Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Hitelből sem biztos a program folytatása

Könnyen lehet, hogy a győri közgyűlés által tavaly elhatározott útkorszerűsítések ötöde elmarad. A város hitelt vett fel a munkákra, de még abból sem futja az eredeti programra.
A holnapi győri közgyűlés tárgyalja az önkormányzati beruházások helyzetéről szóló napirendi pontot. Németh Zoltán alpolgármester előterjesztésének egyik része arról szól, hogyan állnak a 2006–2008 közötti évekre tervezett útkorszerűsítések. A képviselők tavaly szeptemberben csaknem egyhangúlag fogadták el, hogy a város 1,6 milliárd forintos hitelből közel negyven nagy forgalmú út, csomópont és híd felújítását végeztesse el.

Az indokok között az hangzott el, hogy ez már csak azért is megéri, mert hosszabb távon csökkennek a kátyúzási költségek, az így megspórolt pénzt pedig újra az utakra lehet költeni.
Az írásos anyag szerint eddig két ütemben tucatnyi munka fejeződött be, amelyek az Ipar, a Mester, az Álmos, a Királyszéki, a Szent László, a Győri, a Domb, a Páva, a Kandó, a Petz, a Lahner, a Jókai és a Kunszigeti utcákat, a Bem teret, a pinnyédi, a Kossuth és a Rába kettős hidat, illetve az Ipar utcai felüljárót érintették. Több helyütt még dolgoznak a kivitelezők vagy a közszolgáltató cégek; van, ahol a napokban végeznek.
A szakemberek szerint a harmadik etapban további hét beruházást lenne érdemes megvalósítani. Megerősítenék a Bajcsy-Zsilinszky utat a Teleki és a Tarcsay, valamint a Jókai és a Zechmeister utca között, a Tarcsay utcát a Liszt és a Türr utca, valamint az Árpád és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Pesti út, a Révai utca, a Városház tér, a Reptéri út egy-egy szakaszát. Emellett az Erdőtelepi utca teljes hosszában új burkolatot kapna, és buszútvonalat építenének ki a Kövecses utca–Római utca–Esztergető utca vonalon.

A feltételes mód nagyon is indokolt, mert korántsem biztos, hogy lesz fedezet a fejlesztésekre – annak ellenére, hogy mindegyik szerepelt az eredeti, tavalyi tervekben is. Németh Zoltán alpolgármester a Kisalföld kérdésére elmondta: az előző városvezetés vagy túlköltekezett, vagy elszámolta magát, mindenesetre tény, a pénz kevesebb útra lett elég. „Át kell gondolni a folytatást" – tette hozzá. A politikus szerint több esetben drágábbak lettek a beruházások a tervezettnél, és olyan is akadt, hogy ebből a keretből fizettek olyan munkát, ami nem oda tartozott volna. Utóbbira példa a járdaszélesítés a Bajcsy-Zsilinszky úton az Online Áruház környékén, amit az alpolgármester politikai beruházásnak nevezett.

„ A korábbi években az útberuházások tíz százaléka politikai, kilencven százaléka szakmai alapon dőlt el. Idén az arány eltolódott az utóbbi kárára. Ezen mindenképpen változtatni kell" – fogalmazott Németh Zoltán.

Nyilvános közgyűlés

A győri közgyűlés holnap délután három órakor tartja nyilvános ülését a városháza dísztermében (Városház tér 1.). A napirendi pontok között szerepel egyebek mellett Győr-Moson-Sopron megye zászlajának ünnepélyes átadása, tájékoztató a Győr és térsége hulladékgazdálkodási rendszer megvalósításáról, feladatairól, Győr-Újváros rehabilitációjának előkészítéséről, az ivóvíz- és csatornadíj tervezett változtatásáról, a 2006-os költségvetés módosítása, az önkormányzat és az egészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások között kötött szerződések felülvizsgálata, valamint javaslat a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes orvosi szolgáltatások térítési díjáról.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A drog ellen más utakon

Hiába szerveznek az iskolák drogprevenciós előadásokat, klubokat a szülőknek, érdeklődés hiányában… Tovább olvasom