Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

IMF meg nem állapodás: Gyurcsány szerint államcsőd fenyeget

Ma közelebb vagyunk egy fenyegető államcsődhöz, mint bármikor az elmúlt években - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pénteken győri sajtótájékoztatón arra reagálva, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság küldöttsége megszakítva a tárgyalásokat Magyarországgal az elővigyázatossági hitelkeretről pénteken elutazott Budapestről.

Az ellenzéki politikus kifejtette: szerinte Magyarország ma nehezebb helyzetben van, mint 2008-ban, ennek egyik alapvető oka, hogy "a magán-nyugdíjpénztáraktól elvett vagyon felhasználásával lenyomott költségvetési hiányszám kivételével minden gazdasági, pénzügyi adat rosszabb, mint 2008-ban". A másik ok, hogy "mára a magyar kormánynak végtelenül rossz a megítélése a nemzetközi világban, rossz Európában, rossz a tengerentúlon".

"A magyar kormánynak nincsenek barátai, már pedig a megállapodáshoz együttműködő partnerekre, barátokra van szükség. Ma a magyar miniszterelnök azt tudta elérni, hogy a delegáció időnek előtte becsukta az ajtót" - fogalmazott.

A volt miniszterelnök úgy ítéli meg: az Európai Unió és Magyarország között az a vita tárgya, hogy az Európai Unió bizottsága szerint Magyarország sorra megsértette az unió szabályait.

"Az utolsó csepp a pohárban a Magyar Nemzeti Bank jogállásáról szóló törvény módosításának szándéka.

Az unió azt kívánta, hogy a hitelszerződés előfeltételeként meg lehessen vitatni az intézményi kérdéseket is, a jegybank jogállását, a magán-nyugdíjpénztárak ügyét, az Alkotmánybíróság ügyét. Orbán Viktor miniszterelnök ettől elzárkózott" - fejtette ki.

Ezt a szituációt Gyurcsány Ferenc szerint csak úgy lehet feloldani, hogy a miniszterelnök megváltoztatja álláspontját.

Javasolta Orbán Viktornak, hogy módosítsa álláspontját hétfőre, mire a piacok újra kinyitnak, a forinttal újra kereskedni fognak és előzze meg, hogy a forint hétfőn nagyarányú értékvesztésen menjen keresztül, vagy a forintkötvényeket csak hatalmas kamatfelárakkal lehessen eladni.

Van a Fidesznek kellő felhatalmazása és támogatottsága a parlamentben, hogy kezelni tudják "a jelentős, részben általuk létrehozott válságot" - tette hozzá.

"Nem azt kívánjuk, hogy új választás legyen, hanem azt kívánjuk, hogy a kormány térjen vissza a józan, felelős politikához" - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc szeretné, hogy a következő két nap alatt a miniszterelnök és kormánya értse meg, "hogy olyan útra tévedt, amelyben tönkre mehetünk".

Olvasóink írták

52 hozzászólás
  • 52. fortuna54 2011. december 18. 17:58
    „50-es.Az elsö három mondatodra nem reagálok,azok beszélnek magukrol.Azt azért jó ha tudjuk,holandia belefizet abba a forintmilliárdokba ,amit M.ország évente bekaszíroz.Csufolt szemét Hollandiábol?A kis Hollandia a legtöbb zöldségfélét-gyümölcsöt ekszportálya a világnak,mexiko elött.Ha pedig van élet az únión kivül is,háát meglehetne próbálni,de szerencse a magyar vezetöség ezt máskép lássa.Ajánlanám máskor indulatmentesebben fogalmazzál.”
  • 51. Eva- 2011. december 18. 17:08
    „48-hoz

    Amit leírtál tételesen nem igaz!

    az államadósságot nem növelték, hanem az ország eladósodottsága nött
    Ugyanis az adósságállomány két ötödét a lakossági hitelek adják---euekre nincs hitelfedezet--
    az állam részesedése ebből egy ötöd--a maradék két ötöd pedig a vállalati szféra hitele, amely normálisan kezelhető lenne.

    A nyugdíjrendszer egy más logika mentén bővült a magánnyugdíjpénztárral, mert a nyugellátásról való gondoskodást akkor kapitalizmus logikájának megfelelően ki akarták vezetni -20 éves átmeneti dővel -az állami ellátásból.

