulmány készítésére. Ebből az összegből jut egy-egy köztéri kamera kihelyezésére buszmegállóba, a buszra stb. Az ígéretek folytatódnak: szintén egy-két héten belül kihelyeznek és beüzemelnek két internetes „totemoszlopot" a városban: egyet a fürdőben, egyet pedig a Baross úton.
Látszólag tehát végre elkezdődött valami – két évvel az első híradások után.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindent észrevesz az önkéntes közjárőr

Már a hangjáról felismerik a hivatalnokok Emresz Györgyöt, aki szinte egész nap járja Győrt. Tovább olvasom