Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Hoffmann Rózsát hallgatták a tanárok Győrben, több iskolában tanszünet volt

˝Országunk nagyon mélyre jutott az elmúlt években, fel kell emelkednünk, különben eltipornak minket. Az oktatás lehet a sikeres út˝ - mondta Hoffmann Rózsa a győri egyetemen.

13 óra 56 perc - ˝Látjuk azt a felelősséget, amivel tartozunk az iskoláknak, a tehetségeknek. Hoffmann Rózsa előadása egy jó bevezetése volt a mai napnak. 

Azt a győri iskolát, ahol Horváth Csabát felfedezték  - ő az a tehetség, aki népdalokat énekelt - szegregációval vádolják, most bizonyítékot kaptunk arra, hogy ott is figyelnek a gyerekekre˝ - zárta a rendezvényt Ottófi Rudolf alpolgármester, s megköszönte az itt maradt pedagógusoknak a kitartó figyelmet.

13 óra 46 perc - Hamarosan a rendezvény vége következik, Ottófi Rudolf alpolgármester mond záróbeszédet.

13 óra 37 perc - Most hozzászólások következnek, ám úgy tűnik a pedagógusok többségét ez nem érdekli, folyamatosan növekedik az üres széksorok száma. Ráadásul tömegesen a színpadon álló beszéde alatt vonulnaki ki a teremből. Ejnye-bejnye.



˝A tehetséggondozásnál a legnagyobb segítség, ha a környezet nem elvárásokat fogalmaz meg˝

13 óra 35 perc - ˝A tehetséggondozásnál a legnagyobb segítség, ha a környezet nem elvárásokat fogalmaz meg, hanem folyamatos gyakorlást biztosít˝ - mondta Gyarmathy Éva, majd így folytatta: a tudomány és kultúra összefügg, ne akarjuk szétválasztani.

13 óra 22 perc - Dr. habil Gyarmathy Éva PhD, az MTA Pszichológiai  Kutatóintézetének kutatópszichológusának ˝Korai fejlesztés a későbbi teljesítményért˝ című előadása következik.

13 óra 20 perc - Horváth Csaba, a Richter János Zeneművészeti iskola 9. osztályos diákjának énekét hallhattuk. Csaba bemutatkozó beszéde után is énekelt egy magyar népdalt, a fiatalember levonulását hosszas taps kísérte.

13 óra 10 perc - Dr. Szilágyi Klára, a Szent István Egyetem tanszékvezető főiskolai tanárának előadását hallhattuk, melynek címe: ˝A munka, mint érték az életpálya szervezésében˝volt.

A tehetséggondozás és a pályaorientáció kapcsolódási pontjairól beszélt az előadó. ˝Fontos, hogy az ember meg tudja fogalmazni, mi az ami, számára kiemelkedő - helyes önértékeléssel rendelkezzen.˝

12 óra 53 perc - Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyre pályáztak a fiatalok. Környezeti problémák inspirálták fejlesztésüket, s az egyre súlyosbodó helyzetre hívták fel a figyelmet.

12 óra 46 perc - Mike Dániel és Kovács Kristóf, a Révai Miklós Gimnázium tanulóinak bemutatkozása következik.

˝Reális önértékelésre van szükségük a fiataloknak, belső érzelmi stabilitásra és szociális érettségre˝

12 óra 43 perc - A hagyományos oktatás keretein túlmutató szervezett okítást tudjuk-e garantálni a fiataloknak? - ez az egyik kérdés és szintén kritikus pont a tehetséggondozásban Polonkai Mária szerint.

˝Reális önértékelésre van szükségük a fiataloknak, belső érzelmi stabilitásra és szociális érettségre˝ - mondta végezetül az előadó.

12 óra 35 perc - Dr. Polonkai Mária, a Megyar Géniusz Projekt Elméleti és módszertani munkacsoportjának vezetője beszélt a tehetséggondozásról.

˝A tehetséggondozásnak vannak kritikus pontjai. A tanárok elvesznek a definíciók sokaságában, a ˝felszínes˝ tehetségazonosításban - mondta Polonkai Mária, majd így folytatta: a képességfejlesztésnek nem az ismeretátadás a célja.