    Ahogy az egészségügyet is biztosítós modellel
    vagy az oktatást is a tandíjrendszerrel.

    Most mi van??!

    Sa eddig felhalmozott évek alatt létrejött magánnyugdíj alap
    se
    ingyenes oktatás a felső oktatásban
    sem
    ingyenes egészségügy--de lehetővé tett magánbiztosítási alapon működő fizetős egészségügy--stb.

    Ez a katyvasz most jó?”
  • 50. Szinuhe1 2011. december 18. 16:09
    „#49fortuna54:Te is csak egy pancser vagy.KIntről ugatsz befelé.KImenekültél, kidisszidáltál, oszt most Hollandiából osztod az észt.

    Végül is Hollandia is hogy siránkozpott annak idején, hogy hogy mer a magyar adni a parasztoknak támogatást adni.Csak arról az apróságról feledkeztek meg nagyszerűen, hogy a holland paraszt 5x annyi támogatást kap a magyar társainál. Így aztán le is sz.rja nagy ívben, hogy mennyiért viszik el az áruját, hisz sz.r átvétewli árak mellett is fényesen megél.....E!zért van,az, hogy még Hollandiábóül is megéri Magyarországra vi8nni az élelmiszernek csúfolt szemetet...
    Az unión kívül is van ám élet....”
  • 49. fortuna54 2011. december 18. 13:24
    „45.pancser.Látom néha veled is egyet lehet érteni,most nagyon is igazad van.”
  • 48. adamasz1977 2011. december 18. 11:25
    „!! Én még emlékszem amikor Már Bajnai volt a min. elnök, és azt nyilatkozta, hogy a válságot max a tv-ből fogjuk érezni. Hát érezzük. 50%-ról 82%-ra!!!!!!!!!!!!!! növelték az államadósságot VÁLSÁG NÉLKÜL, egy jó teljesitő Német gazdaság mellett (nagyban függünk tőlük) . A magénnyugdíjrendszer eleve halálra volt itélve, mert a mostani nyugdíjasok illetményére nem maradt pénz. Hiába jó az öngondoslodás, de azt csak egy ideig viseli el az államháztartás.”
  • 47. Eva- 2011. december 17. 20:13
    „46-hoz

    ´sten szóljon belőled!
    de a bankunk elmenet!

    46-hoz

    meg azok, akiknek van fiuk, akit most besoroznak ma.”
  • 46. rubeola 2011. december 17. 20:01
    „Szerintem gyurcsány hazudik, tehát NEM FENYEGET ÁLLAMCSŐD!!”
  • 45. pancser 2011. december 17. 19:55
    „"Szinuhe 1" Kár erőlködnöd, nem értesz a mezőgazdasághoz. Levonnak a terményedből? Persze, hogy levonnak, piszkosan dolgozol, szemetes a gabonád, hülyének nézed az átvevőket, a kocsi aljában eldugod a gyommagvakkal teli szegélyt rá egy kicsivel tisztábbat teszel, aztán lebuksz. Mindenki hibás csak te nem! Méghogy a fuzáriumos gabonát a többi közé keverik? ez vicc ugye? Elrontani a többit? Jobb lenne, ha meg sem szólalnál!”
  • 44. drKotász 2011. december 17. 18:44
    „43. Eva
    Ettől , csak ti, hivatásos rettegők tartotok.”
  • 43. Eva- 2011. december 17. 18:06
    „42-höz

    lehet, de az unionak állnia kell, mert másként a nemzetállamok gyűlölködésének ismét áldozatul esünk.

    az bármikor újragerjeszthető nagyokosok által--20 percnyi túlélési eséllyel.

    Egyébként a pénzt elfogadni és nem visszafizetni---csak magyar mentalitás meg a balkáné!

    tudom hogy nem szereted meghallgatni, de ezzel egyetértek
    hallgasd meg Te is!

    http://atv.hu/videotar/20111213_magyar_szuverenitas”
  • 42. drKotász 2011. december 17. 17:18
    „33. Eva-
    Egy szavazat? Egy kicsit nézz utána jobban, mar nem csak mi és az angolok variálnak, hanem még jó pár ország.”
  • 41. drKotász 2011. december 17. 17:13
    „20. Oreg35
    Nem vallott be semmit, LEBUKTATTÁK!!!!!!!
    Nem emlékszem, hogy ki állt volna. Valaki kicsempészte a lemezt. Vagy nem?
    Ejj de szeretitek ezt félremagyarázni.”
  • 40. Eva- 2011. december 17. 17:10
    „38-hoz

    index.hu/belfold/partI7339/

    kapcsolat.hu/blog/jojjon_az_eredeti_szoveg...

