Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Hova tűntek a villanyplombák?

A nyugdíjas Bodács Lászlóné elkeseredett és tehetetlennek érzi magát. Hetek óta levelez az E.ON-nal az igazát keresve.
A cég szerződésszegésre gyanakszik, három kisnyugdíjas a győri házból váltig állítja, ők ugyan semmiről nem tehetnek.
A helyzet igazi megértéséhez ismerni illik a villanyórát, amelyre akár több plombát is felszerel a szolgáltató. A tömbházakban többnyire csak egy villanyóraszekrény védi a mérőt, így a lépcsőházba jutva ahhoz bárki hozzáférhet.

– A kálváriám augusztus 17-én kezdődött, amikor délelőtt az áramszolgáltató képviselői azzal csengettek be, hogy leszerelték a villanyórát. Mivel egy plombát nem találtak a készüléken, újat hoztak helyette – sorolja a győri Bodács Lászlóné lakó. – Két másik nyugdíjas társam hasonlóképpen járt. Aláírtuk a mérőóracserét, gondoltuk, letettünk róla. Sajnos idővel egy tetemes összeg befizetéséről szóló csekket is kézhez kaptunk.

Az évek óta rokkantnyugdíjas asszony elmondása szerint soha nem nyúlt a villanyórájához, takarítás közben is legfeljebb kikerüli a műszert. Hiába írt ilyen-olyan kérvényt, az E.ON fizetésre szólította fel.
– A szolgáltató szerint szerződésszegést követtünk el, pedig szó sincs ilyenről – állítja az asszony. – Kötbérként huszonegyezer-kettőszázötvennyolc forintra bírságoltak, pedig soha nem volt hátralékom. Két lakótársam is hasonlóképpen járt. Ahogyan szakember, úgy csaló sem vagyok, az eset napokig feldúlta a családunk életét.
(Ennyi a panaszos észrevétel, amelyre az E.ON a következőképpen reagált:)

„ ...A szolgáltatást, és annak igénybevételét szabályozó villamos energia törvény rendelkezései alapján a zárópecsétek hiánya, illetve hiányuk be nem jelentése a fogyasztó részéről elkövetett szerződésszegésnek minősül. Ez minden esetben kötbér joghátrányt von maga után. Érintett ügyfeleinkkel ezekben az esetekben is a közös megoldáskeresés a célunk. Ez azonban nem terjeszkedhet túl a jogszabályok adta lehetőségek és kötelezettségek határain."

Az E.ON válaszából nem derül ki, hogyan fordulhatott elő az eset, s a történtek után fizetniük kell-e a lakóknak. Bodács Lászlóné mindenesetre panaszos levélben fordult a Magyar Energiahivatal Fogyasztásvédelmi Felügyelőségéhez, ahonnan várja a kedvező választ... A három panaszos közül egy család ügyvédhez fordult.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szokni kell majd a tempót

A végéhez közeledik – állami beruházásban – a 81-es főút győri átvezető szakaszának második építési üteme. Ennek során, mint többször írtunk róla, a Banai úti, már korábban elkészült csomóponttól az Ipar utcáig teljesen új nyomvonalra kerül a főút (a régi útvonal helyi közlekedésre történő meghagyásával). Új híd épült a vasút felett, az Ipar utcai, átalakított csomópont pedig a maga nemében páratlan lesz az országban. Tovább olvasom