Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Holokauszt-vándorkiállítás a marhavagonokban

Győr - „Őskeresztény bolt – zsidónak és kutyának belépni tilos!" Mai ésszel felfoghatatlan, hogy egykoron bárki is ilyen feliratot tehetett ki üzlete ajtajára.
Az Élet Menete Alapítvány holokauszt-vándorkiállításának hétfői győri megnyitóján a főpályaudvaron kiállított marhavagokonok előtt megjelent középiskolásoknak a túlélő Fekete János idézte vissza emlékei közül a 64 évvel ezelőtt történt borzalmakat. Magukat állítólag keresztényeknek tartó emberek tettek ki ilyen feliratokat, mint ahogy a zsidókat vagonokba terelő, haláltáborokba ösztökélő csendőröket is valaha keresztvíz alá tarthatták...

Fekete János – osztva a rendezvény szervezőinek álláspontját – azért vállalta a fiatalok előtti nyilvános szereplést, hogy a holokauszt és más hasonló emberiség elleni bűntettek ne történhessenek meg újra. Beszélt a táborokban történtekről, az emberek elgázosításáról, arról, hogy zsidónak lenni annyit jelentett, mint halálra ítéltnek lenni.

További képekért kattintson ide! - Fotó: H. Baranyai Edina

– Krisztus is zsidó volt, rabbi volt, mesternek szólították, az őskeresztények nagy része ugyancsak zsidó volt. A keresztények ugyanazt az Istent, a zsidók Istenét imádják – hangoztatta Fekete János. – Hogyan történhetett meg mégis mindez? – tette fel a kérdést. – Úgy, hogy az embereket nagyon könnyű manipulálni – osztotta meg felismerését a hallgatósággal. Bejelentette, mostanra, nyolcvanesztendős korára mindenkinek, még az édesanyját halálra rugdosónak is megbocsátott, mert Krisztust befogadta a szívébe.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. Zelóta 2008. szeptember 29. 15:02
    „Nohát, csak nem? Véletlenül egyetlen kérdésre sem bírtál épeszű választ adni, ezentúl javaslom, a pszichológusoddal konzultálj.
    Egyébként ki makogott azt? Egy kicsit töröd a magyart :)”
  • 34. 88/14 2008. szeptember 26. 16:53
    „Buzi vagy? Kit cicukázol?
    Szerintem kettőnk közül te vagy a tudatlan. Állandóan ugyan azt makogott. Hülyével vagyis buzival nem vitatkozom.”
  • 33. Zelóta 2008. szeptember 26. 11:46
    „Cicuka, olvass már vissza, egyetlen hangnemváltásom sem volt, te idegesedsz fel és nyugszol le periodikusan.
    De sebaj.
    Mondd csak, eddig konkrétan (neveket kérek!) kik mondták neked azt, hogy te személy szerint bűnös vagy? Csak nem? Há´ dehogynem, senki az égvilágon. Hogy akkor te miért érzed úgy, mintha ezt mondanák neked? Ezt egy pszichológussal vitasd meg.
    Bűnbe tartsák, persze, téged pl. bődületes tudatlanságban és műveletlenségben tart a saját egód, próbálj meg kitörni belőle és legalább alapfokú ismereteket szerezz a világról és a saját anyanyelvedről!”
  • 32. 88/14 2008. szeptember 25. 19:09
    „Na látod rögtön szebb hangnemben tudod közölni amit mondani szeretnél!A Trianoni megemlékezéshez csak annyi , hogy azt mindig csak Június 4-én tartják az emberek de a holo legenda minden nap folyik a csapból. Miért zavar hát azért mert ez semmi más minthogy , bűnbe tartsák az embereket és , hogy minden félét össze hazudjanak a Németekről és a Magyarokról na meg , hogy tartsák bennük a bűn keltő érzést. Németeknél bejött de itt nem nagyon. Azért már nehogy egy cigány vagy egy zsidó tartsa rettegésbe a nemzetet. Jöhetek itt Olaszliszkával vagy a "árva cigány gyerekkel " aki össze vissza szurkált. De persze nem feleltjük el a zsidó terrort amit művelnek az arabokkal stb. Érdekes ilyen csöndben vagytok!Miért nem inkább ezzel törődsz? Vagy neked a Magyar népnek a pusztulása ami pl az ifjúsánál kezdődik nem érdekel?
    Észre kéne venned , hogy itt már nem megemlékezésekről van szó hanem a gyermekeink jövőjéről.
    Na meg azért azt már ne Te határozzad meg , hogy kiírjon a fórumokra és ki nem.”
  • 31. Zelóta 2008. szeptember 25. 15:17
    „Nohát, ezek szerint mégis van megemlékezés Trianonról? Ott voltál? jól tetted, kell emlékezni minden tragédiánkra.
    Egészen pontosan hány anyázó komment született pl. a Kisalföld oldalán ezzel kapcsolatban? pontosan 0, igaz? Akkor mégis miről beszélsz?
    Egyébként meg pontosan hol is voltam kemény és minek kéne elébe állnom?
    Elárulom neked, az a két kis vonalka, ami így néz ki: "
    az idézőjel. Az idézőjel azt jelzi (mert ugye jel), hogy idézet áll a kezdő és záró jel között.
    Más, állítólagos magyar ember szövegét fordítottam le magyarra, hogy az nyelvtanilag és szemantikailag helyes legyen, az ugyanis meglehetősen fontos.
    Hogy te erre felkapod a vizet és itt mocskolódsz miatta, a te dolgod.