    GyF ezektől mára miben tért el?

    A ma ezektől miben tér el?

    Közben eltelt hat év......a karaktergyilkoláson kívül mi történt?
    Most már kár bánni!”
  • 39. genius32 2011. december 17. 14:23
    „Cocles.. Az,hogy Gyurcsányék meddig voltak kormányon, nem az oka annak, hogy most a fidesz van... Lehetett volna bármelyik másik párt is... Hol volt az kötelező, hogy a fideszre szavazzon bárki is??, Hm? Szerintem senki fejéhez sem tartottak pisztolyt... Egyik kutya, másik eb...”
  • 38. Cocles 2011. december 17. 14:00
    „Gyurcsány 6 éves ámokfutásanak eredménye a mostani kormány. Az utat, melyen tönkre mehetünk az ő intézkedései köveztek ki. Örülök, hogy van véleménye, másrészről megint hozza formáját: Az az elvárás hogy a kormány 2 nap alatt értse meg mit kellene másképp tenni? Nála 6 év egyszer sikerült, mikor lemondott.”
  • 37. Truder 2011. december 17. 13:56
    „20. Oreg35 2011.12.16. 21:52

    Semmi nem derül ki belőle, eddig is tudtuk..ami ott le van írva. Kik is "uralkodtak" zömmel az elmúlt 25 évben?
    Nincs miről vitatkozni.”
  • 36. Vanderer 2011. december 17. 13:03
    „Iparos szaktársnak igazat adok az ellenzék munkáját értékelve.(Az előző ciklusról beszélünk)Ahol tudtak akadályoztak és szabotáltak mindent.Hozzájuk képest az emeszpé lepkefing.”
  • 35. Szinuhe1 2011. december 17. 12:49
    „Magyar mezőgazdaság a rendszerváltás után.
    A magyar mezőgazdaság a hozzáértő és tisztességes magyar paraszt szemszögéből
    (és nem a betonrengeteg okoskodóinak tollából)
    (szubjektív tanulmány)

    Röviden, hogy miért is panaszkodnak a mezőgazdaságban dolgozók, az idei és a tavalyi helyzetet összehasonlítva.
    1) Magyarországon ahhoz, hogy egy gazdaság tisztességes úton nyereséges legyen, legalább 90, 100 hektár földet kell megművelnie. 1 hektár = 10.000 négyzetméter. Tőlünk nyugatra ez a földmennyiség fele ennyi sincs. Az osztrákok például 30 hektárból is megélnek.
    2) Idén a búza mázsánkénti felvásárlói ára jó szerencsével 4200 HUF volt bruttó, azaz ebből még lejön a magtárba betár, kitár (mert azt is a termelővel fizettetik meg), az áfa (ami vállalkozásban visszaigényelhető, hiszen nem a gazda az utolsó eladó, hanem a kereskedő), a rostálás, amivel egyben 10-12%-át a terménynek le is vonják. Azt mondják kosz, tört szem, stb... azaz ez mind veszteség a gazdának.

    A 4200 bruttó volt a minőségi malmi búza ára, aminek jó a sikére (30 feletti), jó az esése (amit csak akkor mérnek, ha sok a termés az adott országban, és ürügy kell arra, hogy lejjebb nyomják az árakat), és nem gombás a gabona (fuzáriumos gabonát nem veszik meg a gazdától, vagy csak über szar áron veszik meg... hogy miért veszik meg? Mert kirostálják, és összekeverik a rendes, gombamentes gabonával, és jó áron továbbadnak rajta).
    A fuzárium egy gombafajta, amely megtelepszik a gabonaszem külsején, méreganyagot (mikotoxint) termel, majd ez az őrlés során bejut a lisztbe, korpába, majd logikusan a kenyérbe, gabonapehelybe, egyéb élelmiszerbe. A drága teljes kiőrlésű termékek a legveszélyesebbek. Védekezni nem nagyon lehet a fuzárium ellen, a méreg gyengíti az immunrendszert, rákkeltő hatású (manapság mi nem?), és korai (óvodáskori, kisiskoláskori) pubertást okoz. A Délmagyar.hu ír egy ötévesen menstruáló kislányról, akinek a mellében csomók nőttek, és aki a sok, fuzáriummal fertőzött gabonapehelytől lett beteg. A szülei csak jót akartak neki, és tessék, hamarosan cisztával műtik. Ez valami egészen borzalmas...
    Alattomos a méreg amiatt is, mert kihat a lányok és fiúk későbbi nemzőképességére. De veszélyes az anyatejen keresztül az újszülöttekre is, mert csecsemőknél is kimutattunk emlőcsomót. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hormonális elváltozásokon túl rákkeltő a hatása. Mióta pár hete híre ment a fuzáriumproblémának, naponta újabb esetekkel keresnek fel.
    Szegedi kutatók évek óta hangoztatják, hogy a fuzáriumfertőzöttség nagyobb a megengedett határértéknél, de sosem figyelt rájuk semmilyen hivatal. A méréseiket nem fogadták el, vészmadárnak titulálták őket, jó hogy ki nem röhögték.

