Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Hogyan emelkednek a közüzemi díjak Győrben és Sopronban?

Kopogtat 2010, s így már-már hagyományosan mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk a csekkek feladásakor Győrben és Sopronban.

Győrben a következő tarifaemelésekre kell számítani 2010. január 1-től.

Távhő

A távhődíj alapdíjrésze 8,5 százalékkal emelkedik 2010-től, hődíjrésze pedig visszaáll az október előtti szintre, azaz a mostanihoz képest nagyjából tizedével drágul.

Január 1-jétől ugyanakkor a parlament döntése értelmében 18-ról 5 százalékra csökken a szolgáltatás áfája, így a lakosság által fizetendő összeg végül mégis csökken majd valamelyest.


A megye két legnagyobb városában számítások szerint `csak´ inflációval arányosan nőnek a díjak. Design: Koncz Szabolcs.
A megye két legnagyobb városában számítások szerint `csak´ inflációval arányosan nőnek a díjak. Design: Koncz Szabolcs.


Ívóvíz- és csatornadíjak, hulladékszállítási díj

Az ívóvízért 4–6, míg a csatornadíjakért 4–5 százalékkal fizetünk majd többet az új évben. Hasonló mértékben, 5,9 százalékkal drágul a hulladékszállítási díj is.



Szavazzon!


Buszjegyek és –bérletek

Nőnek a helyi busztarifák is, ugyancsak 5 százalékkal. Így január 1-től a havi diák- és nyugdíjasbérlet ára 2010, a tanuló-szemeszterbérleté pedig 9640 forint lesz.

Az egyvonalas havibérletért 4000, az összvonalasért 5450 forintot kell fizetni. Az elővételben váltott vonaljegy 230, a sofőrnél megvett 305, a családi jegy 620 forintba kerül januártól.

Parkolás

A két győri parkolóházban ezentúl ingyen hagyhatjuk ott kocsinkat, ám ezért “cserébe" a belvárosi tarifák nagyon megugranak. Egészen konkrétan fél óráért 200, egy óráért 410 forintot, másfélért 630, kettőért 860- at, két és félért 1100-at, háromért 1340 forintot dobálhatunk majd hamarosan az automatába.

Sopronban így festenek az új tarifák 2010-től.

Távhő

Sopronban nem emelkedik a távhő ára, sőt, ezzel szemben közel 10 százalékos csökkenés lépett életbe november 1-től.

Ívóvíz- és csatornadíjak, hulladékszállítási díj

A víz- és csatornadíj is emelkedik január elejétől a Hűség városában. Ennek átlagos mértéke 4 százalék, a közműfejlesztési hozzájárulás 4,1 százalékkal lesz több. A hulladékszállítás pedig 4,5 százalékkal drágul.

Buszjegyek és –bérletek

Átlagosan 13 százalékkal emelkednek januártól a helyi tömegközlekedés tarifái. Így a teljes árú menetjegy elővételben 240, az autóbusz-vezetőnél megvásárolva 280 forint lesz. Az összvonalas havibérlet ára 5480, a tanuló 490 forint, a nyugdíjas pedig 1740 forint lesz.

Parkolás

A mélygarázs 2010. január 4-től fizetős lesz. 8–18 óra között személygépkocsival 150 forintba kerül majd az egyórás parkolás, éjszaka óránként 70 forint lesz a fizetendő összeg. Az éves nappali bérlet ára 60 ezer forint lesz, a 30 naposé pedig 7 ezer forint.


Földgáz, árám, benzin: egyik sem lesz olcsóbb

A földgáz végfelhasználói ára fogyasztói csoportonként eltérően, átlagosan négy százalékkal emelkedik 2010. január 1-jén a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben.

Az egyedi - 20 köbméter/óránál alacsonyabb - fogyasztású háztartásokban január elsejétől 101,33 forintra emelkedik egy köbméter földgáz ára a jelenlegi 95,9 forintról. A következő kategóriában - a 20 és 100 köbméter/óra közötti fogyasztóknak - viszont 99,2 forint helyett 95,68 forintot kell fizetniük egy köbméter földgázért.

A harmadik kategóriában, 500 köbméter/óra fogyasztásig az ár 87,3 forintról köbméterenként 85,26 forintra mérséklődik, míg ennél nagyobb fogyasztás esetén 85,3 forintról 84,33 forintra változik. Az úgynevezett rendszerhasználati díjak átlagosan 22,06 forinttal épülnek majd be egy köbméter földgáz árába a jelenlegi 18,84 forinttal szemben.

Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak – a legnagyobb közel 6 százalékos emelésre azonban a Nyugat-Dunántúlon lehet számítani –, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejével.

Január elsején az egekbe szökhet a benzin és gázolaj ára a jövedéki adó szabályainak változása miatt, az MTI számítása szerint a benzin mintegy 14 forinttal, a gázolaj 9 forinttal kerül majd többe.

Így január elsején a benzin ára történelmi csúcsra jut, elérheti a 320 forintot, míg eddigi legmagasabb ára a 2008 júniusi 317 forint volt.

Egy liter benzin árában jelenleg 109 forint a jövedéki adótartalom, januártól 120 forint lesz, a gázolajéban most 90,5 forint, ami 97,35 forintra emelkedik.
 


Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. adlerzsigabá 2010. január 06. 09:35
    „vitriol2

    A hablaty duma helyett itt van a korrekt magyarázat:
    "nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk." Gyurcsány Ferenc miniszterelnök -MSZP”
  • 34. vitriol2 2010. január 05. 10:08
    „Érdekes mikor a kormány a (világméretü)gazdasági válság következményeként árakat volt(és lesz) kénytelen"modositani" a fidesznyik papagájkomando egyből ocsárolni kezdte/kezdi a jelenlegi kormányt, na de ha a "birtokain" belül történéik hasonlo "ármodositás" hallgatnak, Miért?
    De azt is láttom, hogy a jobbikus párthivek "mozgositják" magukat (itt is), de tudjátok Csurka papának is hasonló "méretü" támogato tömege volt, és most hol is van?”
  • 33. Goldmund 2010. január 04. 21:57
    „Nemcsak az emelés mértéke lényeges, hanem a hozzá társuló körülmények is. Pl. a buszbérleteket nem lehetett előző hónap végén megvenni. Nekem ez ui. jó szokásom, hogy a tumultust kerüljem. Most aztán cifra világ volt, különösen a buszpályaudvaron. Az Árpád úti Volántourist irodában máskor én vagyok egy egyetlen vevő, most meg ott is sorok álltak (igaz hamar fogytak is).
    Csak egy icipicit kéne elszakadni a merev, bürokratikus gondolkodásmódtól és szolgáltató módjára viselkedni.”
  • 32. adlerzsigabá 2010. január 04. 18:54
    „Egy próba. Ezzel mit kezd? Bodri fogd meg! csibész! (Ez uszítás!)”
  • 31. adlerzsigabá 2010. január 04. 18:44
    „moderálva off”
  • 30. SZILAJ 2010. január 04. 18:25
    „moderálva off”
  • 29. reszegenisjozan 2010. január 02. 23:10
    „Kedves szerkesztő!

    A cím esetleg lehetne:
    Mennyivel emelkednek...
    Milyen mértékben emelkednek...
    Hány százalékkal emelkednek...
    Mekkora összeggel emelkednek...
    vagy ha már mindenképpen ragaszkodsz a "hogyan"-hoz, akkor "Hogyan változnak az árak?", mert ugye ezt lehet használni akkor is ha egyoldalúan csak emelkedés vagy csökkenés van. Ráadásul itt csökkenés is van, pl távhő áfája miatt a távhőjért fizetendő díj, ill. a győri parkolóház díja is csokken, pontosan annyival, mint amennyit eddig fizetni kellett érte. :)

    A "Hogyan emelkdik...?" kérdésre adható válasz:
    rosszul, jól, sehogyan, stb

    Az nem lehet kifogás egy ilyen silány címadásra, hogy manapság sok minden megengedett az Interneten, mert ez a hivatalos újságírókra NEM vonatkozik!!!!!!!!!!!!!”
  • 28. Fürgeszarvas 2010. január 01. 11:09
    „Ejnye-ejnye ! Pedig ha jól tudom, Győr egy Fidesz vezetésű város,ahol ugyebár mindent megtesznek azért,hogy a győrieknek könnyebb legyen ! Vagy mégsem ? Vizet prédikálnak és bort isznak ? Tudom: Gyurcsány a hibás ,mindennek Ő az okozója! De mikor jár már le ez a lemez ? Meddig lehet még rá visszahivatkozni ? Vagy ez nagyon jól hangzik a tömegek számára,akiket egyébként kiválóan lehet manipulálni ? Talán választásokat is lehet nyerni vele , de utána jöhet az ígéretek számonkérése ! Vagy már annak a kommunikálására is készülnek úgy,hogy a "Gyurcsány volt a hibás,azért nem tudjuk teljesíteni az ígéreteinket,mert rosszabb a helyzet,mint gondoltuk" szöveggel ?Nem gondolják,hogy a rosszabb helyzet kialakulásához Önök is tevékenyen hozzájárultak országos szinten? Miért is emelkednek folyamatosan a közüzemi díjak ? Hogy is van ez Borkai úr?”
  • 27. egysoproni_ 2009. december 30. 19:51
    „Nemsokára nagyon sokan fognak úgy vélekedni, hogy kár volt a FIDESZRE szavazni. No, de sebaj, mehd rájöttök.”
  • 26. antikomcsi 2009. december 30. 18:41
    „egysoproni