    jaaaaa, értem, a holokauszt az csak legenda, nyilván az a kb. 600ezer magyar zsidó, aki eltűnt, követte Mohamed példáját és testében távozott a paradicsomba.
    Szerintem mindenki foglalkozzon azzal a tragédiával, ami érdekli.
    Ha téged Trianon érdekel, akkor járj trianon-megemlékezésre, ha nem érdekel a holokauszt, akkor ne járj holokauszt-megemlékezésre.
    Ha jól tudom, az égvilágon senki sem kényszerített arra, hogy elmenj és részt vegyél rajta, sőt még arra sem, hogy az arról készült tudósítást elolvasd.
    Nem kicsit szánalmas, hogy te úgy döntesz, elolvasod, majd itt vered a nyálad, hogy "mi nyomjuk". Egyáltalán nem kötelező elolvasni, megnézni.
    Egyébként mondd már meg, hogy ha "mi nyomjuk", akkor én pontosan hány megemlékezést szerveztem szerinted és hányról számoltam be? Segítek, pontosan nulla a válasz.
    Csak éppen tényleg, de tényleg nem értem, hogy ha valakit nem érdekel, akkor miért tartja fontosnak ezt közölni a világgal egy tudósítás kapcsán?
    Van azon a böngészőn vissza gomb, a tévén lehet csatornát váltani, az égvilágon senki sem kényszerít, hogy te ezeket egyáltalán észrevedd.
    Szerintem azon töprengj inkább, hogy miért veszed észre mégis kényszeresen és főleg azért, hogy miért állítasz kényszeresen szembe két egymással semmilyen kapcsolatban nem álló fájdalmas tragédiát?”
  • 30. 88/14 2008. szeptember 25. 12:14
    „Igen kemény voltál Zelóta!
    Hülyeségeidet honnan szedted?
    ti nyomjátok a holo legendát állandóan nem pedig mi. Trianonról is volt meg emlékezés sőt ország zászlót is építettek ide de a te fajtád lázadt ellene a legjobban!
    Ne gyere a sablon szövegeddel a kocsma stb mert azt sem tudod , hogy mit csinálok és mit nem.
    De ha már ilyen okosnak és keménynek érzed magad szívesen állok elé.Mikor és hol?
    Igen nagy szátok van a gép előtt de máshol már igen csöndben vagytok. Szánalmas *** moderálva *** banda.”
  • 29. Zelóta 2008. szeptember 25. 09:54
    „"de ha veled össze futnák akkor az első fára fellógatnálak."

    höhöhö, rakott krumpli volt vacsorára? Keményítőszagot érzek :)
    Esetleg az akasztás előtt nem akarsz beszerezni egy helyesírás-szótárt? Tudod, a nemzet nyelvében él (no ezt melyik nagyságunk mondta?), a nemzettudat azzal az anyanyelvvel kezdődik, amit az anyaföldünk ad nekünk. Műveljük hát ugyanolyan gondossággal, ahogy az anyaföldet is.
    Segítek neked jobb magyarrá válni:
    De ha veled összefutnék, akkor az első fára lógatnálak fel."”
  • 28. Zelóta 2008. szeptember 25. 09:49
    „"Miért létezik , olyan , hogy magyar zsidó?"

    Radnóti Sándor
    Szép Ernő
    Seress Rezső
    Szerb Antal

    Soroljam még cicám? A legmagyarabb, legszebb dalaidat, amiket a kocsmában a borod felett dúdolsz, zsidók írták.
    "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" Ismered? A szerzője munkaszolgálatban pusztult el.
    "Nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország" Abda mellett az országúton lőtték tarkón az íróját.
    Azt tudod-e, hogy Haynau a zsidókra vetette ki a legnagyobb adót a ´48-as szerepükért? Nyilván nem voltak magyarok és inkább odébbálltak, ugye...
    Mi lenne, ha előbb tanulnál, felfognál, csak aztán böfögnéd vissza Bosnyák gondolatait?”
  • 27. Zelóta 2008. szeptember 25. 09:44
    „"Azért fontosabbnak tartom a Trianoni megemlékezést mint mondjuk a holo legendás megemlékezéseket."

