Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Hétvégi programkavalkád

Rengeteg adventi, ünnepváró, kulturális és szórakoztató program várja a kikapcsolódni vágyókat régiószerte.


Győr és környéke


Nyomdászok Baráti Köre

Győr - A Győri Nyomdászok Baráti köre csütörtökön délután 5 órától tartja következő összejövetelét a volt Széchenyi Nyomdában (Kálvária u. 1–3.). Ez alkalommal Hámor Vilmos 10. megjelent könyvét mutatja be egykori kollégáknak „Kacagd ki a bánatod" címmel.


Emlékhangverseny

Győr - A Liszt Ferenc Zeneiskola szervezésében Tóth Éva-emlékhangverseny lesz péntek este 6 órától a Széchenyi István Koncertteremben (zsinagóga). A belépés díjtalan.


Gyertyagyújtás

Győr - A Városi Művészeti Múzeum szervezésében péntek délután 3 órától adventi gyertyagyújtás lesz az Esterházy-palotában (Király u. 17.). Ezzel párhuzamosan kreatív múzeumi társasjátékokat és adventi kalendáriumot készíthetnek az érdeklődők ugyanitt és a Kovács Margit Állandó Kiállításban (Apáca u. 1.).


Dalest

Győr - A Gyárvárosi Daloskör "Búcsút int az ősz a nyárnak" címmel dalestet szervez péntek délután 5 órától a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár Gyárvárosi Közösségi Házában (Külső Árpád út 6–8.). A belépés díjtalan.


Előadás gyerekeknek

Győr - Négy évszak boszorkánya címmel péntek délután fél 5-től előadást tartanak a Vaskakas Bábszínház művészei a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában. A 4 évesnél idősebb gyermekeket várják.

Remek programok várják pénteken a kikapcsolódni vágyókat >>

Koncertek

Győr - Az MTV Brand:new koncertsorozat részeként péntek este 9 órától az Odett, a Nemjuci és a Supernem együttes lép fel az Under the Bridge klubban.


Tájékoztató fórum

Győrszemere - A Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása csütörtök délután 5 órától a győrszemerei sportcsarnokban "Kistermelői rendelet a gyakorlatban" címmel tájékoztató fórumot szervez. A rendezvényen a győri MVH kirendeltségének vezetőjétől, Légrády Gábortól; Szabó Lajos adó-szaktanácsadótól, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Ellenőrzési Központ képviselőitől juthatnak hasznos információkhoz az érdeklődők a rendelettel kapcsolatban. Az ingyenes rendezvény keretében bemutatják a Téti kistérség helyi termékeit is.


Családi nap

Győr - Népi vonatkozások Kovács Margit kerámiái között címmel családi nap lesz szombat délelőtt 10 órától a Kovács Margit Állandó Kiállítás helyszínén. A belépés díjtalan.


Gyermekfoglalkozás

Győr - Mesék a teremtésről címmel gyermekfoglalkozás lesz szombat délelőtt 10 órától délután fél 1-ig a Mokka alkotóműhely közreműködésével a Gyermekek Házában (Aradi vértanúk útja 23.).


Hangverseny

Győr - A Győri Filharmonikus Zenekar Richter-bérletének következő hangversenye "A mi szólistáink" címmel szombat este 7 órakor kezdődik a Richter Teremben. A szombat esti koncerten a Liszt-díjas Héja Domonkos vezényel.


Modellező nyílt nap

Győr - Hajó- és vasútmodellezők számára lesz nyílt nap szombat reggel 9 órától délután 1 óráig a Bezerédj-kastélyban. A nap folyamán lesz szakmai tanácsadás, cserebere, börze.


Kerékpárok nyilvántartása

Ikrény - A lopások megelőzése érdekében a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzat közös szervezésében november 27-én és 28-án 13 és 15 óra között a polgármesteri hivatal épületében nyilvántartásába veszi a helyi lakosok kerékpárjait.


Versmondó verseny

Győrzámoly - Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde ebben az évben is megrendezi hagyományos versmondó versenyét. A rendezvény a helyi kultúrházban szombat délelőtt 10 órakor kezdődik. Várják az érdeklődőket a közönség soraiba.


Gyűjtés a templomért

Győr-Kismegyer - A Kismegyeri Részönkormányzat és a Kismegyerért Baráti Kör az épülő kismegyeri templom támogatására gyűjtést szervez szombat 13 és 19 óra között az iskolában (Arató u. 5.). A segíteni szándékozók a nyugdíjas klubtagok által készített házi rétesek és sütemények, valamint a lakóközösség által felajánlott könyvek megvásárlásával járulhatnak hozzá az "Isteni irgalmasság"-templom építéséhez.