Hoffmann Rózsát hallgatták a tanárok Győrben. Fotók: Cseh Róbert.

˝A kreatív gyerek ugyanazt a dolgot nézi, mint a száz másik, de mást lát˝

12 óra 23 perc - Fülöp László részletesen ismertette fejlesztéseit. Egy hangfalat valódi járművé alakított csapattársaival, amely igencsk elnyerte a konferencián résztvevők tetszését.

12 óra 15 perc - Polgár László bemutatta pályamunkáit, amelyekkel országosan is sikeres eredményeket ért el. A fiatalembernek nagy tervei vannak a jövőre nézve, a közönség elismerését fejezte ki tapsával.

12 óra 11 perc - Polgár László, a Jedlik-iskola, és Fülöp László, a Lukács-iskola tanulóinak előadása következik.

11 óra 58 perc - ˝A kreatív gyerek ugyanazt a dolgot nézi, mint a száz másik, de mást lát˝ - mondta dr. Pakucs János. ˝A magyar fiatalok nagyon kreatívak, erre büszkék lehetünk.˝

11 óra 54 perc - Dr. Pakucs János, MISZ tiszteletbeli elnökének előadása következett. A természettudományok népszerűsítéséről beszélt, merthogy ez a terület népszerűtlen hazánkban. Rendkívül alacsony az ezen a területen diplomát szerzettek száma.

11 óra 40 perc - A tésztahíd építésében többszörös világbajnok Pozsonyi Norbert előadását hallhattuk.

A Széchenyi István Egyetem hallgatója szegény gyermekkorát idézte fel, amelyből a kiemelkedés útja a tanulás volt.

˝Ha a tanulmányai után nem marad más egy tanuló kezében, mint a diploma, akkor nem biztos, hogy munkát talál. Kell valami plussz˝ - mondta Norbert.

˝A magyar iskolarendszer arra nevel, hogy a csalók nyernek, s a nem csalók vesztenek˝

11 óra 32 perc - ˝A tehetséggondozás nem lehet kampányfeladat, aki ebben részt vesz, egy életpályát alakíthat. Egy értékalapú társadalom valósulhat meg˝ - zárta szavait prof. Csermely Péter.

11 óra 30 perc - ˝A magyar iskola nemcsak együttműködés-taszító, nemcsak értékeiben megzavarodott, hanem kudarc-centrikus, hátrány-centrikus és tyúkpártoló is˝ - folytatta előadását Csermely Péter.

˝Jó módszer lehet a változtatásra a dícséret. Ötször annyit kell elismerő kifejezéssel illetni a diákokat, mint negatívval, ahhoz, hogy közérzetük jó legyen˝ - hallhattuk.

11 óra 20 perc - Prof. Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke előadásában elmondta: a tehetségek egy része az iskolából a munkába való átmenet között veszik el. Magyarországon sokkal több tehetség van, mint ami hasznosul.

˝Magyar iskolarendszer arra nevel, hogy a csalók nyernek, s a nem csalók vesztenek - hallhattuk az előadásban, a professzor az iskolai ˝spiclikre˝ hivatkozott - ˝Tanár úr, a Józsi csal!˝  - mondják, mire gyakran a tanárok ezt a választ adják: kisfiam, törődj a saját dolgoddal!

11 óra 10 perc - A Győri Tánc- és Képzőműveszeti Iskola idei végzős két tanítványának bemutatóját láthattuk. Elsőként Kiss Tamás produkciója kapott hatalmas tapsot, majd Wéninger Dalma balett előadását is díjazta a közönség.


˝Országunk nagyon mélyre jutott az elmúlt években, fel kell emelkednünk, különben eltipornak minket. Ehhez az oktatás lehet a sikeres út˝

11 óra 04 perc - Megőrizve és megújítva az államtitkár előadásának címe.
˝Az a rendszer, amely szakít korábbi erősségével, kudarcra van ítélve.
A pedagógiai hagyományokat tovább kell erősíteni, úgy, hogy megújítsuk azt˝ - hallottuk Hoffman Rózsától.

