Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Illegális gyermekmunka a megyében: meggyet szedtek a kiskorúak

Noha megyénkben meglehetősen ritka a jogellenes gyermekmunka, az tény, hogy a kiskorúakat többnyire a keleti régióból és Romániából hozzák szűkebb pátriánkba.


A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve nyári időszakban kiemelten vizsgálja az illegális gyermekmunka tilalmát, illetve a fiatal munkavállalókra vonatkozó speciális rendelkezések betartását.

"Szerencsére szűkebb régiónkban csak eseti jelleggel szokott előfordulni a jogellenes gyermekmunka megsértése" - kezdte portálunknak dr. Bérdi András, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének megbízott igazgatója.

Gyermekmunkások több száz kilométerről

"Évente körülbelül 10 ezer munkavállalót ellenőrző vizsgálatot folytatunk megyénkben, mégis a kiskorúak illegális foglalkoztatása kimondottan ritka.

2008 év elejétől 2010 május végéig összesen 4 esetben, illetve négy munkáltatónál összesen kilenc esetben fordult elő, hogy jogellenes gyermekmunkára fény derült.

A legsúlyosabb eset tavaly történt, mikor is hat gyermeket dolgoztattak jogellenesen mezőgazdasági idénymunkán. Ők meggyet szedtek, s saját akaratukból érkeztek megyénkbe.


Tilosban járnak a kukoricásban. Fotónk illusztráció.
Tilosban járnak a kukoricásban. Fotónk illusztráció.


Érdekesség, hogy a jogellenes gyermekmunkát végző személyeket mindegyik esetben több száz kilométerről Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Romániából hozták megyénkbe" - folytatta dr. Bérdi András.

17 éves pultos éjszakai munkában dolgozott

"A mezőgazdasági idénymunka mellett építőipari segédmunkásként is nagyon ritkán előfordul a gyermekek illegális alkalmazása.

Mindenképpen jó hírnek értékelem ugyanakkor, hogy idén még egyetlen jogellenes gyermekmunkára sem bukkantunk Győr-Moson-Sopron megyében, s ezzel az országos átlaghoz képest nagyon jó statisztikai számokról tudok beszámolni.

A fiatal munkavállalókra vonatkozó speciális rendelkezések megsértése szintén nagyon ritka megyénkben.

Idén összesen egy esetben fedeztünk fel hiányosságokat, amikor is egy kapuvári sörözőben ugyan legális munkaszerződéssel és NAV-bejelentéssel foglalkoztattak egy 17 éves pultost, aki rendszeresen este 9 és hajnali 5 óra között dolgozott, ám az éjszakai munkavégzés tilos fiatalkorú munkavállaló esetében" - közölte dr. Bérdi András.



Mennyi pénz jár a gyerekeknek az elvégzett munkáért?

Szintén fontos szabály, hogy minden gyermeknek meg kell kapnia személyi alapbérként legalább a kötelező legkisebb munkabért (minimálbért) vagy a garantált bérminimumot.

Idén januártól ez az összeg havibér alkalmazása esetén 78 ezer forint, hetibér alkalmazása esetén 17 950 forint, napibér alkalmazása esetén 3590 forint, órabér alkalmazása esetén 449 forint.

A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2011. január 1-től havibér alkalmazása esetén 94 ezer forint, hetibér alkalmazása esetén 21 650 forint, napibér alkalmazása esetén 4330 forint, órabér alkalmazása esetén 541 forint.

A fiatal munkavállalók napi 8, heti 40 óránál többet nem dolgozhatnak, miközben a napi pihenőidő mértéke legalább 12 óra.


Milyen szankciók léphetnek életbe?

Arra a kérdésünkre, hogy milyen büntetésre számíthatnak a törvénytelen gyermekmunkát igénybe vevő munkáltatók, dr. Bérdi András úgy válaszolt: "a jogellenes gyermekmunkák miatt minden esetben munkaügyi bírságot szabtunk ki és jelzéssel éltünk az illetékes gyámhatóság felé. Tekintettel, hogy ilyen esetekben a szülőknek is van felelőssége, a gyámhatóság felkeresi őket".