Szombatra is kiváló programok ígérkeznek >>

Kiállítás

Abda - Csizmadia István festőművész műveiből nyílik kiállítás vasárnap 17 órakor a községháza nagytermében. Az alkotó elmondja és bemutatja, hogy készülnek képei. A Pannonhalmi Szent Márton Borrend borkóstolót tart a megnyitót követően a Pannonhalmi borvidék palackozott remekeiből.


Nótadélután

Győr - A Magyarnóta-szerzők, Énekesek és Zenészek Megyei Egyesülete cigányzenés nótadélutánt rendez vasárnap 15 órától "Ne gondold, hogy az őszi szél" címmel a PÁGISZ ÁMK-ban (Ikva utca 70.). A sztárvendég Szóka Júlia operettprimadonna. Fellépnek: Krasznai Tamás, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész, Varjasi Ildikó, Tóth János nótaénekesek, Csonka Mária, Csuka Zsuzsa, Rácz Tímea, Stefka Katalin, Steinmacher Edit, Hajnal Nikolett, Frankó Ferenc, Nyerges József, Timár Antal és a Győri Obsitos Nosztalgia Dalárda. Kísér: ifj. Greznár Zoltán és cigányzenekara.


Babaruha börze

Győr - A következő Babaruha börze szombat reggel 8 órától délután 1-ig lesz a Petőfi Sándor Művelődési Házban, amelyre minden kismamát és anyukát várnak.


Sopron és környéke


Adventi készülődés

Sopron - Adventi készülődésre várják a családokat szombaton a Gyermek- és Ifjúsági Központban. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen lehetőség nyílik többek között koszorúkötésre, mézeskalács- és ajándékkészítésre, adventi énekek tanulására, délután 5 órakor pedig megérkezik Stella mesegyűjtő tündér Meseországból, hogy elmondja a legszebb adventi meséket az adventi mesedélután keretében.


Gyapjúszövők

Sopron - Gyapjúszövők munkáiból nyílik kiállítás november 27-én 15 órakor a Gárdonyi Géza Általános Iskolában (Ferenczy János u. 1.) A gyűjteményt Bősze Balázs, a Soproni Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének elnöke ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállított munkákat december 14-éig nézhetik meg a látogatók.


Egyetemi adventi készülődés

Sopron - A Nyugat-magyarországi Egyetem főépületének első emeletén, a Szervátiusz-műalkotás előtt péntek reggel 9-kor gyúktja meg prof. dr. Faragó Sándor rektor az első adventi gyertyát. A koszorú a botanikus kert dolgozóinak keze munkáját dicséri. Az adventi koszorút Henczel Szabolcs atya, az egyetem lelkésze áldja meg. Hasonló ünnepi összejövetelekre kerül sor a soproni székhelyű karokon december 1-jén, szerdán 7.30-kor a Közgazdaságtudományi Kar aulájában; december 3-án, pénteken 7.30-kor a Benedek Elek Pedagógiai Kar tetőtéri előadótermében; december 10-én, pénteken 7.30-kor a Faipari Mérnöki Kar 7-es számú előadótermében, valamint december 17-én, pénteken 7.30-kor az Erdőmérnöki Kar tanácstermében. A kari ünnepségeken megjelenteket az adott kar dékánja köszönti, és valamennyi kar adventi koszorúját Henczel Szabolcs atya áldja meg.


Átalakuló kertek és táj Sopronban

Sopron - Átalakuló kertek és táj Sopronban címmel Prof. Dr. Konkoly-Gyuró Éva egyetemi tanár tart előadást a Soproni TIT és a Castanea Környezetvédelmi Egyesület közösen szervezett Barabits Elemér Kertészeti Szabadegyetemén november 30-án, kedden 18 órától a Soproni TIT II. emeleti nagytermében.



Mosonmagyaróvár és környéke


Fotósok őszi tárlata

Mosonmagyaróvár - Tizenhetedik őszi tárlatát rendezi meg a Mosonmagyaróvári Fotóegyesület a Flesch Károly Kulturális Központban péntek este 6 órától. Kiállítók: Bánk András, dr. Bán András, Bordács Gábor, Cserkuti István, Pál Miklós, Pál Regina, Nádas Péter, Kiss Zoltán, Tomasits Károly, Uzsák Zoltán. A kiállítást megnyitja Tuba László.


Ifjúsági klub

Mosonmagyaróvár - A Dealer Bt. és az Anonim Project zenekarok mutatkoznak be a Flesch központ ifjúsági klubjában péntek este 9 órakor.