    Aki betárolja a gabonát, mert kevesli az árat, és egyáltalán van lehetősége betárolni valahová, annak két lehetősége van:
    - van saját raktára (minimális ezeknek a gazdáknak a száma)
    - egy TSZ-hez, vagy mezőgazdasági kft-hez tárolja be a gabonáját, amiért be és kitárat kell fizetnie, tárolási díjat kell fizetnie, fizetnie kell a gázosító vegyszert, mivel a gabonába 3 hónap után bele mennek a zsizsikek (kivéve talán a silókat).

    Ez mind pénz... és persze a saját traktorán kell elvinni a saját gabonáját a kereskedőhöz, vagy a tsz raktárakba, ami nem kis üzemanyagköltség.
    Ha az embernek nincs saját kombájnja, akkor fogadni kell, ami hektáronként 12.000-16.000 HUF, plusz a gazda fizeti a gázolajat is néhol. És most jön a legjobb, ha a gabona az érése után megázik, a minősége (sikér) elromlik. 32-es sikérű búzából pár esős nap után 22-es lesz, vagy akár ez alatti. Ez takarmány minőség, amiért bruttó 2200 Ft-ot adnak.
    Ja igen, a bruttó 4200-as át kb 3800-as nettót jelent. A 2200-as kb 1800 Ft-ot.

    Egy hektár földön aszálymentes évben, ha rendesen meg lett műtrágyázva a föld, kapott alapműtrágyát is még ősszel, és nem kellett újravetni a földet még decemberben, vagy tavasszal, mert felzabálták a magokat a vad madarak, és a bogarak (minimum 2-3 szor le lett vegyszerezve a gabona, közben le lett taposva is ugye...), akkor minőségi földön (Tamási jó föld, Lajoskomárom kiváló fekete a föld), akár 100 mázsa búza is terem... persze csak minőségi vetőmaggal, ami méreg drága (mittom én, 30 kiló 50.000 HUF). Nekünk rekordtermésnek számít, ha hektáronként 60 mázsa gabona terem.
    Aszályos évben, ha ugyan úgy megkap mindent a föld, ez 30-45 mázsa.
    Aszályos évben, pl tavaly, a búza ára 5000 HUF nettó volt! Idén 3800. Szerinted a kenyér ára idén lejjebb ment valamit is? Nem. Nem ment... Nem furcsa?

    A műtrágya három-négy éve még 3000 HUF volt (100 kiló), idén már 6000 HUF körül vesztegették, már ha kapott az ember, mert a németek felvásárolták a magyar műtrágyát. Idén ősszel pedig már csoda, ha az ember 9000-ért hozzájut, jövő tavaszra 12.000 HUF lesz!!!

    Pár éve az olcsó orosz műtrágyára védvámot raktak, mert a magyar egyeduralkodó KFT!!!, mondom KFT tönkrement volna. És dolgoznak ott úgy 500-an talán? Oké, jött a válasz, megmentjük a magyart! Védővámot ide! És kibasztak 10 000 gazdával az 500 kedvéért, akik semmi fizetésért güriznek egy milliárdosnak... hol is vagyunk? Ja igen, Magyarországon...

    Természetesen a gázolaj ára is feljebb ment. Azt tudni kell, hogy ha az ember nem közúton használja el a gázolajat, akkor az útalapot vissza lehet igényelni. Erre komoly szabályozások vannak, hogy mekkora földre mennyi igényelhető vissza év végén az államtól.

