Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Hídnévadási dömping

Győr - Négy nap alatt hetven elnevezést javasoltak olvasóink az új győri Mosoni-Duna-hídnak. A javaslatok között szerepel egy fáraó és egy törzsfő is.

Ha nem tiltaná kormányrendelet, hogy élő személy neve hivatalos földrajzi elnevezés legyen, Kiss János balettigazgató vagy Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, játékvezető nevét is viselhetné a hamarosan épülő új közúti híd. A Kisalföld és a győri városháza közös pályázatán volt, aki őket javasolta.

Három pályázó: Gacs Zoltán az Egyetem, Garamvölgyi Imre a Deák Ferenc, Busa Róbert Levente a Horváth Ede híd elnevezésre tett javaslatot. Fotó: K. Cs
Három pályázó: Gacs Zoltán az Egyetem, Garamvölgyi Imre a Deák Ferenc, Busa Róbert Levente a Horváth Ede híd elnevezésre tett javaslatot. Fotó: K. Cs.

A több mint nyolcvan pályázó többsége vagy már elhunyt emberekre, vagy más elnevezésekre gondolt. A helyi kötődésű személyek közül négyen is Deák Ferencet választanák, de a pályázatok között más egykori győriek is szerepelnek. Jedlik Ányos, a dinamó és a szódavíz feltalálója, Tóvári Tóth István festőművész, Apor Vilmos mártír püspök, Horváth Ede ˝Rába-vezér˝, Mulartz János Henrik, a Zrínyi utcai kórház alapítója, dr. Klatsmányi Tibor tanszékvezető főiskolai tanár, Galgóczi Erzsébet író – hogy csak néhányat említsünk. Több sportrajongó Fehér Miklósnak és Kulcsár Anitának, a fiatalon elhunyt labdarúgónak, illetve kézilabdázónak állítana ilyen módon emléket. A javaslatok sorában szerepel egy fáraó (Kleopátra), egy törzsfő (Koppány), egy tábornok (Bem József), két király (Szent István, Szent László), valamint a királyság egykori kormányzója (Horthy Miklós) is. Mások megtartanák a jelenlegi gyaloghíd hivatalos (Vásárhelyi Pál) és becenevét (Erzsébet, kis Erzsébet).

A pályázók mintegy fele nem személyt választana a keresztségben. A variációk rendkívül szerteágazóak. Vezet az Egyetem híd, Campus híd, Egyetemi híd hármas. Érkezett javaslat Ifjúságra, Mosonira, Kekszgyárira, (a lebontott villa után) Káldyra, Arrabonára, (a közeli Aranypart okán) Arany és Ezüst hídra, az Arany híd angol megfelelőjére, a Golden Gate-re, Révfalu egykori beceneve (Gúnárváros) miatt Gúnár Gate-re. Egyesek a két városrész nevéből jutottak el a Rév, a Révsziget, a Szigetrév, a Szigeti híd és a SziRén verzióig. Sőt, Szabó László arra hivatkozva választaná Szigethy Attilát, mert szerinte úgyis mindenki szigeti hídnak hívja majd az új műtárgyat – ahogy a Kossuth híd közkeletű neve is révfalui híd. Kovács Bánk József és Szabó Kinga egészen aktuális nevet adna: előbbi a Válság, utóbbi a Reform híd elnevezést is elküldte.

A Kisalföld és a győri városháza közös névadási pályázatára október 31-ig küldhető javaslat a hid@kisalfold.hu e-mail címre. Szakmai zsűri választja ki a legjobbakat, amelyekre majd interneten (a kisalfold.hu és a gyor.hu címen) lehet szavazni. A híd azt a nevet fogja viselni, amelyre a legtöbb voks érkezik. A nyertes névadó 100 ezer forintos vásárlási utalvánnyal gazdagodik.


Élő személyekről tilos hidat elnevezni

Mit szól ahhoz, hogy az ön nevére is érkezett javaslat? – kérdeztük a két érintettet. Kiss János, a Győri Balett igazgatója: ˝Megható, hogy volt, aki rám gondolt, de biztosan van nálam alkalmasabb. Ráadásul Kiss Jánosból több száz van a telefonkönyvben. Amikor diplomáztam, mondták is, hogy ezzel a névvel semmit nem érek el. Mindegy, ezzel a névvel születtem, ezzel is halok meg.˝
Palotai Károly volt labdarúgó, játékvezető: ˝Nagy megtiszteltetés, de az ilyen elnevezésekből hagyjuk ki az élőket.˝

Olvasóink írták

  • 5. adalfold 2009. október 19. 18:38
    „kovács ákos vagy inti híd!!!
    TNT mindörökké...
    de lehetne antifitnesz híd is:D”
  • 4. fióka 2009. szeptember 11. 14:16
    „ekkora egy hülyeséget nem hiszem el,hogy nem találnak értelmes írnivalót.hát ez az újság egyre trébb lessz.”
  • 3. urbaniastapista 2009. szeptember 09. 14:52
    „Ki lesz tagja a szakmai zsűrinek?”
  • 2. latakacs 2009. szeptember 09. 13:40
    „Mit szólnának a csák norrisz névhez?:) Vagy a híd egyik oldalán lakókra utalva: romantik”
  • 1. enéh 2009. szeptember 09. 13:16
    „Hát javítsatok ki, ha tévedek, de a Kossuth hidat révfalusi hídnak hívja a köznyelv”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs vevő a péri reptérre

Nincs vevő a péri repülőtérre. Tovább olvasom