    Ehhez képest itt vered a nyálad, ahelyett, hogy egy Trianonról szóló cikket kommentelnél.
    Majd ha eljutsz oda, hogy a sajátod fontosabb lesz, mint másénak a gyalulása, akkor lesz egészséges nemzettudatod, addig csak ilyen kis szánalmas zsebnáci maradsz.”
  • 26. :)))) 2008. szeptember 25. 07:00
    „Volt egy konferencia , ahol erről beszéltek de az nem azt jelenti, hogy meg is csinálták.
    Azt , hogy édesanyád meghalt azt nem tudtam ne haragudjál nem akartam megbántani!!!
    Miért létezik , olyan , hogy magyar zsidó? Szerintem nem a zsidó az zsidó és mindig ott van a hazája ahol a legtöbb pénzt tudja magának kicsalni.
    Látom nem érted meg , hogy én nem szoktam Budapesten randalírozni tehát az én szemebe bele tudnál nézni.
    Igen van más érvem is de sajnos idő hiányom véget nem tudom mind felsorolni de majd este megteszem.
    Mondjuk a mi uralmunk alatt nem is nagyon így nézne ki az Ország gazdasága és társadalma az biztos.
    De gondolom majd úgyis írsz tehát max este folytatjuk.”
  • 25. /joco1-azigazi 2008. szeptember 24. 22:39
    „24-es ez hozzád és elv-társaidhoz mélto reagálás.Tudod ha nem ismered eszméid "öseinek" müveit. tudod itt a"végsömegoldásra" gondolok.Inkább maradj csendbe.
    Tudod édesanyám meghalt, de hát töletek az ember mit is várhat el? a komcsizás zsidozás és az anyázáson kivül?
    Nem vagyok zsido! ha az lennék sem szégyelném.(tudod nagyon sok Nobel-dijasuk zsido magyar volt).
    Miként nézzek a szemetekbe ha álarcot és csuklyát viseltek.?
    Akasztáson kivül ,van más "érved" is?
    Tudod a "tolerencia" miatt reagálhatsz , de a ti "uralmatok" idején más itt és más honlpokon biztos nem reagálhat.
    De azért tanulékony vagy. most -véletlenül?- nem irtál olyanokat amiért moderálnának.
    és miaz a: HAZS!”
  • 24. :)))) 2008. szeptember 24. 19:37
    „Na megszólaltál te szerencsétlen? Most igen megmondtad, milyen végső megoldásról beszélsz mi? amit nagy anyád talált ki a táborban a többi kapós haverja mellet??
    Milyen jó , hogy te tudod , hogy mennyien vagyunk. De az a jó , hogy te ezt hiszed.
    A csürhéről beszélve csak nem a saját férgeidre gondoltál? szórakozni , szeretkezni kihagytad a drogozást mert éppen ezt csinálja a mai fiatalság igen dehogy tanulnak-e vagy dolgoznának-e azt nem tudom. Hidd el nálunk dolgoznak és tanulnak de mit is magyarázok egy provokátornak. Mi van a Soproni zsinagóga téged jelölt ki , hogy osszad az észt? te leszel a hónap zsidója?
    Ha annyira kemény lennél akkor nem itt okoskodnál a géped előtt hanem meg mondanád egy gonosz nácinak a szemébe amit gondolsz de az már nem megy mi.
    Azt nem tudom , hogy mikor lesz a következő ostrom mivel nem szokásom kővel dobálni a rendőröket de ha veled össze futnák akkor az első fára fellógatnálak. Ezt remélem tudod na szép álmokat és remélem , holnapra már észhez térsz.
    HAZS!”
  • 23. /joco1-azigazi 2008. szeptember 24. 19:07
    „22-es :Hát igen érdekes moderált- ocsmány- szöveged van.
    te hüly(j)e milyen bizonyitékra van szükséged a Dunába "lövésekre"?, csak probál pld. kikeresni a hitleri"végsömegoldás"-t te nagyon abervált.
    milyen ifjusáságrol "beszélsz"? a náci, nyilas fasiszta karszalagos álarcos párszáz fös csöcselékröl ?
    Tudod az ifjuság döntö többsége- leszámitva a te csürhédet- tanul, dolgozik, szorakozik, szeretkezik! érted?
    és egy utolso: tudod a "beteges elméletek(a TOLERANCIA)" miatt reagálhatsz ekkora ökörségeket még itt. Tudod a MSZMP. megyei bizottság volt lapjánál.
    egy személyes kérdés: senkyházzyyyy elv-társad mikorra tüzte ki a" TV.ostromakor elkezedett felkelés" folytatását?”
  • 22. :)))) 2008. szeptember 24. 18:21
    „Joco 1 azigazi *** moderálva *** :