˝Tetteinknek következményei vannak, ez az ami az elmúlt 8 évben elsikkadt. Nem lehet, hogy elégtelen teljesítménnyel a gyerek továbbmenjen. Az új közoktatási törvény ennek megváltoztatására alapul.

Ha mindent megengedünk, rossz irányba megy az oktatás. Mondjunk megálljt ennek, toleránsan követeljük meg azt a munkát, amit a gyerekek el tudnak végezni minden sérülés nélkül.

˝Mit is tanítsunk a gyerekeknek? Évszázadok óta a tanterv írja elő azt a kötelező mennyiséget, amelyet az iskolarendszernek a gyermekektől el kell várnia. Korábban nem képezte vita tárgyát, hogy tanítsuk-e Arany János műveit. Ez is megroggyant a múlt években. 

Új nemzeti alaptanterv készül, amely visszahozza az értékeket. Az ismeretszerzés és a kompetencia összekapcsolódik majd, nincs az egyik túlsúlyban a másiknál, 

A magyar pedagógus mindig különleges emberfajta volt. Az embernevelés, emberfejlesztés munkája vonzza őket. Elvárják- joggal - , hogy teljes energiájával a gyerekek felé fordulhasson,  a mindennapi problémák ne akadályozzák őket.  Az új politikánk célja, hogy a szellem embereként viszonylag gond nélkül, megbecsüléssel dolgozhassanak.

Amíg mellékállásokat kell találniuk a megélhetéshez, addig mindez nem működik. Végre megálljt parancsoltunk az elmúlt nyolc évben ennek a tendenciának, de jelentős változásokra még várni kell  - mondta  beszédében az államtitkár.


10 óra 47 perc - ˝A vita ott kezdődik, hogy az elmondottakat hogyan valósítsuk meg. Áprilisban az emberek döntöttek az új irányról, melynek hívószava a munka. A tehetséggondozásnak is a munka az alapja, nem a brókerkedés és nem a számokkal való manipuláció˝ - folytatta az államtitkár.

˝A munkával szemben mutatkozik némi ellenállás. Ez a tanár társadalmat is elszomorította. Ez az, ami megfordult  most áprilisban˝ - mondta Hoffmann Rózsa.

10 óra 44 perc - Hoffmann Rózsát nagy taps fogadta az Egyetemi Csarnokban.

˝A tanító embernek nem lehet nagyobb öröme, amikor a tanítvány túlszárnyalja a pedagógust, tehetsége szárnyra kap˝ - mondta az államtitkár.

˝Országunk nagyon mélyre jutott az elmúlt években, fel kell emelkednünk, különben eltipornak minket. Ehhez az oktatás lehet a sikeres út. A tehetséggondozás mellett a felzárkóztatásnak is igen nagy szerepe van, a kettőt együtt kell kezelni˝ - mondta Hoffmann Rózsa.

10 óra 41 perc - Hoffmann Rózsa előadása következik.

˝Értékeljük a tehetséget, s értékelni is kell. Győr nagyon gazdag tehetségekben.˝

10 óra 40 perc - Dr. Szekeres Tamás, az egyetem rektora megnyitóbeszédében elmondta, hogy a tehetséggondozás nagyon fontos a jövőre nézve. A közoktatás és a felsőoktatás között hamarosan egy közös munka veheti kezdetét.

10 óra 34 perc - Somogyi Tivadar köszöntőjét azzal kezdte, hogy ő még nem beszélt ennyi pedagógus előtt, ezért rendkívül izgul. ˝Győr az ilyen konferenciáknak mindig különös örömmel ad otthont - mondta az alpolgármester, majd így folytatta: a mai tehetségnap egy nagy esemény a város életében:˝Értékeljük a tehetséget, s értékelni is kell. Győr nagyon gazdag tehetségekben.˝

Somogyi Tivadar a közalkalmazottak sanyarú sorsáról is beszélt, s az összefogásról, mely ennél a rétegnél jelen van.

