Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Integrál-Hexa Zrt.: vádjavaslat csődbűncselekmény miatt

A győri Integrál-H Zrt. ellen csődbűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a NAV győri bűnügyi igazgatósága befejezte, az ügyet vádemelési javaslattal küldte meg a városi ügyészségnek. A nyomozás megállapítása szerint a társaság vezetője fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon járt el.

A Kisalföld 2009. július 17-én számolt be arról, hogy a Győri Ítélőtábla kimondta a győri Integrál-Hexa Zrt. fizetésképtelenségét.

A felszámolást végző Mátraholding Gazdasági Tanácsadó Zrt. felszámolóbiztosa akkor lapunk kérdésére elmondta: 158 cég jelentette be követelését, a jogos igény 4 milliárd 587 millió forintra rúg.

Időközben a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága csődbűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott nyomozást a jelentős építőipari vállalkozással kapcsolatban.

A nyomozás a közelmúltban befejeződött, az iratismertetést követően a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldik meg a pénzügyi nyomozók a Győri Városi Ügyészségnek.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint megállapítást nyert a csődbűn-cselekmény elkövetésének gyanúja, ugyanis a társaság vezetője fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon járt el.

A tájékoztatás szerint az Integrál-H ellen 32 különböző vállalkozás kérvényezte a felszámolási eljárás megindítását. Mivel az építőipari vállalkozás alvállalkozói között vannak olyan cégek is, amelyeknek a társaság több tízmillió forinttal tartozik, a nagyvállalat fizetésképtelensége több más gazdasági társaság fizetésképtelenségéhez és felszámolásához vezetett.

A cégvezető védője, dr. Rákosfalvy Zoltán lapunk megkeresésére elmondta:
– A védelem álláspontja szerint a cégvezető bűncselekményt nem követett el. Az ügyben beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény megállapította, hogy egyes vagyontárgyak értékesítésével összességében javította a cég pénzügyi helyzetét, elősegítve ezzel a hitelezői igények kielégítését.

Ezenfelül az APEH által jóváhagyott zárómérleg szerint is öt és fél milliárd forint értékű vagyont adott át a felszámolónak, melyből a hitelezők értékarányos értékesítés esetén kielégítést nyerhetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az E.ON 6000 ügyfelét fenyegeti a kikapcsolás veszélye

Országosan 6000 notórius nem fizető ügyfélnél szüntetheti meg a szolgáltatást az E.ON. Győrben a… Tovább olvasom