Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Idén kevesebb ajándék fogy

Idén kevesebb ajándék kerül a karácsonyfák alá, és az is olcsóbb lesz – derül ki egy friss felmérésből. Tavalyhoz képest nőtt azok száma, akik legfeljebb harmincezer forintot költenek.


˝A szőrme a mai nehéz gazdasági helyzetben luxuscikknek számít, és az emberek egyre inkább azokra a dolgokra költenek, amelyek hasznosak vagy szükségesek. Nem véletlen, hogy az elmúlt másfél hétben negyedakkora volt a forgalmam, mint tavaly, annak ellenére, hogy árat sem emeltem˝ – mondta portálunk kérdésére a győri Andorka Tamás. Ő a győri megyeháza előtti karácsonyi vásárban várja a vásárlókat, akik azonban el-elmaradoznak. Úgy érzi, hogy leginkább a 13. havi nyugdíj megszüntetése sújtja az árusokat, mert a pluszjuttatás egy részéből általában a fa alá valóra futotta az időseknek.

Andorka Tamás tapasztalata összhangban van az Ipsos közvélemény-kutató cég által a kirakat.hu megbízásából, 1500 felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív felméréssel, amelynek eredményeit tegnap tették közzé.

A győri Szabadhegyi Közoktatási Központ 13. évfolyamos diákja, Szántó Eszter körülbelül 10 ezer forintot tervez ajándékokra költeni. Fotó: Krizsán Csaba
A győri Szabadhegyi Közoktatási Központ 13. évfolyamos diákja, Szántó Eszter körülbelül 10 ezer forintot tervez ajándékokra költeni. Fotó: Krizsán Csaba

A kirakat.hu és az Ipsos közös felméréséből kiderül, hogy a gazdasági válság, ha csak néhány százalékponttal is, de átrendezte a vásárlási hajlandóságot és csökkenti a tervezett kiadásokat. Tavaly a lakosság 81 százaléka vett ajándékot karácsonyra, az idén ez az arány várhatóan 76 százalékra esik vissza. Míg 2008-ban a megkérdezettek 61 százaléka tervezett maximum harmincezer forintot költeni az ajándékokra, most már 66 százalék szeretné ebből az összegből megoldani az ajándékozást. Ötvenezer forintnál többet már csak alig 6 százalékuk szándékozik költeni.

A közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy az emberek általában már novemberben elkezdenek tájékozódni a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban, a döntést azonban jellemzően csak decemberben hozzák meg. Az utolsó pillanatokra jellemzően a férfiak és a fiatalok hagyják a vásárlást.

Az ajándéklista élén az idén is a kozmetikumok állnak: a felnőttek 52 százaléka keres várhatóan ilyen meglepetést, jellemzően fiatalabb, közepes életszínvonalon élő nők. A felmérés szerint egyedül ennek a termékcsoportnak az eladása emelkedik idén a tavalyihoz képest. A második helyen – hasonlóan a 2008-as slágerlistához – a ruházati cikkek állnak, amelyeket, a könyv, a gyermekjáték és a CD, DVD követ.

Bármi is kerüljön a fa alá, a döntő többség megpróbál örülni neki: a válaszadók 95 százaléka sosem vitt még vissza karácsonyi meglepetést az üzletekbe.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Delfinárium: bemutatók és gyermekgyógyítás

Az ETO Parkba is terveztek hasonló beruházást, mint amihez most építési engedélyt kapott a… Tovább olvasom