Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Ingyentanfolyam: alig jelentkeztek

Rábcatorok kistérség - Ingyenes nyelvtanfolyam? – a pályakezdőknek pályázati pénzek révén meghirdetett képzés annyira hihetetlennek tűnt, hogy alig jelentkeztek rá. Akiket sikerült meggyőzni, ritka szerencsének érzik az elhelyezkedési esélyüket növelő lehetőséget.
Összesen több mint hétmillió forintot nyert a Rábcatorok kistérségben élő fiatalok képzésére két civil szervezet, akik a pályakezdők miatt igényeltek támogatást.

Helyi kapcsolatok előnye

A projekt egyik fele a Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesülethez kötődik. A Leader-program keretében így a mintegy három és fél millió forintos összköltségű tervük nagy részét uniós forrásból fedezik. Tízen angol, tízen német nyelvet tanulhatnak ingyenesen – így szólt felhívásuk, ám bármennyire is kedvezőnek tűnt a lehetőség, eleinte alig akadt érdeklődő. Az egyesület munkatársa, Nagy Mária lapunknak elmondta: nem akarták elhinni az emberek, hogy rájuk nem hárul költség, bizalmatlanok voltak. Ezért a szervezők nem elégedtek meg a falvak polgármesteri hivatalaiba elküldött írásos felhívások hatásával. Ismeretségeik alapján személyesen keresték meg a pályakezdőket. Éppen ez az előnye a kistérségi civil szervezetnek, hogy tagjainak hálózata átszövi a falvakat, jók a kapcsolataik a helybeliekkel. Igazolódott is, hogy van igény az idegen nyelvek tanítására.

Többmilliós támogatás

Az is kiderült, némiképp visszatartó erőt jelentett, hogy az idegen nyelveket intenzíven oktatják. Szeptembertől januárig középfokú szintre juttatják el a fiatalokat és ez tőlük kemény tanulást kíván. De az Ausztriába átjárás lehetősége, a munkalehetőség vonzóbbnak bizonyult. Az Ifjúsági Szövetség a Kisalföldi Régióért képzéseire pedig gyorsan összejöttek a jelentkezők. A szintén börcsi székhelyű szervezet csaknem három és fél millió forintot nyert a Leader-programból szakmai tudást adó és készségfejlesztő tréningekre, hogy a pályakezdőket így segítse. Húszan kommunikációs, minőségirányítási, rendezvényszervezési, pályázatírási és protokolltréningekre járnak. Nagy Mária szerint a pályakezdők tudják, nagy szükségük van olyan képességekre is a munkahelykeresésnél, amit az iskolában nem tanultak, például stresszoldó technikákra.

Kihagyhatatlan lehetőség

Szinte a kistérséghez tartozó mindegyik faluból van résztvevő mindkétféle képzésen. Többeknek csak érettségijük van, de akadnak köztük diplomások is, pedagógusok, mert szakmájukban túlkínálat van.
Virág Eszter, aki a Krúdy-szakközépiskolába járt, a német nyelvi tanfolyamot végzi. Tartott tőle, hogy fárasztó lesz a heti harminc nyelvi óra, de hamar megszokta. Élvezi, hogy egy tantárgyra koncentrálhat.
– Tömény, de hasznos az intenzív képzés. Sokkal hatékonyabb, mint mikor naponta egy idegen nyelvi óránk volt. Jól haladunk. Ráadásul ingyenes a tanfolyam. Ez ritka szerencse, ezért kihagyhatatlan. Hiszen, ha ki kellene fizetnem a tanfolyamok árát, több százezer forint is kellene ahhoz, hogy a középfokú nyelvvizsga szintjére eljussak – mondta a börcsi lány, akinek kapóra jött a pályázatok révén adódott lehetőség. Biztos benne, hogy elhelyezkedéséhez és a továbbtanuláshoz is egy, de inkább két idegen nyelv ismeretére lesz szüksége.



Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt Váray a zeneakadémiáról

Győr - Míg kicsik voltak a gyerekek – Bécsbe járt a család kamarazenélni –, majd megette… Tovább olvasom