˝Annak az ámokfutásnak, ami az elmúlt 8 évben történt, most vége van, egy irányba tudunk menni˝ - zárta szavait Somogyi Tivadar.

10 óra 24 perc - 2400-an regisztráltak a mai rendezvényre - hangzott el a köszöntőben, továbbá fontos bejelentés: Borkai Zsolt polgármester elfoglaltsága miatt Somogyi Tivadar alpolgármester lett a védnök, ő tartózkodik a helyszínen.

10 óra 22 perc - A megnyitóünnepség elkezdődött, a Liszt Ferenc Zeneiskola Tehetségpont fanfárosai köszöntötték a résztvevőket.

10 óra 12 perc - Csengeri Mária, a Móra-iskola igazgatója jelentette be, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár egyelőre az eseményt megelőző sajtótájékoztatón tartózkodik, így a rendezvény nyitánya késik.

10 óra 08 perc - Az Egyetemi Csarnokban már gyülekeznek a tanárok, hamarosan kezdődik a tehetségnap.

Előzmények:

Tanítási szünetet rendeltek el több iskolában, mivel sok pedagógus azon a konferancián tartózkodik, ahol Hoffmann Rózsa is előadást tartott. Kövesse online!

Tehetséggondozás, pályaorientáció a kisgyermekkortól a munkaerőpiacig címmel tartanak tehetségnapot november 12-én, a győri Széchenyi István Egyetemen.

A program részeként - többek között - Hoffmann Rózsa államtitkár ˝Megőrizve és megújítva - Mit hozhat a közoktatási rendszer 2011 szeptemberétől?˝ címmel tart előadást a nagyrészt tanárokból álló hallgatóságnak.

A rendezvényen fiatal tehetségek is bemutatkoznak a tehetség különféle területeiről.

Mivel sok pedagógus a konferancián tartózkodik majd, így több iskolában is tanítási szünetet rendeltek el.

Amennyiben kíváncsiak az eseményre, portálunkon figyelemmel követhetik pénteken 10 órától.

Olvasóink írták

66 hozzászólás
  • 66. yoros 2010. november 15. 23:26
    „Nem csoda, hogy a parancsszóval odavezényelt hallgatóság elhagyta a termet. Ki kíváncsi egy agyament elképzelésre, amit a szakmával sem egyeztettek? H. Róza legfeljebb a Pokorni Díjat kaphatja meg. (Az első adagot már átvette.)”
  • 65. elemér 2010. november 15. 10:30
    „A kereskedelmi Eu. adó VAT ami bent van az árakban az 20-25% körül mozog az unioban. Juniusban emelték 5%-al. Mivel ez bent van az árakban az Európai ember megszokta és dunctja sincs hogy ott miért drágábbak az áruk és a benzin. Minden tagállamban fizetik ezt, de Mo. ezt nem közli. Az USA lassan már 10 éve háboruzik Irak és Afganisztánban. Ezek után eladósodott ugy mint egyes Európaiak. Ha ilyen adóztatásokat bevezetnek akkor simán kifizeti a tartozásokat.”
  • 64. elemér 2010. november 15. 03:46
    „Németek Ausztriába járnak egyetemre mert az nekik ingyenes ott. Ezt az Osztrák adófizetök fizetik és nem tetszik nekik. Olyan sehol nincs hogy ingyenes mert azt megfizetik. Olyan van hogy a benzin háromszor annyiba kerül Eu.-ban, az adó miatt.”
  • 63. szocdem 2010. november 14. 18:48
    „... elemér 2010.11.14. 16:27

    Itt is az USA után megy a vezír....

    Másutt Európában inkább ingyebnes az egyetem - nem úgy mint nálunk - mert a tudás, a gondolkodásra képes emberek nevelése a valódi állami befektetés, nem a szaros usa dollár!!!!:))))

    Egyébként sok ismerősöm gyereke tanukl külföldön azért, mert nem tudnák az itthoni tandíjakat kifizetni. Persze a gyerek aztán nem jön haza, hanem ott marad. Ez is a "lábbal szavazás" egy módja a neolibsi ostobaságokra..

