Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Influenza: két haláleset a megyében

A legutóbbi jelentések szerint négy életet követelt az influenza az országban, mint megtudtuk, két idős beteg a mosonmagyaróvári kórházban halt meg. A megyében főként Sopron környékén sok a hiányzó diák, a zsirai általános iskolát egy héten belül kétszer zárták be.
Az országos hírek két halálesetről számoltak be, s mint a Kisalföld megtudta, mind a kettő a mosonmagyaróvári kórházban történt. Mindegyik elhunyt hetven éven felüli volt, halálukhoz krónikus betegségük vezetett, s tüdőszövetükben az influenza B-vírust azonosították. Bár az elvégzett torokváladék-vizsgálat eredménye negatív volt, az influenza B vírusa is közrejátszott halálukban – tudtuk meg a kórház főigazgatójától.

"Vannak még influenzagyanús eseteink: a betegeket a kardiológián elkülönítettük, vizsgálataik eredményeire várunk. Részleges látogatási korlátozást vezettünk be: a látogatási időt itt délután négy és öt óra között ajánljuk" – mondta el a mosonmagyaróvári kórház igazgatója, dr. Vermes Tamás.

Információink szerint a Karolina Kórházban ápolt H1N1-
es beteg már jobban van, a férfit a gépekről is levehették.

A tisztiorvosi szakszolgálat heti jelentése szerint az elmúlt héten az orvoshoz fordulók 2,7 százalékánál jelentkeztek influenzaszerű tünetek, a megbetegedések száma több mint 83 százalékkal nőtt és mindegyik kistérségben emelkedett. A betegek 39,57 százaléka fiatal felnőtt, 33,16 százaléka 14 éven aluli, 22,73 százaléka középkorú, 4,55 százaléka pedig 60 év feletti. Dr. Széles Klára járványügyi osztályvezető tájékoztatása szerint mérsékelt az influenza aktivitása. A héten 12 új beteget vettek fel a kórházba, ketten intenzív ellátásra, egyvalaki pedig gépi lélegeztetésre szorult. Dr. Széles Klára elmondta: közösségi halmozódást csak a Sopron–fertődi kistérségből jelentettek.

Dr. Amberger Erzsébet kistérségi tiszti főorvos erről úgy tájékoztatott: az elmúlt másfél hétben 10 gyermekintézményben érte el a hiányzók aránya a 30 százalékot, e fölött egyébként jelentési kötelezettsége van az adott iskolának, óvodának, bölcsődének. A legmeghökkentőbb osztálylétszámot Zsiráról jelentették, ahol az általános iskola igazgatója tegnap saját hatáskörében a tanítás felfüggesztése mellett döntött, méghozzá egy héten belül másodszor.

Doroginé Kovács Melinda, az iskola vezetője elmondta: ennek nem elővigyázatosság volt az oka, egyszerűen nem lett volna értelme tanítani, mert az iskolának több mint a fele lemaradna az anyagban. A 91 gyerekből 37-en ülték volna végig ez a pénteket, bár további nehézséget jelentene, hogy az influenza a tanárok felét is ledöntötte a lábáról. A zsirai iskolában először kedden rendelték el a szünetet, bízva abban, hogy csütörtökre egy kicsit már feltöltődnek a padsorok, de ez nem így történt. Újabb betegekről érkezett hír, s ez a szokatlan jelenség az orvosokat is meglepte, az igazgatónő szerint 5 diák másodszor is belecsúszott a magas – 39–40 fokos – lázzal és torokfájással járó betegségbe. Ezért pénteken ismét hazaküldték az egészségesebbjét, akiket hétfőn várnak vissza, remélhetőleg már sokadmagukkal.

Zsira: Az általános iskola igazgatója a tanítás felfüggesztése mellett döntött, egy héten belül másodszor. Fotó: Magasi
Zsira: Az általános iskola igazgatója a tanítás felfüggesztése mellett döntött, egy héten belül másodszor. Fotó: Magasi


Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban van a legtöbb beteg, de jóval a soproni számok alatt mozog a hiányzók aránya. Németh Tibor igazgatótól úgy tudjuk, ezen a héten a tanulók 10–15 százaléka lett influenzás. A megyeszékhelyen egyébként az iskolák nagy része a múlt héten már túlesett a vírusfertőzésen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

107 éves az ország legidősebb embere, a győri Rezső bácsi

Ezen a hétvégén, egészen pontosan szombaton ünnepli 107. születésnapját az ország legidősebb embere,… Tovább olvasom