Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Idén is lesz Magyar Hagyományok Fesztiválja

Győr - Tekintettel a tavalyi sikerre, idén is megtartják a megyeszékhelyen a Magyar Hagyományok Fesztiválját a Lippentő Kulturális Egyesület rendezésében.

Horváth Zoltán, az egyesület vezetője a szeptember 11–13. között zajló programokat ismertetve kiemelte: a magyar hagyományok ápolását segíti az egyidejűleg zajló Pálinkafesztivál, valamint a magyar dal napjának országos rendezvénysorozatában Győr által vállalt magyar népdal napja rendezvénysorozata. Az élményteli három nap közös jellemzője az interaktivitás – például a közönség bevonása a kézművesmunkákba, a néptánctanulásba – a minőségi igényesség és a szórakoztatás mellett a kulturális értékek átadása.

A Pálinkafesztiválon a közönség szavazhat a legjobb tömény italra, ehhez azonban a kizárólag erre a célra kiadott, saját logóval ellátott kristálykupicákból történt kóstolás után nyílik majd lehetőség. A hagyományok fesztiválján pénteken este a Győrött még ismeretlen, világszerte azonban már visszhangos sikereket aratott szászcsávási Nadara együttes lép fel, szombaton többek között versmaraton, tánctanítás valamint a Hot Jazz Band együttes koncertje érdemel figyelmet. Vasárnap ˝nyilvános akasztás˝ lesz a Kajárpéci Vízirevü előadásában, a Junion Színház pedig A jó pálinka ˝itassa˝ magát címmel a valós életből ellesett ˝drámajátékot˝ mutat be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit szeret, mit nem Győrben?

Sorozatunk folytatódik, és miként eddig, most is arról faggattuk a ˝kiválasztottat˝: mit szeret, illetve nem szeret a folyók városában? A héten Bana József levéltár-igazgató, történész válaszolt. Tovább olvasom