    Egyébként szép hogy elhiszed, hogy az USA kormánya képes lesz 10 év mulva is pénzt kérni az oktatásért. (A világon ennek épp a fordítottja a trendi) Elébb utóbb ott is ki fog alakulni akkor a "lábbal szavazók" tömege. Akkor ki marad? a mexikói fekete munkások? ÉS meddig? Amíg ki nem döglik az utrolsó neolibsitek is???? És aztán? Új Amerigo, vagy Colombus hajózza majd körbe a földet? Vagy mexiko adoptálja az usa-t? Vagy mi a terv?”
  • 62. elemér 2010. november 14. 16:27
    „Azért valami fontos kimaradt. Az egyetemi oktatás az egy üzlet mindenhol. USA-ban ezt már megvitatták. Négy év egyetem az ma $20,000 to $50,000, de 2019-ben az $45,000 and $74,000 lessz. Ezért kell ma sporolni és befektetni.”
  • 61. adamasz1977 2010. november 14. 11:32
    „témához annyit, hogy végre egy átgondolt, a tanulást támogató brigád került az oktatás élére! a balliberális fertőt amit magyar bálint és bandája csinált felért egy hazaárulással, a nép elbutításához vezetett majdnem.”
  • 60. Jonas 2010. november 14. 08:51
    „A konferencia legnagyobb gondja az volt, hogy túl sok alulmotivált résztvevő jelent meg. Jobb lett volna, ha el sem jönnek, akiket nem érdekelt a téma. A másik probléma a hangosítás volt. Egy zenei rendezvényre alkalmas a sportcsarnok, de cizellált gondolatok átadására kevéssé.
    Az időbeli megcsúszás a sajtótájékoztató miatt újabb hiba volt, mert szünet nélkül már csak a hibernált állapotban lévők bírtak ki 4 órát egyben.
    A cérna akkor szakadt el sokaknál, mikor a hozzászólásokra szánt 10 perces időintervallumban egy előre felkészült előadó jelent meg, mintegy napirenden kívül. Ekkor hagyták el tömegesen a folyamatosan kitartó hallgatók is a termet. Sokuknak vélhetően 14 órától a témával kapcsolatos iskolai rendezvénye kezdődött, melynek módosulásáról nem tájékoztatták a résztvevőket. A pontatlan kezdés ismételten visszaütött!
    Pozitívum, hogy a diákok előadása alatt mindvégig feszült csend volt. A legnagyobb tapsot is Ők kapták. Lelke volt a közönségnek!
    A Richter teremben pontos kezdéssel, érdeklődő hallgatókkal, két szünettel, pogácsával, üdítővel garantáltan hatalmas sikere lett volna ennek az egyébként nagyon színvonalas rendezvénynek!”
  • 59. elemér 2010. november 13. 21:43
    „Az ország az halad, de a világ nem áll egy helyben.”
  • 58. igazszó 2010. november 13. 19:01
    „Somogyi Tivadar alpolgármester ...Hoffmann Rózsa államtitkár ...
    ˝Értékeljük a tehetséget, s értékelni is kell. Győr nagyon gazdag tehetségekben.˝
    Hová jutott ez az ország!”
  • 57. szocdem 2010. november 13. 16:15
    „"Ráadásul tömegesen a színpadon álló beszéde alatt vonulnaki ki a teremből. Ejnye-bejnye."

    Nocsak elvtársak! Ez a véleménynílvánítás a vezír elvtárs személyes küldötteire nem ildomos. Lesz még béremelés....majd meglátjátok! Mindenkit felírtak ui. a kis könyvbe aki nem violt kiváncsi erre a rizsára!

