Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Hogyan vezetik be az e-útdíjat: elektronikus kapuval vagy GPS-szel?

Az új, személyre szabott rendszer az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldással történhet: utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapukkal, vagy GPS technológiával.

Az eredeti terveknél másfélszer nagyobb, évi 150 milliárd forint bevétellel számol a jövő év közepén elindítandó, a 3,5 tonna feletti nehézgépjárművek üzemeltetőire kivetett elektronikus, azaz használatarányos útdíjból a kormány.

Mivel frissen induló rendszerről van szó, a működés első fél évére tervezett 75 milliárd is ambiciózusnak tűnik − de ez az összeg szerepel a Széll Kálmán terv hivatalosan frissített verziójában - írta a Napi Gazdaság Online.

Legalább ilyen fontos kérdés, hogyan vezetik be a használatarányos útdíjat? (Utóbbi rendszer lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek.)

Két verzió az új (játék)szabályra

Az új, személyre szabott rendszer az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldással történhet: utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapukkal, vagy GPS technológiával.

A WebEye Magyarország szakértője szerint mindkét módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Az úgynevezett free-flow típusú, azaz az autók megállítása nélküli útdíjrendszerek bevezetésével az eddig előre váltott matrica helyett a beépített egység (on board unit) segítségével automatikusan, vagy a fizető terminálokon keresztül lehet rendezni a számlát.

"Egy biztos, a meglévő infrastruktúrát teljesen át kell majd alakítani"

"Tapasztalataink azt mutatják, hogy Európában már évek óta eredményesen működik a kilométer-alapú díjazás. Az e-útdíj hazai bevezetésének egyik kérdése, hogy milyen technológiával történik majd.

Két megoldás kínálkozik: az elterjedtebb elektronikus kapurendszer, vagy az Európai Unió ajánlása szerint a jövőt jelentő GPS jelekkel kommunikáló műholdas rendszerek telepítése.

Egy biztos, a meglévő infrastruktúrát teljesen át kell majd alakítani, hogy alkalmassá váljon az autópálya-használat pontos nyomon követésére" - monda el portálunknak Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország üzletágvezetője.

Bagossy Tamás
Bagossy Tamás


"Fontos tisztázni, elektronikus és nem fizikai kapukról beszélhetünk"

Európában jelenleg az elektromos kapu dominál, hiszen akkor építették ki ezeket a rendszereket, amikor más alternatíva még nem merült fel.

Kész iparági megoldások állnak tehát rendelkezésre, hiszen Németországban, Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban is így szedik az útdíjat.

"Fontos tisztázni, elektronikus és nem fizikai kapukról beszélhetünk, mint például Horvátország esetében, ahol komoly dugókat okoznak a megállásra kényszerítő fizetőpontok.

Az ellenőrző kapuk esetében az autópálya-használat megállapítása mikrohullámú jelek segítségével történik.

A jelfogó elektronikus kapuk a fizetős útszakaszra való fel-és lehajtást rendszám alapján ellenőrzik, és az így beérkezett adatok segítségével mérik a jármű által megtett út hosszát, és állapítják meg a fizetendő összeget" – mutatta be a technológiát Bagossy Tamás.

Elektronikus kapu: előnyök és hátrányok is akadnak

Az elektronikus kapu előnye, hogy a kivitelezést követően egyszerű folyamatok szerint üzemeltethetőek, a járművek bevonása a díjfizetésbe könnyen végrehajtható.

Hátránya, hogy az elektronikus kapu-rendszer alapvetően rugalmatlan technológiának számít, hiszen körülményes új szakaszokat hozzáadni a már meglévő hálózathoz, mert újabb és újabb kapukat kell felszerelni, ha egy útszakaszt fizetőssé akarnak tenni. A kapuk kiépítése emellett igencsak költséges és hosszú folyamat.

A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem gyorsforgalmi utakon nehezen használható a sok kereszteződés és leágazás miatt.

További hátrány, hogy az elektronikus kapuk egyéb a közlekedéssel kapcsolatos információ gyűjtésére nem, vagy csak részlegesen alkalmasak (forgalmi adatok, dugófigyelés).

Északi szomszédünk a GPS alapú technikát  választotta

Az Európai Unió ajánlása szerint a jövő a GPS technológiáé, ezért is indították el a Galileo Programot, amely az USA által üzemeltetett GPS díjmentes szolgáltatás alternatívájaként jön létre.

A műholdas rendszerek előnye, hogy rendkívül tág a felhasználási területük, az e-útdíjon kívül az általános járműkontroll, illetve a logisztikai szabályozás terén is jól kihasználhatóak az így nyert adatok.

Svájcban évek óta jól működik a GPS alapú útdíj fizetés és nemrégiben Szlovákiában is bevezették.

"A megoldás lényege, hogy a beépített GPS eszköz rögzíti a jármű mozgását és a műholdas követés segítségével az összesített adatok alapján történik a számlázás.

