Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Időívek

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus végén az „Arcus Temporum” művészeti fesztivált a Pannonhalmi Főapátságban. Az előadások mindig telt házasak, így már egy hete megkezdődött az internetes jegyrendelés.

Az „Arcus Temporum – Időívek" fesztiválra olyan alkotókat, művészeket hívtak, hívnak meg a szervezők a Pannonhalmi Főapátságba, akik a kortárs európai kultúra élvonalába tartoznak, Magyarországon mégis kevesen ismerik őket. Varga Mátyás fesztiváligazgató szerint idén is szeretnék folytatni a hagyományt, a „régi" és az „új" párbeszédét. Szeretnék azt is, „ha a fesztivál közönségében a zenei, színházi és képzőművészeti alkotások olyan egymást értelmező élménnyé állnának össze, amelynek sajátos közegét és atmoszféráját egy bencés monostor adja".

A jelenkori muzsikát idén Valentin Silvestrov zeneszerző képviseli. A 70. születésnapját ünneplő alkotót a fesztivál többek között ősbemutatókkal köszönti. Műveit a magyar kamarazenei élet legjobbjai és a mester nemzetközi hírű tolmácsolói szólaltatják meg. Lovász Irén énekes koncertjével a világzene és a magyar népzene, Gadó Gábor gitáros szólóestjével pedig a dzsessz is helyet kapott a pannonhalmi színpadon. Mozgásszínházi előadásával két este is vendég az „Arcus Temporum"-on a svájci Cie Greffe. A képzőművészeti programban idén két magyar alkotó szerepel Pannonhalmán. Kicsiny Balázs „Az óra körbejár" címmel készít új munkát a fesztiválra, Schmal Károly grafikusművész pedig installációjával „a látvány megfoghatatlanságáról, illúzió és valóság viszonyáról kínál meditációt".

Részletes programmal, műsorismertetőkkel, fotógalériával elindult az Arcus Temporum fesztivál honlapja – a www.arcustemporum.hu –, ahol már megkezdődött az online jegyrendelés.

Gülch Csaba

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogtak a kutyákért az ovisok

Közel harmincezer forintot gyűjtöttek össze a nagybácsai és kisbácsai óvodások a győri állatmenhely… Tovább olvasom