    A vegyszerek ára kétévente duplázódik. Ez nem csak a kereskedők miatt van, hanem azért is, mert az unióban jóval szigorúbbak az előírások, amik folyamatosan szigorodnak, és amit idén még lehet használni, azt jövőre már nem biztos. Ezért a jóval drágább vegyszereket lehet csak használni, amik viszont cserébe környezetkímélők.

    Még egy dolog a gabonáról. A kereskedő mindenképp jól jár. A kereskedőké a haszon. A televízióban, a híradóban idén többször is hírt adtak a búza aratásáról: végig azt mondták, hogy milyen jól áll az aratás... nos, idén aratás idényben 2 hétig esett az eső. Ilyenkor az, akinek nincs kombájnja, elbukik mindent, mert bérkombájnt nem könnyű találni, ha mindenki azt akar. A gabona minősége szar lett. Kiválóból szar lett azalatt a két hét alatt. Na és most jön a slussz poén! A takarmánybúzaként eladott búzát külföldön már étkezésiként adja el a kereskedő. Hogyan? A kereskedő vesz jó minőségű gabonát, összekeveri a rossz minőséggel és tádámm, átlagos minőségű gabonát kapott, ami még épp étkezési.

    A tv-ben egy az egyben bemondták, hogy a magyar gazdák nagyon elégedettek lehetnek, mert 3500-as áron veszik a búzát (bruttó!), a 4200-as ár csak aratás elején volt, meg akkor, ha szerződést kötött a gazda valakivel. Majd a következő mondatában a bemondónő folytatja, Németországban a gabona ára 6000 HUF!

    Minden duma nélkül, az olaszok és a németek rajtunk röhögnek, mert potom pénzért viszik ki innét a gabonát. Persze a kereskedők is pontosan ezért veszik a gabonát. Mert viszik exportra. Nem dolgozott a haszonért egy éven át a földeken, nem izzadt meg a munkában, telefonált kettőt a kapcsolatának, és kész... keresett jó pár millió forintot. Természetesen itt igazából százmilliókról szokott szó lenni... Sok egyébként a csaló. Volt olyan osztrák kereskedő, aki úgy vette meg a búzát, hogy exportálni fogja. Azaz, a magyar gazda visszakapja az áfát. Majd az osztrák mégis Magyarországon belül adta el a terményt, ami az ő oldaláról ÁFACSALÁS!
    Na de! A magyar törvény úgy szól, hogy a termelőtől hajtja be az ÁFÁT az APEH, a gazda meg ha tudja, hajtsa be a kárt a kereskedőn.
    Azaz, te leköpsz engem, és engem büntetnek meg, mert csulás a pofám... hol is vagyunk? Ja igen, magyarországon.

    Tavaly a napraforgó mázsája 16.000 HUF volt, idén már csak 6000-et ad érte a KITE. Kis kitérő:
    A KITE RT az egyik legnagyobb mezőgazdasági cég Magyarországon (Kukorica és Iparnövény Termelési Egyesülés - KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaságot). Még tíz-húsz éve tönkretettek minden mezőgazdasági nagy céget, majd szinte egyeduralomra törtek. És azóta mindenért baromi sokat kérnek, szinte minden rajtuk keresztül megy. A mezőgazdasági kamara keze meg van kötve, semmit sem tudnak tenni (a mezőgazdasági kamara = szakszervezet).

    A repce ára is feleződött idénre, plusz a jégesők nálunk 50%-os kárt tettek a földekben. Akinek volt biztosítása, az nem, vagy csak alig vesztett vele, de akinek idén pont nem volt jégkár biztosítása, az elbukta az idei év repceföldjeinek bevételét, a többi terményének a hasznából kell a veszteséget kihozni.