Hány évesen szabad munkát vállalni, s milyen feltételekkel?

Munkaviszony szempontjából fiatal munkavállalónak számít az, aki a 18. életévét nem töltötte be.

Munkaviszonyt létesíthet, aki 16. életévét betöltötte, míg 15-16. év között az a diák dolgozhat az iskolai szünet alatt, aki 15. életévét betöltötte és tanulói jogviszonnyal rendelkezik.

A 15-16. év közötti fiatal munkavállaló munkaviszony létesítéséhez törvényes képviselőjének hozzájárulása is szükséges.

15. év alatt azok a gyermekek vállalhatnak munkát, akiket a gyámhatóság engedélye alapján művészeti, sport-, modell- vagy hirdetési tevékenység keretében szerződtetik.


Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. bluelight 2011. június 18. 15:56
    „Nevetséges milyen témákon lovagolnak páran... emlékszem kb. 20 éve az általános iskolában technika órán lapátoltuk a havat az iskola előtt. Most meg ha megkérnének! egy tanulót (14-16 évest), másnap az apja kiosztaná a tanárját... szomorú! Szülők figyelem! Otthon nem engedni a gyerekeket dolgozni :-/”
  • 47. marlwulf 2011. június 16. 19:32
    „Középiskolában a nyári szünet egy hónap gyári munka az ott dolgozókkal együtt szalagon. Amikor hazavittem a havi fizetésemet büszkeséggel töltött el, hogy többet kerestem mint az édesapám. Ősszel az iskolával sárgarépa, szőlő és paradicsom szedés. Minden megszedett láda után egy a pocakba. A legjobb volt a hangulat és abból a pénzből ment az osztály kirándulni.Szerintem nem rokkantam bele és azóta sem félek megfogni a munka boldogabbik felét.Ennek az egésznek egy baja van ma már, hogy régen volt.”
  • 46. Star-Spangled 2011. június 16. 17:59
    „Mariam,a komi vilagban 13-evesen "nyari" taborokban csatornakat astunk,utat epitettunk,ect!
    17-evesen az ipari tanulok gyarakban 8 oraztak! Dolgozzon mindenki!!!!!!!”
  • 45. nane 2011. június 16. 12:42
    „Foglalkoznának inkább nagy erőkkel a csalókkal ,kábítószerterjesztőkkel,védelmipénzt beszedőkkel,az éjszakai élettel, vesztegetésekkel,futtatókkal.”
  • 44. lizike74 2011. június 16. 07:02
    „Az embereket munkára kell szoktatni kiskorban ahhoz, hogy később felnőttként EMBER váljon belőle. Érdekes a törvény 17 évesen a gyermek bemehet az éjszakai szórakozóhelyre mulatni, de dolgozni nem. Pedig , ha a pult dolgozói oldalán áll valószínűleg nem elfogyasztja az alkoholt, hanem kiméri azt. Autót vezethet 17 évesen, akár éjjel drogos állapotban.”
  • 43. eztnézdneatvt 2011. június 16. 01:04
    „Köszönöm a pozitív visszajelzéseket, ilyenkor is látom, hogy van értelme. 3 év alatt megtanultam a "gyárimunkás" emberek munkáját becsülni, és igen, többre értékelem a 20 ezer forintért vett használt telefonomat, mint egyesek az "apucianyuci" által megkapott csúcskészülékeket. Igenis rosszul esik, hogy amikor más "tini" péntek este kocsmázni, bulizni megy, én csak fájó szívvel nézhetem őket a munkásbuszról. Viszont a korosztályomban már azt vélem felfedezni, hogy egyes emberek lenéznek, minket diákmunkásokat, sőt, egyenesen kiröhögnek, vagy lesajnálnak. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy minket csak gépekként kezelnek ott, emberszámba nem vesznek, de tudomásul vettem azt is, hogy ez van, ebből kell zsebpénzt gyűjteni.
    De legalább én tudom hogy az ember miért tanul, és hogyha gyárban is dolgozik, AKKOR IS TÖBBRE FOGOM ÉRTÉKELNI, MINT EGY SEMMIREKELLŐ ANDRAGÓGUST.”
  • 42. Jánosi 2011. június 15. 20:21
    „39. matuskaszilveszter 2011.06.15. 17:15