A technológia előnye, hogy könnyen és gyorsan bevezethető, mindössze a fedélzeti egység telepítésére van szükség, ez pedig a tehergépjárművek jelentős hányadában már eleve adott, hiszen így optimalizálják költségeiket, fuvarfeladataikat a vállalatok.

Továbbá rugalmasan alakítható a bevezetést követően is, hiszen új útszakaszokat mindössze az adatbázis frissítésével a rendszerhez lehet adni.

"Előfordulhat, hogy a műholdak a fizetős utakkal párhuzamosan futó nem fizetős útszakaszokat is díjkötelesnek regisztrálják"

A GPS ezen felül több adatot képes rögzíteni, amelyekből a teljes megtett út kiolvasható, nem csak a fizetős szakaszra történő belépés és kilépés. Hátránya azonban, hogy nem olyan pontos, mint a kapukkal történő mérés.

Előfordulhat, hogy a műholdak a fizetős utakkal párhuzamosan futó nem fizetős útszakaszokat is díjkötelesnek regisztrálják, illetve az autópályát keresztező úton haladó járműre is díjat rónak ki, amelyeket később korrigálni kell.

Komoly logisztikai szervezést is igényel az üzemeltető részéről, mivel - különösen a tranzitforgalom esetében - problémás lehet a fedélzeti egységhez a hozzájutás és kilépéskor a leadás"- magyarázta Bagossy Tamás.

A GPS büntetési viták rendezésére is alkalmas

Meg kell említeni, hogy van, ahol a két rendszer párhuzamosan "működik", a GPS rendszert így a gépjármű tulajdonosa saját költségén üzemelteti.

A GPS ebben az esetben kontroll szerepet is ellát, mivel természetesen az így gyűjtött adatok pontos képet adnak többek között arról is, hogy mikor, hol járt az adott gépjármű és ezek összevethetőek a kiszámlázott útdíj mértékével.

A technológia bizonyító erejét már eddig is használták a vállalatok, például gyorshajtási, büntetési viták rendezésére, és gyakran sikerrel igazolják a hatóságoknál, nem jogos a bírság.

Ha az elektronikus kapu-rendszer kerül Magyarországon bevezetésre, a GPS-sel felszerelt járműveknél - a német gyakorlathoz hasonlóan - az útdíj fizetési kötelezettségeiket is tervezhetik és ellenőrizhetik a vállalatok.


Olvasóink írták

  • 8. 01010 2012. április 28. 13:28
    „"7. @Gabben "
    meg a szlovák , román , török, bolgár ... kamionok árújának plusz költségét is mi fizetjük be ....”
  • 7. @Gabben 2012. április 27. 18:11
    „ezt megint a dolgozó nép fogja kifizetni mert rá fog hárulni az egész kenyér tej+..... stb, megint csak minket <moderálva>nak”
  • 6. VargaP 2012. április 27. 13:12
    „Re: 3. Oscar 2012.04.27. 09:13

    Nagyon rosszul tudja, és Indygo-t nem kellett volna bántani.
    Ő tudja jól, a GPS-t az autós fizeti, --- fordítom G (Gint) P (Please) S (Sir) --- a rendőrnek.
    Természetesen csak szabad fordításban, és a humor kedvéért”
  • 5. öröksoproni 2012. április 27. 11:39
    „Olyan mindegy milyen rendszer lesz, az a biztos, hogy mindenki fizetni fogja előbb-utóbb, és nem csak autópályán. Mert ez is könnyen és azonnal behajtható, addig sem kell a kormány kiadásait csökkenteni.”
  • 4. Goldmund 2012. április 27. 10:26
    „Alapvetően egyetértek az útdíjjal, de csak nagyobb tömegű járművektől tenném kötelezővé.
    Mondjuk 12 t felett és csak teherautóra (buszra nem).”
  • 3. Oscar 2012. április 27. 09:13
    „Indigo
    Ha nem szoltál volna hozzá bölcsebb maradtál volna!
    Ennek a készüléknek betét díja van ha visszaszolgáltatod akkor a betétdíjat visszakapod.
    Csak számolni kell,Ha Magyarországon áthalad egy kamion az minusz 30000 forint.
    Hogy értsd.Ha Auszrián áthaladsz(csak pár óra)akkor fizetsz Kb 35000 Ft-ot míg Mo.n csak 5000 Ft-ot.Ha kételkedsz akkor az éves matrica árát oszd el és ilyen összeget fogsz kapni.”
  • 2. Indygo 2012. április 27. 07:30
    „És a GPS-t is majd az autós fizeti.”
  • 1. Tapmancs 2012. április 27. 07:05
    „Egy a lényeg: fizessünk többet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Új Munka Törvénykönyvéről: `munkáltatóbarát szabályozás született´

A július 1-jén életbe lépő Új Munka Törvénykönyvéről, a legfőbb változásokról Szűcs László ügyvéd… Tovább olvasom