    Tavaly a kukoricát nyersen, szárítás nélkül 5000-ért vették, azaz learatták és tisztán másánként kaptad az 5000-et (az áfa ugye visszaigényelhető), azaz ez persze bruttó ár. Annyi a kitétel természetesen, hogy a kukorica vize megfelelő legyen (a kukorica ha nagyon vizes, akkor elrohad, kigyullad, stb. nem lehet vizesen betárolni, szárítani kell, vagy meg kell várni, amíg magától ki nem szárad eléggé).
    Idén a kukorica ára 2800 HUF bruttó!!!! A nettó ár, amitől a kukorica termelése nullszaldósra kihozható (önköltséget visszahozza), 3000 HUF nettó!!!!!!!!!
    Somogyban a kukoricaföldeket is ugyanúgy elverte a jég, és a kukorica levelében iszonyú kár keletkezett.
    A kukorica növény persze küzd az életéért, ezért megnő 3 méteresre a 180 centi helyett, új leveleket hoz, a termést, a kukoricacsövet meg nem tudja kinevelni. Fele akkora csövek lesznek, és kényszerérettek. Azaz már most potyognak le a földre a csövek!
    Még nem mondtam, de a vadásztársaságok Somogyban iszonyú szemetek, főleg nálunk. Többszöröse a vadállomány a hivatalosan előírtnál, és iszonyatos kárt okoznak a termésben. Persze nagy hányadát a vadásztársaság kifizeti, de nagy a veszteség így is.
    - ha a vadak rombolása miatt kár keletkezik a terményben, a vadásztársaság általában pénzben fizet, mert neki így egyszerűbb, nem sok választási lehetőséget adnak. Természetesen ők nem a márciusi, várható magasabb árral fizetnek, hanem a mostani alapból bukás árral. A vadkár komoly mennyiség, akár 60%-os kárt is csinálhatnak, ha valaki balszerencsés és épp 4 koca 4x12 süldővel dönti a kukoricát, másik 30 szarvassal egyetemben (valós példát mondtam, Lullán nem egyszer történik ilyen).

    Gondoljunk csak bele. Aki most el kell, hogy adja a kukoricát, az csak bukhat rajta, amennyiben nem lesz rekord 120 mázsás hektárankénti termése, ami ugye nem lesz, mert elverte a jég, és terménykiesés lesz mindenhol. Ha be kell tárolnia, akkor márciusig tárolnia kell a kukoricát legalább, mert a tőzsdén a márciusi áraknál várható emelkedés. Nem tudni mennyi lesz az ár, mivel ilyenkor a kereskedők nem jönnek ki az árakkal, és elemzések se készülnek annyira, maguk ellen természetesen nem dolgoznak a pénzes emberek.
    Tudni kell, hogy a kereskedő három-négy hétre rá fizeti ki a termés árát, miután elvitték! Ez az átlagos. Ha a gazda vesz valamit, azért vagy azonnal, vagy egy héten belül fizetni kell. Sokszor előfordul, hogy az eladott terményért akár 1-2 hónapig sem fizetnek, mindenféle kötbér nélkül. Általában a gazdák arra kényszerülnek, hogy a következő évre szükséges vegyszert, műtrágyát, vetőmagot ősszel hitelre vegye, vagy terményének fejében, KAMATRRRRAAAAA! Kötbér nincs, kamat van, ha rólad van szó. Éljen a KITE.
    Személy szerint, nekünk állami segítséggel sikerült kilábalnunk ebből a "minden évben termeltetői HITEL-t kell felvenni" körből. Kedvezményes hitelt adott az állam, asszem 10 éves futamidőre.
    Tudni illik, minden év végén, több milliós a kiadás a következő évre szükséges cuccok bevásárlása.
    Az uniótól föld alapú támogatást kapnak a magyar gazdák. Asszem ez most 45.000 HUF hektáronként. De, mielőtt még azt hinnéd, hogy milyen jól járnak a gazdák, jöjjenek a részletek:
    - Magyarország az EU támogatás mellé még ad állami támogatást is, amiért a nyugati EU államok anyáznak, mintállat... "Hogy képzelitek ti magyarok, hogy előnyhöz juttatjátok a sajátjaitokat???". A nyugati EU-tagállamok a többszörösét kapják a földalapú támogatásnak, mint a magyarok. De ez az apróság valahogy nekik nem szúr szemet.
    - a földalapú támogatást nálunk nem a termelő kapja, áh csacsiság... az a föld tulajdonosáé, aki bérbe adja a földet. Azaz esetünkben pesti milliomosoké, az MSZP-s milliárdosoké, akik sose fogtak még egy gerebjét sem a kezükben, azaz a termelő sok esetben a bérelt földért nem kap semmit. Az mind a bérbeadóé... Örüljön a paraszt, hogy dolgozhat a földön, nem kell neki még támogatás...
    - mikor kiderült, hogy lesz ez a földalapú támogatás, a vegyszer árusok, a műtrágyagyárosok, és úgy általában mindenki nagymértékben árat emelt. Lehet még sajtolni a parasztból pénzt? Nosza neki!
    És elérkeztünk az alapkérdéshez. Ha ennyire gazdagok a parasztok, miért rinyálnak állandóan? Mert mindenki belőlük él, mindenki az ő megtermelt árujukból húz hasznot, míg maga a paraszt épp, hogy talpon tud maradni, és ezt is csak úgy tudja megtenni, ha 3x több földet művel meg, mint nyugati szomszédaik, jóval elmaradottabb eszközökkel.
    Az állam hihetetlen támogatást ad új gép vásárlására, de gondoljuk végig. Egy új kombájn 30-50 millió. Még ha az állam fizeti a felét, akkor is 15 milliót a hitelben úszó gazdának kéne fizetnie.
    El sem tudod képzelni, hogy mennyire el vannak adósodva Somogy környékén a parasztok, beleértve minket is. Még 15 évig hitelt kell fizetnünk, de örülünk, ha még két évig bírjuk,
    és utána mi lesz?