    Minden tisztelet megillet!”
  • 41. Jánosi 2011. június 15. 20:19
    „"Szintén fontos szabály, hogy minden gyermeknek meg kell kapnia személyi alapbérként legalább a kötelező legkisebb munkabért"
    Most akkor tilos, vagy nem tilos?”
  • 40. janika 2011. június 15. 18:29
    „Ja persze az iskolásokat ki lehet terelni szemetet szedni az nem gyermek munka az dicsőség egyeseknek!”
  • 39. matuskaszilveszter 2011. június 15. 17:15
    „én írtam de jó olvasni! 29 eztnézdneatvt

    Addig örüljenek a gyerekek, amíg még csak meggyet tudnak szedni, mert egy-két évvel később rájönnek, hogy a 2 hetes nyári "szedegetésből" sajnos a mai árakon nem igazán lehet zsebpénzt félretenni.
    3. éve dolgozom gyárban diákként, éjjeleket dolgozom végig, majd reggel bemegyek suliba tanulni. Mindezt azért, hogy ne szüleimnek kelljen megvenni azokat a dolgokat, ami a többi tinédzsernek "jár" (számítógép, telefon, stb stb).
    Ha az ilyen értékrendszert büntetik, akkor mi lesz a mai fiatalokból ? Sajnos látok elég példát a környezetemben...”
  • 38. vanessa 2011. június 15. 17:00
    „amikor én elkezdtem dolgozni 14 évesek 4 orát, dolgoztak a 16 évesek 6 orát, mégpedig gyárban,mégsem lettek kizsákmányolva,nevetséges ez a törvény itt, az jobb nekik ha csavarognak?”
  • 37. öröksoproni 2011. június 15. 16:40
    „Ha megfizetik és nem ingyen dolgoztatják meg agyonverik közben, és szívesen megy a gyerek is, akkor jönnek megint a kockafejű bürokraták és megbüntetik. Most érték a munka vagy nem érték? Munkára neveljük a következő generációt vagy naplopásra?”
  • 36. santiago 2011. június 15. 15:22
    „Ilyen idióta egy társadalmat! Ha a szülő megengedi, miért ne mehetne? Hisz 18. éves korig ő felel érte, nem az állam!És sajnos nagyon sok olyan gyerek van, aki rászorulna erre a csekély keresetre!”
  • 35. Emeletesvakondlak 2011. június 15. 15:15
    „A cikk írója szerint:
    "Munkaviszony szempontjából fiatal munkavállalónak számít az, aki a 18. életévét betöltötte."

