Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Íme, az új megyei képviselő-testület! - videó, fotók

Szakács Imre és Kara Ákos búcsúja után Németh Zoltán elnök, Ivanics Ferenc és dr. Pető Péter alelnökök vezetik öt évig a megyei közgyűlést. Fotón az összes képviselő.

Kedden délután tartotta alakuló ülését az új összetételű megyei képviselő-testület, melynek keretében, titkos szavazással – Németh Zoltán személyében (Fidesz-KDNP) - megválasztották a megyei közgyűlés új elnökét.

A szavazás eredménye szerint a 21 tagú testületből 14 képviselő támogatta azt, hogy Németh Zoltán legyen a megyei közgyűlés elnöke, heten nemmel szavaztak.


Videó: Cseh Róbert


Németh Zoltán korábban dolgozott győri alpolgármesterként, majd 2012 június elejéig az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjeként.

Ezt követően a győri Dunakapu téri fejlesztés projektkoordinátoraként dolgozott, illetve a 2017-es győri ifjúsági olimpia (EYOF) tervpályázatának előkészületeiben is részt vett a Városháza megbízásából.


Megválasztották a megyei képviselő-testület új vezetőit - fotók: Cseh Róbert
 
Németh Zoltán megválasztása után az új elnök tett javaslatot az alelnökök személyére. Németh Zoltán két személyt nevezett meg, Ivanics Ferencet és dr. Pető Pétert, mindkettejüket főállású alelnöknek javasolta, s mindketten "természetesen" a Fidesz-KDNP frakció tagjai.

A titkos szavazás során Ivanics Ferencet és dr. Pető Pétert is 14-14 képviselő támogatta igen szavazatával. A közgyűlés állandó biztossága tagjait is megválasztották kedden. A következő önkormányzati ciklusban továbbra is öt állandó bizottság segíti majd a testület munkáját.

A Jobbik szerint a megyei közgyűlés fideszes kifizető hellyé vált: közleményüket ide kattintva olvashatják el!


Az ülésen elhangzott, hogy a testület október 23-án délelőtt Győrött, a város önkormányzatával közösen hajt fejet 1956 eseményei és hősei előtt.


Ők lesznek a megyei képviselő-testület tagjai öt évig - fotók: Cseh Róbert

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetven év kegyelmét ünnepelték

Major Ferenc és felesége a hűség emberei. Hetven éve élnek együtt, nemrégiben ünnepelték a kegyelmi… Tovább olvasom