    DRÁGA A KENYÉR VAZZEEEE! Ki miatt?
    A kenyér nem a búza miatt drága, a kukoricapehely nem a kukorica miatt drága, a sör nem az árpa miatt drága...
    Ha a gabona miatt lennének ezek drágák, akkor hogyhogy nem csökken ezeknek az ára, mikor a gabonaárak felére, harmadára estek vissza?
    Nagy a szomszéd paraszt gépállománya? Lehet. De nagy valószínűséggel milliós adósság van mögötte.
    Az szerencsés, akinek van segítsége, saját földön termel, saját kombájnja és raktára van. Mert ő nincs 100%-ig kiszolgáltatva a kereskedőknek.
    Azoknak a kereskedőknek, akik külföldről hozzák be az Ausztriában már romlottnak számító, itthoni törvények szerint még 2 hónapig friss (használható) húst. Akik a magyar dinnyét önköltségi ár alatt veszik, akik a magyar almát, gyümölcsöt önköltségi ár alatt veszik.
    Azok a kereskedők, akik a magyar méhészek virágpora helyett kínait vesznek, azok akik a kínai fokhagymával tönkretették a magyar, világhírű fokhagymatermelést, és azok a kereskedők, akik a magyar tejet nullszaldós áron veszik át,,, ha átveszik.
    Nincs már nagy magyar konzervgyár, nincs már magyar cukortermelés, a húsipar fele nem magyar. Te otthon vagy, de hamarosan kivásárolják alólad még az otthonodat is. Szokj hozzá és menj el mosogatófiúnak Angliába.
    A magyar gazdaságot tönkre kell tenni, igen. És meg is történt, még az Orbán-kormány ideje alatt. Az Orbán-kormány szétzúzta az összes TSZ-t, ami még működött. Nem adtak nekik állami támogatást, és szinte az összes megbukott pár év alatt. A bankoké lett a TSZ, no igen. Azok meg elkótyavetyélték árveréseken (csődeljárás).
    Na most a lajoskomáromi tsz, ami az egyik leghíresebb gazdaság volt Magyarországon, most egy holland kezében van. Nem egy holland társaság kezében, egy holland ember kezében van, aki Hollandiában mezőgazdász., érdekes.
    A kapolyi TSZ már többször gazdát cserélt, miután az állami gazdaság megbukott. Az elmúlt 8 évben 3-4 gazdája volt, abból 3 budapesti pénzember volt, akik ott mosták tisztára a pénzüket. Az összes helyi gazdával szemetek voltak, senkit nem engedtek oda a terménnyel.
    Biztos hallottál már arról, hogy Somogy megyét felhajtók/dílerek járják. Bemennek a földhivatalba, ahol simán kiadják az összes infót, hogy kinek hol van földje. Majd szépen a díler, aki általában egy helyi lakos, elmegy az öregekhez (általában hozzájuk), és feketén kézpénzzel kifizeti a földek árát nekik, majd kiadják az utasítást: a földet XXX-nek kell ELAJÁNDÉKOZNI!
    Ajándékozás után NINCS ILLETÉKFIZETÉS! És senkinek nem tűnik fel, hogy fél Somogy megye egy PESTI emberkének lett elajándékozva. Hogy is van ez?
    Az öregeket jóhiszeműen kihasználják (sokszor fordult elő olyan, hogy az öregek eladták a rossz földjüket így, és megtartották a jót. Majd végül kiderült, hogy a díler a jó föld helyrajzi számát írta be az ajándékozási lapra).
    Amint letelik a türelmi idő és bárki vehet Magyarországon földet, ez az összes föld megy a nyugatiak kezébe, egy csettintésre.
    Báj báj Magyarország... ez sajnos nem elmélet. A legjobb gazdaságok már most is hollandok, osztrákok kezében vannak.
    Most épülnek ki az országban az Etanol üzemek Kb 2 nagy és 5-7 kisebb. Nem lehet benne magyar tőke! Nem engedik meg! Norvég, német, finn pénzből épülnek a magyar finomítók, rokonom az egyik főmérnök az építőknél, és Ő mondta ezt.
    Nyugat fél a magyar gazdaságtól. Amikor a termelési kvótákat osztották ki az újonnan belépő tagállamoknak (mennyi disznó, tej, állat lehet az országban aktív termelésben), PONT előtte fél évvel tették tönkre a magyar disznótenyésztést az osztrákok és a németek import disznóival, a legtöbb gazda már nem tenyészt disznót, mert nem éri meg. Nekünk is azóta is üresen áll az összes disznóól (40-50 disznó férne el). És régen volt is annyi simán.