    Tehát én 45 évesen fiatal munkavállalónak számítok?”
  • 34. MTT 2011. június 15. 15:00
    „A mostani lakóparkok helyén Ménfőcsanakon paradicsomföld volt, oda járt az egész iskola paradicsomot szedni, majd a Marcal partig húzódó hatalmas föld volt, ingyen, "társadalmi munkába". Mégsem voltunk kedvetlenek, 11-14 éves korig mindenki dolgozott, utána fürdés a Marcalba, de jó is volt...A mai tizenévesek meg internet, tv, dvd, pláza... Mennyi mindenből kimaradnak, amire később szeretettel emlékezhetnének!”
  • 33. spot 2011. június 15. 14:51
    „Na ezeknek a gyerekeknek sikerült elvenni a kedvét a munkától. Majd ha beállnak a sorba segélyért az legális lesz. Idióta társadalom.”
  • 32. kriszton79 2011. június 15. 14:49
    „Egyszerűen vicc, ami ebben az országban folyik. Annak idején (és azért nem volt az oly régen) a szünetekben a barátainkkal az első hónapot azzal töltöttük, hogy különböző munkákat vállaltunk. Nem mindig volt leányálom (városiak lévén nem voltunk felkészülve az uborkaszedés szépségeire :) ) de mindig végigcsináltuk, hisz tudtuk, h akkor tudunk elmenni együtt barátokkal nyaralni, és abból jártuk a nyár folyamán a bulikat, mert a szüleink bármennyire is támogattak minket, voltak határaink. Úgy ahogy most is vannak határok, amit viszont nekem kell a gyerekeim felé meghúznom, azzal a különbséggel, h nem mondhatom azt neki, hogy fiam menj nyugodtan és keress magadnak nyárra munkát, és akkor azt arra költöd amire csak szeretnéd... pedig Ő menne. De ennél is tovább megyek... tavaly, szerettem volna 1 hetet elszerezni valahova a két nagyobb gyereket (akkor 12 és 13 évesek voltak) hogy kicsit megtanulják a pénz értékét, mert bosszantott, hogy mindenre az volt a válaszuk, h csak ennyibe kerül? akkor miért nem vesszük meg....mivel olyan helyen dolgozom, ahol rengeteg céggel, vállalkozással állok kapcsolatban - a kisebbektől a nagyobbakig - egyikük sem merte vállalni, h kisebb nagyobb feladatokkal ellássák őket, mert attól féltek, hogy egy esetleges ellenőrzés esetén hatalmasat buknak. Így maradtak az otthoni feladatok, de rendszeres a panaszkodásuk, hogy bezzeg egy osztálytársuknak sem kell ilyeneket csinálni, és itt olyan feladatokról beszélünk, mint mosogatógépbe való bepakolásról, szobája rendbetartása, szemét kivitele, és ehhez hasonló nagyon nehéz és megerőltető feladatok.
    És azt hiszem elég ha csak megnézzük a mostani 13-17 éves korosztályt, siralmasak..... az a kevés pedig aki a nagy kivétel lenne, azt meg a nagy többség húzza vissza...”
  • 31. marianna1211 2011. június 15. 14:42
    „Kedves Madarász a nyári szünet is most kezdődik, meg 40 évvel ezelőtt is ilyenkor kezdődött. Bizony kötözni, hegyelni, kacsozni mentünk ilyentájt a téesz szőlőjébe.Meg otthon is volt édesapámnak szőlője, és bizony a szőlővel kora tavasztól késő őszig van munka. Meg amnéziában sem szenvedek. Lehet, hogy többet dolgoztam szőlővel, mint te.”
  • 30. vanessa 2011. június 15. 14:24
    „29.es gratula, igy lagalább megbecsülöd a dolgaidat, mert tudod,hogy meg kellett dolgozni érte, akik meg mindent megkapnak, azok nem fogják az biztos, mert azt mondják a majd a muterék vesznek helyette,igy becsülik őket meg,as zülö nem magyarázza el, hogy drága gyerekem erre vigyázz mert ezért én nagyon sokat dolgoztam”
  • 29. eztnézdneatvt 2011. június 15. 14:08
    „Addig örüljenek a gyerekek, amíg még csak meggyet tudnak szedni, mert egy-két évvel később rájönnek, hogy a 2 hetes nyári "szedegetésből" sajnos a mai árakon nem igazán lehet zsebpénzt félretenni.
    3. éve dolgozom gyárban diákként, éjjeleket dolgozom végig, majd reggel bemegyek suliba tanulni. Mindezt azért, hogy ne szüleimnek kelljen megvenni azokat a dolgokat, ami a többi tinédzsernek "jár" (számítógép, telefon, stb stb).
    Ha az ilyen értékrendszert büntetik, akkor mi lesz a mai fiatalokból ? Sajnos látok elég példát a környezetemben...”
48 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 százalékot csökkent az álláskeresők száma a megyében

Májusban csaknem 40.000 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók. Tovább olvasom