Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Idősek Világnapja - képeslapokat osztottak a szépkorúaknak Győrben

A Fidelitas Győri Szervezete saját készítésű képeslappal készült, hogy a helyszínen sétáló szépkorúaknak átnyújtsa azokat, tisztelegve előttük.
Sajtótájékoztatót tartott Radnóti Ákos a Fidelitas Győri Elnöke, Országos Választmány Alelnöke kedden az ENSZ idősek világnapja (október 1.) alkalmából Győr belváros sétálóutcájában.

A Fidelitas Győri Szervezete saját készítésű képeslappal készült, hogy a helyszínen sétáló szépkorúaknak átnyújtsa azokat, tisztelegve előttük.

Radnóti Ákos elmondta, a fiataloknak is fontos, hogy példát mutassanak az idősebb generáció számára és segítsék őket akár a legapróbb gesztusokkal is, mint ez is, hiszen a képeslapon szereplő idézet szerint is tele van az időskor gyönyörűséggel, ha élni tudnak vele. Hozzátette, hogy a Fidelitas helyi önkormányzati képviselői is aktívan segítik a nyugdíjasokat, s mindig szívesen fogadják javaslataikat is, s nem csak a fiatalok mellett állnak ki, hanem az idősek mellett is.

Megbecsülni az időseket és gondoskodni róluk ezért a politika erkölcsi kötelessége is – mondta Németh Jenő Péter alelnök. Hozzátette: nem térhet vissza az a politika, amely ezt az erkölcsi kötelességet elmulasztotta, amely az időseket ahelyett, hogy segítette volna, létbizonytalanságba taszította. A szocialistákkal ellentétben a Fidesz-kormány és a helyi városvezetés is nemcsak szavakban, hanem tettekben is a nyugdíjasok mellett áll.

A kormány – Európa számos országával szemben – a válság ellenére megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt, még növelte is azok összegét. Infláció fölötti nyugdíjemelést sikerült végrehajtani: a tavaly novemberi 1,6%-os nyugdíj-kiegészítés után idén további 5,2%-kal magasabb nyugdíjat kapott közel 3 millió ember. 40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nők. Már több mint 108 ezer nő, édesanya élt ezzel a lehetőséggel. Havonta átlagosan 2 ezren élnek ezzel.

Nemcsak összegben, de vásárlóerőben is többet ér a nyugdíj a rezsicsökkentésnek és az 1970-es évek óta nem látott rekord-alacsony inflációnak köszönhetően. A jelenlegi kormány nem hagyja büntetlenül az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket sem. A júliusban életbe lépett új Büntető Törvénykönyv minősített esetté tette az idősek sérelmére elkövetett rablást, fizikai bántalmazást, kifosztást, sikkasztást és csalást.

A fiatalok ezt követően kiosztották a képeslapokat, melyeket szívesen fogadtak a helyiek, s megköszönték a fiatalok gesztusát.

Olvasóink írták

  • 3. oxana 2013. október 02. 18:45
    „2. thermál

    Tulajdonképpen minden nap mosolyogni kellene. Mert élünk. Ki tudja, melyik lesz az utolsó nap?”
  • 2. thermál 2013. október 02. 18:02
    „A sok szép, amit elmondattak a fiatalokkal, akkor lenne meggyőző, ha az idős, koros, már nem fiatal emberek mondanák saját indíttatásból. Megjegyzem, hogy október 4. én lesz a " mosoly " világnapja. Lehet készülni, mosolyt varázsolni a " szép korúak " arcára. Javaslom, mondjátok el ugyanazt mint ma.”
  • 1. oxana 2013. október 02. 14:50
    „Választás után is m egemlékeznek a szépkorúakról? Olyan szép kifejezés ez.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KUKAkulTúra Győrben és Sopronban: megnyitják kapuikat a megyei hulladékkezelők

A hulladékkezelési "legendákat" ("úgy is összeöntik a szelektív szemetet") próbálják eloszlatni a hulladékkezelők nyílt napjával. Tovább olvasom