Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Hordóból készült római kutat találtak - galéria

Hordóból készült római kutat tártak fel szerdán a régészek a sajtó nyilvánossága előtt a Győr-Ménfőcsanak melletti ásatáson.

Csaknem két éve zajlik szeptember 30-ig tart a régészeti feltárás Győr-Ménfőcsanak és Győr-Gyirmót közelében, a Győrt Pápával összekötő 83-as főút mellett, a Metro és a Bricostore áruházakkal átellenben, ahol lapunk információ szerint később Auchan bevásárlóközpont épül.

A monstre munka méreteire jellemző, hogy a szakemberek több mint 27 hektárt tártak fel; ez a hazai régészet történetének második-harmadik legnagyobb ásatása.

A szakemberek szerdán különleges feladatot, egy római kút feltárását végezték újságírók jelenlétében.

Ilon Gábor ásatásvezető régész ennek hátteréül elmondta, hogy a római korban az egyik kútkészítési módszer során nagy, 160-180 centiméter magas, 50-80 centiméter átmérőjű fahordókat daraboltak el és használtak fel kútgyűrűként.

Galéria! Fotók: Bertleff András

Ilon Gábor hozzátette: az évgyűrűkből megállapítható, hány éve vágták ki a felhasznált fát, valamint fontos következtetések vonhatók le az akkori éghajlatra.

A száraz vagy a nedves időjárást mutatja, hogy a talajban milyen mélyen maradt meg a kút faanyaga, amely csak akkor éli túl az évszázadokat, ha folyamatosan éri talajvíz.

Gyakori, hogy a hordókba különböző feliratokat égettek bele, amelyek utalhattak a használóra, de a Római Birodalom vámhelyeire is.

A szerdán előkerült dongadarabokon ilyenek nem látszanak. A következő két hétben még további több mint tíz "hordókutat" tárnak fel, azokon a régészek reményei szerint lesznek.

Olvasóink írták

  • 12. exodus 2011. szeptember 15. 17:16
    „11-hez:
    Miért, itt lesz a megacsarnok is a csanaki úton?”
  • 11. Madarász 2011. szeptember 15. 09:48
    „Hát és ha még mellé jön a megacsarnok is...”
  • 10. Gombperec 2011. szeptember 15. 09:39
    „Csak kutassanak, addig is kapnak egy kis haladékot a csanakiak. Azt kevesen tudják, hogy ez itt nem egy szimpla madaras teszkó lesz, hanem logisztikai központ. Vagyis központi raktár, óriási kamionforgalommal éjjel-nappal.
    A hatályos rendezési terv ezt nem tette lehetővé, de ügyes városvezetésünk a józan ésszel is belátható hátrányokkal nem foglalkozik.
    Köszönjük Borkai Úr! Már csak ez hiányzott!”
  • 9. pirosász 2011. szeptember 15. 05:10
    „Az osön pénzéből csak római leletek fognak előkerülni! Hun,Szkíta,Avar,Magyar soha! Az utóbbiakat eltünteti a régész maffia!”
  • 8. watchman 2011. szeptember 14. 23:02
    „"A szerdán előkerült dongadarabokon ilyenek nem látszanak. A következő két hétben még további több mint tíz ,,hordókutat" tárnak fel, azokon a régészek reményei szerint lesznek." Majd amikor azon sem lesznek akkor kitalálnak még valamit? Unatkozó bölcsészliingvisztikabüfékönyvtárhalleluja szakon végzett <moderálva>. Mielőtt valaki elkezdené, minden tiszteletem az életét és szabadidejét feláldozó igazi régésznek akinek ez az élete.”
  • 7. watchman 2011. szeptember 14. 22:51
    „"az évgyűrűkből megállapítható, hány éve vágták ki a felhasznált fát" Ezt valamelyik tudós magyarázza el nekem.”
  • 6. balazsl 2011. szeptember 14. 21:50
    „Egyetértek 1. hidas-al és 4. SC-vel, továbbá lenne egy kérdésem és egy megjegyzésem. Kérdés: a két év alatt találtak-e olyan dolgot, amit az ország területén még legalább három helyen nem, esetleg ami a történelmi ismereteinket lényeges adatokkal kiegészíti? Vagy csak egy fél mondat lesz a Római birodalom Magyarország területét érintő adathalmazában? Akárki fizeti is nagyon megérte! A megjegyzésem: ahogy minden mást, ezt is előbb utóbb Mi adófizető vásárlók fizetjük ki. Az ásatás költségét az Auchan építi be az áraiba, a leletek későbbi tárolását, állagmegőrzését pedíg adóforintokból fogják finanszírozni. Ha ilyen tempóban "műveljük" ezt a tevékenységet, lassan az egész ország egy nagy múzeumraktár lesz, tele sok-sok több 10 vagy akár több 100 szinte teljesen egyforma "leletritkasággal".”
  • 5. Madarász 2011. szeptember 14. 19:20
    „Ha városi beruházás lenne, már rég megoldották volna a kérdést. Dózerrel, éjszaka!”
  • 4. SC 2011. szeptember 14. 19:14
    „"ahol lapunk információ szerint később Auchan bevásárlóközpont épül."
    "Abban az esetben, ha a lelőhely elkerülése a földmunkával járó fejlesztés, beruházás költségeit aránytalanul megnövelné, vagy a beruházás másutt nem valósítható meg, a beruházással veszélyeztetett régészeti lelőhelyeket előzetesen fel kell tárni. A feltárások költsége a beruházót terhelik."
    http://www.koh.hu/tartalom.php?idt=20090123115105
    Nos,ha a két dolgot összekapcsoljátok,láthatjátok,hogy az ósön fizeti a leletmentő ásatást.Bővebben,az áruház bekerülési összegének a 9 ezred százalékát köteles erre költenie.Aki kb tudja,milyen irdatlan pénz egy ilyen áruház építése/telekvásárlás,ügyvédi költségek,közműmunkák,talajmozgatás és előkészítés és a tényleges építés/akkor ez a kilenc ezrelék is nagyon sok pénz!”
  • 3. torabora 2011. szeptember 14. 18:34
    „Most már egy olajkutat v egy aranybányát is találhatnának ennyi ásás után.”
  • 2. VargaP 2011. szeptember 14. 18:29
    „1. hidas 2011.09.14. 18:04
    ha a madaras tesco fizeti akkor igen, és még tíz évig, hogy kerüljön elő még az is, hogy......
    trianonról most nem beszélnék”
  • 1. hidas 2011. szeptember 14. 18:04
    „Gratulálok! De van egy kérdésem: megéri két évig dolgozni, hogy megtudjuk ezt a fontos információt?! Biztos találtak még mást is de a mai helyzetben ennyit áldozni a múltra...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kulturális örökség napja Győrben is

A Városi Művészeti Múzeumnak otthont adó győri műemlék épületek értékei is feltárulnak az érdeklődők… Tovább olvasom