    Az ország el tudná tartani magát, többszörösen. Gondolj csak arra, hogy rendszerváltás előtt mi voltunk a ruszkik éléskamrája. Asszem ezzel a kérdést nem is kell tovább firtatni. Azóta csak még kevesebb ember él itt, nem több.
    Magyar malom, magyar kenyér? Természetesen. Most nyugatra exportáljuk a gabona háromnegyedét, mert nekik kell, nekünk meg annyi van belőle mint a szemét (mondják ezt a kereskedők). Pár éve annyi gabona volt az országban, hogy eladhatatlan volt és ekkor jöttek létre a nagy intervenciós raktárak, amit csak itt csak most csak nálunk,,, természetesen kereskedők üzemeltettek, vettek ki. Nyugaton ilyet, információim szerint nem lehet megcsinálni!
    Itt, Németországban sehol nincs a boltokban kínai cucc, vagy külföldi gyümölcs. Nekik van annyi eszük, hogy csak a saját országuk termékét vegyék, még akkor is ha esetleg rosszabb. Nálunk meg a multik diktálnak, simán behoznak minden szart, ha épp úgy tartja kedvük.
    Van a modellezők között, ahova jártam, egy faszi, akinek a cége nyomtatja a nagy kampányplakátokat a gyökereknek... a faszi multimilliomos... csak modellrepülőkre milliókat költ el, nem is dolgozik gyakorlatilag, már az emberei csinálnak mindent.”
  • 34. iparos 2011. december 17. 11:28
    „Lehet szidni Gyurcsányt, de ha nem olyan mocskos ellenzéke lett volna, akkor nem itt tartanánk. A Fidesz már 6 éve elkezdte az ország rombolását.”
  • 33. Eva- 2011. december 17. 11:06
    „28-hoz

    A mi tíz milliós lakosságunk összevetendő Európa 500-450 milliós lakósságával
    A mi gazdasági potenciálunk az össz-európainak 1--0.5 %-a

    A 27 tagállam közül egy a szavazata.

    Miféle piac átjátszásról lenne tehát szó?
    Nem mi kellünk Európának--könnyedén átlép(kihagy) minket
    Nekünk kell Európa--hogy a boltok ki ne ürüljenek ismét.

    Hiába duzzadunk nemzeti önérzettől valami nem stimmel.
    Ez a vita az 1867-es kiegyezésig nyúlik vissza--ahol is szembekerült a haza és haladás.

    Akkor a haladás győzött---és elindult egy európai fejlődés.
    Itt ma sokan a hazát választanák lavórban mosakodással ismét a hideg meleg vizes csap helyett.

    No valami hasonló a tét!

    A haza és haladás ha szembe kerül, akkor mindig csúfság a vége!
    volt miatta két háborúba sodródás---hogy az egyik máig ható nyomait még ma se tudjuk indulat nélkül nyugvópontra tenni.”
52 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így közlekedj télen! Hasznos infók járművezetőknek és gyalogosoknak

A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási… Tovább olvasom