Vasárnap is érdekes programok várják az érdeklődőket régiószerte >>

Gyertyagyújtás

Máriakálnok - Az első adventi gyertyát pénteken délután 5 órakor gyújtják meg 1. osztályosok közreműködésével. Kinyit az adventi faház is pénteken és szombaton délután 5 órától este 8 óráig, ahová forralt borral, teával és zsíros kenyérrel várják az érdeklődőket.


Idősek napja

Mosonszolnok - Az idősek napja alkalmából péntek délután 1 órától a helyi művelődési házban köszönti a község önkormányzata a település hatvan év feletti lakóit.


Honfoglalás kori emlékek

Mosonmagyaróvár - A Múzeumi esték ismeretterjesztő előadás-sorozat novemberi előadója Langó Péter régész. Az MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársa csütörtök este fél 6-kor a Cselley-ház dísztermében bemutatja a honfoglalás kora Moson környékén előkerült legújabb régészeti emlékeit. Pár évvel ezelőtt egy érdekes leletegyüttessel gazdagodott a korszak kutatása. Az ausztriai Gnadendorf településen előkerült fegyveres fiatal sírja által ugyanis újra előtérbe kerültek a Magyar Fejedelemség nyugati határával kapcsolatos kérdések.

Fát ültetnek a legkisebbek tiszteletére

Rajka - A tavalyi kezdeményezés folytatásaként idén is ültetnek fákat Rajkán a legkisebbek tiszteletére. November 27-én, szombaton 10 órától a Petőfi-Jókai utcák ölelésében található játszótéren várják a szülőket és a gyermekeket a közös akcióra. A facsemetéket a gyermekek neveivel díszített szalagokkal is különlegessé teszik.


Babák és kerámiák

Hegyeshalom - Babákból és Hagymásiné Godó Éva keramikus alkotásaiból nyílik kiállítás november 26-án, pénteken este 6 órakor a községháza nagytermében. A tárlat november 29-ig tekinthető meg délután 4 óráig.


Táncház

Mosonmagyaróvár - Ismét táncház lesz a Flesch Károly Kulturális Központban szombaton. A gyermek táncház este 6 órától, a felnőtt táncház este 8 órától indul. Zenél: Radák Márton és bandája.


Hagyományőrző fesztivál

Mosonszolnok - A Kaláka Néptánccsoport a helyi művelődési házban november 27-én, szombaton délután 3 órakor hagyományőrző fesztivált szervez. Fellép a Ragendorf tánccsoport Rajkáról, az Énekes Lenke Hagyományőrző Néptánc Együttes Vitnyédről, a helyi Napköziotthonos Óvoda nagycsoportja és a Kaláka néptánccsoport.


Adventi gyertyagyújtás

Darnózseli - A milleniumi keresztnél felállított község karácsonyfájánál az első gyertyát november 27-én, szombaton délután 5 órakor Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató helyettese gyújtja meg. Közreműködnek a helyi iskolások és óvodások, valamint az Őszirózsa Nyugdíjasklub énekkara.

Lébény - A Nyugdíjasok Lébényi Egyesülete a helyi közösségi házba várja az érdeklődőket november 27-én, szombaton délután 3 órára az első adventi gyertyagyújtásra, ahol Gőgh Tibor plébános és Koháry Ferenc tiszteletes lesz a vendégük.

Mosonszolnok - A községház melletti téren november 27-én, szombaton délután fél 6-kor gyújtják meg a falu adventi koszorúján az első gyertyát.

Ide kattintva a régió kiemelt rendezvényei közt böngészhet >>

Rajka - Az első adventi gyertyát szombaton este 7 órakor gyújtják meg a polgármesteri pivatal mellett. Ünnepi beszédet mond Kiss Vince polgármester. Közreműködik a helyi iskola énekkara. Kinyit az adventi faház is, melyet a község intézményei, civil szervezetei működtetnek hétvégenként délután 5 órától este 10 óráig. Forralt borral, teával és zsíros kenyérrel várják az érdeklődőket.


Keresztény filmklub

Mosonmagyaróvár - A Keresztény Filmklub rendezvényén szombaton délután 5 órától az Egy fiúról című magyarul beszélő, angol-amerikai-francia-német romantikus filmet vetítik a Fehér Ló Közösségi Házban. A belépés díjtalan, a film után beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők.


Mozi

Mosonmagyaróvár - A Fehér Ló Közösségi Házban szombaton és vasárnap este 6 órától a Dobogó kövek című színes magyar filmvígjátékot láthatja a közönség.