    Ebben reménykedtek mi?? Csak tudod, ha netán a Fidesz is elqrná, akkor se szavaznék az MSZP-re és ezzel nagyon sokan vannak így. 50 évig, illetve az utóbbi 8 évben már "bizonyított" az MSZP.
    Az áremelések mindig xarok főleg amióta az MSZP csődbe vitte az országot és a nép jórészét, de elfogadható szinten maradtak.”
  • 25. egysoproni_ 2009. december 30. 14:58
    „24. zooberon!
    Fogd fel <moderálva>, hogy nem vagyok és nem is voltam képviselő soha! Ha nem akarsz Intel sorsára jutni akkor abbahagyod ezt az alaptalan vádaskodást, hogy ez vagyok vagy az vagyok. Remélem akkor is ekkora lesz a szád majd amikor az első FIDESZes szavazó akarja elzavarni Orbán Viktort és csapatát a Kossuth téren!”
  • 24. zooberon 2009. december 30. 14:30
    „moderálva személyeskedő”
  • 23. Mankapunka 2009. december 30. 13:01
    „janika "Gyáva népnek nincs hazája"
    Nagyon sokat ne várjál.”
  • 22. janika 2009. december 30. 12:44
    „Majd jön a"JOBBIK" és rendet tesz főleg, ha lesz mersze ennek a gyáva népnek rájuk szavazni!”
  • 21. vanessa 2009. december 30. 12:21
    „szép napot!ki emlékszik amikor a Fidesz aktivisták aláirás gyüjtöttek a közüzemi dijak emelése ellen a Balogh idején,most miért nem tiltakoznak,na erről ennyit”
  • 20. 49. 2009. december 30. 10:36
    „Szegény apám mondta pár évvel ezelőtt egy drasztikus ívóvíz- és csatornadíj emelésekor:
    ,,Ha a cigányokat nem tudják felhozni a mi szintünkre, akkor majd bennünket süllyesztenek le az övökére."
    Akkor nagyon dühös voltam a kijelentéséért, de most már belátom, hogy van némi igazság a mondataiban.”
  • 19. Virgács1 2009. december 30. 10:02
    „Kérdem én, hogy Sopronban miért szüntették meg az egyvonalas bérletet? Csak össz vonalas bérletjegyet lehet váltani és az is többe kerül, mint Győrben, ahol a város kétszer akkora mint Sopron. Vagy a diák bérletek árát is én fizetem meg? Mihelyt jó idő lesz kerékpárra szállok.”
  • 18. kefefejű 2009. december 30. 09:56
    „15-16ra:
    Ha jobban álltok anyagilag, esetleg jelentkezz egy magyar nyelvtanfolyamra, mert érthetetlen amit írsz...”
  • 17. Róka 2009. december 30. 08:26
    „Mindegy h fidesz v mszp.... Itt egy esélye van a magyaroknak: JOBBIK”
  • 16. fcsopron60 2009. december 30. 06:57
    „Még valami én nekem a fizetésem 65,000 ft mert csak heti 4 nap dolgozunk!!

    A rezsim pedig 75.000 ft ebböl éljen meg Gy.F Bajnai és a bandái!!

    Még szerencse velem él mutter a kis nyugdijából megélünk valahogy ő meg 72 ft nyugdijat kap
    137.ft ból élünk 3 man mert a barátnőmnek nincs már munkája!!
    Más kormányfő peddig keresnek 3 6 millió ft
    Azok fizessenek ne mi!!”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ütköztek, majd továbbhajtottak

Közlekedési baleset történt december 23-án délután öt órakor Győrben, a Répce utcában. Tovább olvasom