Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 14°C | 24°C Még több cikk.

Idén is ˝Szép környezet - Jó közérzet˝ verseny Győrben

Megújították a versenyt és nagyobb értékű nyeremények lesznek.

Győr lakosságának a szépen gondozott közterületek, a lakókörnyezetük igényes kialakítása iránti természetes igényéből merítve az ötletet, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét megszervezi, de immáron megújítva és nagyobb értékű nyereményekkel a „Szép környezet – Jó közérzet" környezetszépítő versenyt, mondta Radnóti Ákos alpolgármester a mai sajtótájékoztatón.

Szeretnénk, ha a mindennapjaink felelősségéből városunk polgárai még nagyobb részt vállalnának, közvetlen környezetük ápolásával és még szebbé tételével.

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a környezet és természetvédelmi szemléletformálás – a környezeti nevelés, a szelektív hulladékgyűjtésre irányuló tevékenységeken kívül, a lakosságot motiváljuk arra, hogy tisztán és rendezetten tartsa közvetlen környezetét - tette hozzá Radnóti Ákos. Elmondta azt is, hogy idén 2 új kategóriát vezetnek be: „Erkély" és Üzletek teraszai" kategória, bízva abban, hogy minél többen fognak környezetük rendben tartásával foglalkozni.



FELHÍVÁS JELENTKEZÉSRE
„Szép környezet – Jó közérzet" 2015


Helyi környezetszépítő verseny

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett versenybe magánszemélyek, lakóközösségek és üzletek jelentkezését várjuk, az alábbi kategóriákban:
- Családi ház,
- Társasház / Lakásszövetkezeti lakótömb,
- Erkély
- Üzletek teraszai.

A társasházak, lakásszövetkezeti lakótömbök esetében egy háztömb vagy legalább két lépcsőház lakóinak összefogása szükséges a jelentkezéshez.
Nevezési határidő: 2015. április 10.

A nevezést a Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztályára (II. em. 237.) kell eljuttatni, illetve megküldeni: 9021 Győr, Városház tér 1. címre.

A versenybe nevezni: 2015. március 16 – tól - április 10. – ig lehet. Nevezési lapot a Városháza portájáról, valamint a Városháza www.gyor.hu honlapjáról lehet letölteni.

Szakemberekből álló szemlebizottság áll fel, akik a zsűrizéseket helyszíni bejárás alkalmával: 2015. május – június - július hónapokban végzik, az értékelő lapok kitöltésével értékelik a látottakat.

Díjazás, elismerés:
Értékelés, eredményhirdetés: a versenybe benevezettek külön értesítést kapnak a pontos időpontról, melyre a Városháza Dísztermében kerül sor, szeptember hónapban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbálta már a MÁV alkalmazását? - Követheti a vonatokat és cseveghet is

Telefonos alkalmazást fejlesztett ki a MÁV, a programon keresztül percre pontosan követhetők a… Tovább olvasom