Rábaköz


Karácsonyi dallamok

Kapuvár - A Király-tó Óvoda ad koncertet „Karácsonyi dallamok" címmel péntek este 6 órától a Rábaközi Művelődési Központban.


Adventnyitó

Vitnyéd - Adventnyitót tartanak a községben szombaton és vasárnap délután 3-tól este 8 óráig a helyi kultúrház és posta udvarán. Szombaton délután 4-kor fellép a Junior Mozgásstúdió, valamint a helyi óvodások és iskolások is műsort adnak, közreműködik az Énekes Lenke Hagyományőrző Néptánccsoport.


Zenés táncszínház

Kapuvár - A Junior Mozgásstúdió és a Kapuvári Zenés Táncszínház adventi gyertyagyújtása lesz szombaton este 7 óra előtt tíz perccel a Fő téri városi karácsonyfánál. Köszöntőt mond Hámori György polgármester, közreműködik a Berg-szakiskola énekkara.


Játszóház és gyertyagyújtás

Kapuvár - A művelődési központ szervezésében adventi játszóházat tartanak szombaton délelőtt 10 órától a Rábaközi Művelődési Központ előterében.

A résztvevők karácsonyi ajtódíszeket és karácsonyfadíszeket készíthetnek.

Ugyancsak szombaton délután fél 6-kor az első adventi gyertyát gyújtják meg a Szent Anna-templomban, közreműködnek a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola tanulói.


Az egészséges élet alapja

Kapuvár - A Kapuvár Lakosainak Egészségéért Közhasznú Közalapítvány előadás-sorozatot szervez csütörtökön a Rábaközi Művelődési Központba délután fél 4-től. Elsőként Marlok Ferenc ortopédműszerész- mester tart előadást a gerincferdülés kezeléséről, majd negyed hattól dr. Szalai László háziorvos az étrendről, a mozgásról és a gyógyszerekről beszél. Este 6 órától Tájmel Antal esperes a testi-lelki egészségről tart előadást.


Koncert és műhely gyerekeknek

Mihályi - Szent Cecília-koncert lesz a helyi művelődési házban péntek este hat órakor. Szombaton a faluházban délelőtt 9 órától adventi műhely lesz gyermekek részére, ahol karácsonyi ajándékokat és díszeket készíthetnek. Délután öt órakor gyújtják meg az első adventi gyertyát a település központjában. A programmal a Mihályi Gyermekekért Alapítványt támogatják.


Nosztalgia-kávéház

Enese - Első adventi programként szombaton délután 5 órától nosztalgia-kávéházba várják a vendégeket az iskola aulájában. Fellép a Galeri együttes.


Anyák és ügyes kezek

Kapuvár - A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ szervezésében, november 29-én hétfőn délután négy órától tartják az "Anyák és ügyes kezek" klub következő foglalkozását a gartai idősek klubjában (Kapuvár, Zöldfasor utca 15.).


Karácsonyi dallamok

Kapuvár - A Király-tó Óvoda és Bölcsőde gyermekeinek és pedagógusainak, „Karácsonyi dallamok" című műsorát láthatják az érdeklődők péntek este hat órától a Rábaközi Művelődési Központ nagytermében.


Betlehemállítás

Himod - Betlehemet állítanak fel és áldanak meg a településen november 28-án vasárnap délelőtt tíz órától.


Adventköszöntő és kiállítás

Bogyoszló - Adventköszöntő programokat rendeznek a településen november 28-án, vasárnap délután három órától a községháza előtt, majd a házasságkötő teremben: Itt kiállítás nyílik a kónyi díszítőművészeti szakkör munkáiból. A tárlat december 5-ig tart nyitva, hétköznap reggel nyolctól délután négy óráig.


Múzeumi adventköszöntő

Csorna - Adventköszöntőt tartanak a csornai muzeális kiállítóhelyen, a Premontrei rendház dísztermében november 27-én, szombaton, délután négy órakor. A rendezvényt Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke nyitja meg. Adventköszöntőt mond Fazakas Zoltán Márton csornai prelátus, premontrei kormányzó perjel. Előadást tart Korpics Márta, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a zarándoklat szerepéről a vallásos hit kifejeződésében. Közreműködik Budai Ilona népdalénekes. A Rábaközi karácsonyi asztal című kamarakiállítás megtekinthető a múzeumban, 2011. január 8-ig.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvége képekben megyénkben: Belga és Péterfy Bori koncert, nemzetközi táncverseny - sok fotó

Belga és Péterfy Bori-koncert Sopronban, Nemzetközi Táncverseny és Zimmer Feri 2 közönségtalálkozó… Tovább olvasom