Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Hoffmann Rózsa Veszprémvarsányban: nem fenyegeti veszély a kisiskolákat

˝A kormányzat fontosnak tartja, hogy a legkisebb településre és a legnagyobb városra is figyeljen˝ - mondta az államtitkár.
A kormányzat fontosnak tartja, hogy a legkisebb településre és a  legnagyobb városra is figyeljen, az oktatásban pedig a  legszerencsétlenebb sorsú gyerek is megkapja azokat a lehetőségeket,  amelyeket egy jobb körülmények közé született kortársa - mondta  pénteki veszprémvarsányi sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős  államtitkár.  
   
Mindenkit megnyugtathatok, hogy semmiféle veszély nem  fenyegeti kisiskolákat - jelentette ki Hoffmann Rózsa, utalva a  köznevelési törvény azon kitételére, amely szerint minden  településen, ahol legalább nyolc gyerek van, az alsó tagozatnak és  az óvodának működnie kell.   
   
Hozzátette, a felső tagozatok esetében a körülmények vizsgálata  után a helyiek hoznak döntéseket annak érdekében, hogy magas  színvonalon, száz százalékos szakos ellátottsággal, nemzetközi  mértéknek is megfelelően működjenek.  
   
"Ez egy folyamat lesz, amely lényegében elindult már, de  semmiféle kényszert alkalmazni ezen a téren nem fogunk" -  fogalmazott Hoffmann Rózsa.   
   
Mint elmondta, a helyi általános iskola tanáraival a területen  2011-ben elindított, tavaly szeptemberben "felpörgött" változásokról  beszélgetve ugyanazt tapasztalta, mint más intézményekben. "Szinte  rácsodálkoztak a kollégák a kérdésemre, hogy mi van ebben új, eddig  is ezt csináltuk", hiszen a bevezetett elemek közül eddig talán csak  a hit- és erkölcstan nem volt jelen vagy nem került szabályozott  formába, illetve a testnevelés nem került be minden nap órarendjébe  - mondta az államtitkár.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyalogost gázolt egy autós a győri belvárosban

Elgázoltak egy gyalogost péntek délelőtt Győrben, a Teleki utca és a Szent István út… Tovább olvasom