    Te kinek ugatsz be? Kérdeztem a liberális véleményedet?
    Azért fontosabbnak tartom a Trianoni megemlékezést mint mondjuk a holo legendás megemlékezéseket.
    Mi a szarért kell ezt állandóan mutogatni és hangoztatni? Nem érdekel senkit rajtatok kívül! Azt gondoljátok , hogy állandóan ezt mutogatjátok jobban fogják szeretni a zsidókat? Hát szerintem nem nagyon. Inkább emlegetnéd azt , hogy ők mit csináltak 19-ben! Hány magyar embert tettek tönkre vagy fosztottak meg, európát teljes mértékben elpusztítják beteges elméleteikkel( tolerancia stb) ők hol toleránsak a palesztin néppel? Miért nem erről beszélsz?
    Igen *** moderálva *** kérdéseket tettél fel inkább nézzél utána magad és ne másokat próbáljál ki osztani a tudatlanságoddal!
    Talán zsidó vagy? Miért nem vallod be akkor mi?
    Nem a Magyar nép tekint magára mint "kiválasztott nép " aki mindent megtehet. Pedig megtehetné.
    Nem kell itt a Magyar nemzetett *** moderálva *** népnek beállítani a német illetve osztrák néppel együtt mert nem fog sikerülni.
    Adjál nekem bizonyítékot arra , hogy a Szálasi kormány parancsba adta a zsidók Dunába lövését, vagy arra , hogy Hitler elrendelte a zsidó irtást. Na tudsz??? Ugye ugye nem kell a dogma szöveg tényeket adjál ne pedig azt amit bemagoltál.
    Max a fajtádnak illetve elvtársaidnak volt felszabadítás de nem a Magyar népnek azt teljesen kiloptátok és *** moderálva *** sikeresen.
    De attól függetlenül van egy ifjúság ami kiáll népe és a fajtája mellet és gondolom ez zavar!”
  • 21. Zelóta 2008. szeptember 24. 16:57
    „gszz, a romák is kaptak kárpótlást, rosszul tudod. Lett is belőle visszaélés bőven.
    csak a példa kedvéért:
    http://www.romapage.hu/hirek/hircentrum/article/74193/”
  • 20. /joco1-azigazi 2008. szeptember 24. 16:04
    „17-es , hát nem érted? hát nem, de hát a hozzád hasonlo "fajtestvérek" mást nem tudnak.Nálad is kivan téve? a cikk elsö részében jelzett tábla?
    Mégegyszer: "faj-tiszta-mélymagyar" probálj meg csak egysezr arra is válaszolni -tagadni, cáfolni- amit irtam.Tudod Qrva egyszerü neked és a szombatesti bandának válaszolni, mivel soha semmi érvet nem irtok.
    és ha lehet: arra válaszoljatok,hogy
    -mit is védtek a frontokon a magyar bakák?
    -mikor és hol lázadtak fel-föleg az I-Vh. idején a zsidok?
    -hol maradt az elöneved,? tudod a köztörvényesként elitélt másik "fajmagyar" pronay elönvedre gondoltam.
    JA ÉS MIÉRT IS EMLÉKEZzÜNK MEG TRIANON OKÁN?
    19- TE EGY TISZTA "FAJU" ÁRJA senki vagy.”
  • 19. :))) 2008. szeptember 24. 14:28
    „Hasta La Vista zsidók.
    Győriek miért nem indítjuk el a járatott Dachau felé? A Lengyel munka piac biztos örülni fog a sok munkás kezű zsidónak.
    Ha ügyesek megkaphatják az összes bérencükkel a régen várt Ziklon-B-t!”
  • 18. pronay 2008. szeptember 24. 10:48
    „17.

    Megint sok volt a kannás, Jocó? Hogy a te érveidet is alkalmazzam: Jól vagy?”
  • 17. /joco1-azigazi 2008. szeptember 24. 05:44
    „Hanuka:?
    -mit védtek a frontokon? jól vagy?
    -mikor lázadtak-föleg azI.Vh.idején-?
    Az utolso mondatotad talán Te olvasd el többször,Te magadra gondoltál?
    14-es? és a Pronay elöneved hol maradt?
    15. jol vagy ?
    és tényleg arra nincs válasz , hogy "miért is emlékezünk meg Trianonrol"?????”
  • 16. gszz 2008. szeptember 23. 20:09
    „MinJoe!
    A romák tényleg nem kaptak kárpótlást. Ők most bepótolják és elveszik erőszakkal. Vagy szerinted még több pénzt pumpáljunk beléjük?

    Amúgy elmesélésből úgy hallottam nem volt túl izgalmas előadás.”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénz kezdő gazdáknak

Budapest - A vártnál jóval több kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz… Tovább olvasom