Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Horroráron kaphatók csak a kullancsok elleni védőoltások

Annak a négyfős családnak, amelyik nulláról szeretne védelmet biztosítani a kullancsokkal szemben, majdnem 130 ezer forintjába fog kerülni.

"Volt idő, amikor agyonharsogták a médiában, milyen fontos a kullancsok okozta betegségek elleni védekezés. Úgy tűnik, ezek az idők rég elmúltak" - kezdte felháborodott győri Olvasónk.

Egy embernek több mint 30 ezer forintba kerül a védőoltás 

"Családapakánt megtanultam, hogy kétféle oltás védi meg a gyermekeimet a kullancsok által terjesztett betegségektől: az FSME Immun és az Encepur. Az FSME Immunt tudomásom szerint évek óta nem támogatja a TB, de az Encepurt elvileg igen.

Gyakorlatilag azonban hiánycikk a szóban forgó hatóanyag, egy éve nem lehet hozzájutni. Amikor még kapható volt a patikákban, az Encepur 2000 forintba került. Az igazi hidegzuhany mégis akkor ért, amikor közölték a gyógyszertárban: az FSME Immun ára a duplájára emelkedett, s 8599 forintba kerül egyetlen darab vakcina. Ezt az orvos kétezer forintért adja be.


Ez a kullancs még nem szívta meg magát, de ő is és bármelyik társa is nagyon súlyos betegséget okozhat
Ez a kullancs még nem szívta meg magát, de ő is és bármelyik társa is nagyon súlyos betegséget okozhat


A második oltást nyolc nap múlva kell beadni, a harmadik oltást öt hónap múlva. Egyetlen gyermek esetén mindez összesen közel 32 ezer forintba kerül. A másik gyermekünknek, a feleségemnek és nekem most csak emlékeztető oltást kell adni, de együttesen ennek a költsége is meghaladja majd a 30 ezer forintot.

Annak a négyfős családnak, amelyik nulláról szeretne védelmet biztosítani a kullancsokkal szemben, majdnem 130 ezer forintjába fog kerülni. Attól tartok, nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy védekezzenek. Holott ennek nem luxusszolgáltatásnak kellene lennie, mindenki tudja, milyen súlyos, akár halálos betegségeket is terjeszthetnek a kullancsok" - zárta szavait a győri családapa.

Sem az Encepurt, sem FSME Immunt nem támogatja a TB 

A kisalfold.hu megkérdezte az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, mi okozza az Encepur hiányát a patikákban?

Nos, az OEP sajtóosztálya válaszában leszögezte: sem az Encepur, sem FSME Immun nevű készítmények nem tartoznak a társadalombiztosítási által támogatott gyógyszerek körébe.

Az Encepur gyerekeknek készített változatát egyedi elbírálás alapján lehet igényelni az OEP-nél, de kizárólag csak abban az esetben, ha már megkezdett oltási sorozat befejezéséről van szó.

Arra a kérdésünkre, miszerint ha valakit kullancsfertőzés miatt kórházban kell kezelni, mennyibe kerül az egyhetes gyógykezelése, nem kaptunk választ.

"Az említett védőoltást tavaly ősz óta be sem lehet szerezni"

"2012 szeptembere óta nem támogatja a TB az Encepur felnőtteknek és a gyermekeknek készített vakcináját sem, vagyis jelenleg nincs államilag finanszírozott hatóanyag. 

Az említett védőoltást tavaly ősz óta be sem lehet szerezni - jelenleg ismeretlen ok miatt a nagykereskedők nem tudják szállítani -, pedig korábban rengeteg szülő érdeklődött iránta.

Az elmúlt hónapokban elenyésző mennyiségű kullancscsípés elleni hatóanyagot adtunk el, júniusban ezek száma a húszat sem érte" - mondta érdeklődésünkre egy neve elhallgatását kérő adyvárosi gyógyszerész.



Kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás 10 százalékban maradandó bénulással jár 

Európában tucatnyi fertőzést terjesztenek a kullancsok. A négy legfontosabb betegség (kullancsencephalitis, Lyme-kór, TIBOLA, nyúlpestis) külön-külön is súlyos tüneteket okozhat.

Vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás

"A kullancscsípés utáni lappangási idő általában egy hét körül van, kivételesen ritkán egy hónap is lehet. Típusos esetben kétfázisú betegség. Az első két-három napban kisebb láz, majd pár napos tünetmentesség után kiugró magas láz és heves fejfájás, hányás, szédülés, izomfájdalom kíséri az idegrendszeri tünetek kialakulását, melyek eszméletzavarhoz, bénulásokhoz vezethetnek.

A legsúlyosabb esetben gépi lélegeztetésre is szükség lehet. A betegség egy százalékban halálos, tíz százalékban maradandó bénulással gyógyul. További harminc-negyven százalékban szellemi és fizikai károsodás marad vissza" - olvasható a Webbeteg.hu portálon.

A kullancsok által terjesztett betegségekről ide kattintva talál bővebb információkat!

Az egyik legsúlyosabb kullancs okozta megbetegedés a mai napig emlékezetes. Monspart Sarolta tájfutó világbajnok sportolói karrierjét "kis" csípés törte ketté. A sportolónő vírusos agyvelőgyulladást kapott, a láza 41 fokra szökött fel, s sokáig teljesen béna volt a jobb lába.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Számos kedvezményt biztosít a német autó győri márkaszervize - fotók

"Opel, ami sosem kop el" - szól a német autógyárról a híres mondás. A győri Nádor Autó Zrt esetében nem csupán ez igaz, de a korrekt szerelés és a magas szakértelem is. (x) Tovább olvasom