Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Hittel, szeretve tanítanak

Jubileumot ünnepelt tegnap a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Az intézményben egy új oltáriszentség-tartót és egy Szűzanya-szobrot is megáldottak. A szentmisét dr. Paskai László és dr. Takács Nándor celebrálták. Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége pedig a vértanú püspökről szóló tárlatot nyitotta meg.
Az iskolaközpont óvodájánál avatták fel Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A diákokat Paskai László egykori esztergomi érsek áldoztatta.
Benkovich Ferenc, a győri Szentlélek-templom plébánosa megálmodott egy iskolát. A pápai prelátus vágya áldozatos munkájának és segítőknek köszönhetően valóra vált: egy évtizede megnyithatta kapuit az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Az intézményben az általános iskola mellett gimnázium és óvoda is működik, ahová 1200 gyermek jár. Koppány László igazgató, a tanári kar és a tanulók nagyon készültek a jubileumra. Kórusuk CD-lemezt adott ki, antológiát jelentettek meg, és egy négynyelvű leporelló is napvilágot látott az iskola életéről.

A tízéves évforduló apropóján Győrbe érkezett Seán D. Sammon, az intézményben tanító marista szerzetesek rendfőnöke. A tegnapi ünnepi szentmisét a korábbi esztergomi érsek, dr. Paskai László bíboros és dr. Takács Nándor egykori székesfehérvári megyés püspök, a Győri Hittudományi Főiskola volt tanára celebrálta. A bíboros prédikációjában kiemelte: az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban a nevelők a magas színvonalú oktatómunka mellett a diákok lelkivilágát a keresztény értékrendben megerősítve formálják.

Dr. Paskai László a jelen lévő paptestvérekkel együtt megáldotta az intézmény aulájában lévő oltáriszentség-tartót. Rieger Tibor szobrászművész „Mária a kisded Jézussal" című művét az óvoda bejáratánál helyezték el. Az alkotást dr. Takács Nándor szentelte fel és áldotta meg.

A vértanú püspökről szóló kiállítást Mádl Dalma nyitotta meg. A köztársasági elnök felesége olyan főpapként emlékezett Apor Vilmosra, aki a legnehezebb időkben is mert bátor lenni. Az iskola nevelőinek munkáját Balogh József, Győr polgármestere és Szakács Imre is megköszönte. A megyei közgyűlés elnöke áldozatos tevékenységéért ezüst emlékérmet adott Benkovich Ferencnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kinyílt a Frigyes-laktanya

Több százan voltak kíváncsiak a pénteki nyílt napon Győrben az egykori Frigyes-laktanya… Tovább olvasom