    47. elemér

    SZó szerint egyetértek! Egyre többen szavanak a lábukkal mainapság!!!!!”
  • 56. prettywoman 2010. november 13. 15:06
    „Üdvözlet mindenkinek! Nem a témához szólok hozzá, SEGÍTSÉGET kérnénk.
    Péntek éjjel, kb. 2 óra körül egy fehér (hátrahagyott alkatrész alapján valószínűsíthető) Renault Master kisteherautó (kisbusz) több autót is megrongált Adyvárosban a Török István u. első bejárójában (parkoló). Ezt a parkolót a 2-4-6. illetve a 8-10-12. számú házak határolják. A mi autónkat is megrongálta. Szemtanúk elmondása alapján a fent leírt autó lehetett, a tetején kék villogóval, a rendszámát sajnos nem tudjuk. Állítólag nagyobb társaság ült a kocsiban, veszekedtek, hangoskodtak, valakit el is akartak ütni (egy nőt). Sajnos sok okos információt nem tudtunk meg az egyébként ébren éjszakázó nyugdíjasoktól. Abban azonban egyetértettek, hogy részeg volt a sofőr. Több autóban is kárt tett, szeretnénk megtalálni a tettest. Segítségetek előre is köszönjük, akár itt a fórumon, akár egy privát e-mailben. Bármilyen információ segíthet.
    ladybird65@citromail.hu”
  • 55. erdeklödö 2010. november 13. 14:54
    „Hoffmann Rozsa.

    "hoffmann" egy kicsit " gyanuskas" nev!

    De, a mai vilagban miert nem lep ez meg engem?”
  • 54. gardonyibela 2010. november 13. 13:47
    „Egyetemi rektor, mint előzenekar. Ez az igazi szuperkoncert, nem a Sting a sportarénában.”
  • 53. sprite 2010. november 13. 13:14
    „Ezért kellett szabit kivennem, a gyerekeimre vigyázni ?”
  • 52. elemér 2010. november 13. 12:18
    „Az oktatás lehet a sikeres ut a tanulóknak. Ne keverjük a szezont és a fazont. Igaz hogy tanárok is dolgoznak sikeressen külföldön, de nem Magyarul tanittanak.”
  • 51. xonder 2010. november 13. 12:05
    „Kár.hogy H R.alias Bajnai Rózsa nem a pedagógus társadalom megbecsüléséről beszélt.
    Így talán az emelvényen ülő 600 ezer Ft.jövedelmezőségű alpolgármesterek és a többiek magukba néztek volna!”
  • 50. hegyestű 2010. november 13. 11:53
    „Kirendelt hallgatóság, kirendelt tüntetők!
    Ez a Fidesz-módi!”
  • 49. elemér 2010. november 13. 10:58
    „˝Országunk nagyon mélyre jutott az elmúlt években, fel kell emelkednünk, különben eltipornak minket. Az oktatás lehet a sikeres út˝ - mondta Hoffmann Rózsa a győri egyetemen.

    Nagyon jó ez amit mondott, csak egy maradt ki hogy ez nem elég. Lehetöségek is kellenek, mert aki tud az a lábával szavaz.”
  • 48. elemér 2010. november 13. 10:32
    „Felsö oktatásban nincs lényeges lemaradás nyugati országoktol. Azok akik gazdaságilag megugrottak az u.n. kis tigrisek, elég jók a felsö oktatásban, de az angolt is nyomták. Befektetések és USA segitség nélkül viszont ez bajossan ment volna nekik. Rizsások is nyomják az angolt. Álmuk egyetemi végzettség az USA-ban, mert igy kaphatnak otthol is jobb munkát a multiknál. Mo.-n ez nem igy megy. Ott az összeköttetés fontos. Aki visszamegy nyugati tapasztalatokkal az veszélyes a munkakörben és elvesztette kapcsolatait. Ilyesmi csak majom társadalomban lehetséges. Aki tud az menekül onnan és kint marad. Aki pedig visszamegy az csalódik. Egyáltalán van H.R.-nak nyugati tapasztalata és tud angolul ? Ezt ajánlom neki a felsö oktatásrol.

    http://www.charlierose.com/view/interview/11283”
  • 47. _Zoli_ 2010. november 13. 10:30
    „Mint a vidám vasárnap a tv-ben!
    Csak az vasárnap van!”
66 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a `számla nélküli´ pannonhalmi videó kapcsán

A kisalfold.hu információ szerint az ominózus felvétel miatt a rendőrség eljárást indított. Tovább olvasom