Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Hétvégétől báli szezon

Néhány nap és kezdetét veszi a báli szezon, amely annyiban mindenképpen megegyezik a korábbiakkal, hogy a bevételt a szervezők ismét jótékony célokra fordítják.
A kiváló hangulatról igazi sztárok, sztárcsapatok és táncegyüttesek gondoskodnak. A győri bálok sorát a hagyomány szerint a Rotary klub nyitja. Holnapután este fél 8-kor kezdődik a mulatság a Hotel Konferenciában. A tízezer forintos belépőjegy és a tombola árából származó nyereség fiatalokat segít.

A Rotary klub szervezői a bál bevételéből egyebek közt a klub cserediákprogramját, tehetséges, rászoruló fiatal tanulását és egy szerencsétlenül járt bencés diákot támogatnak majd. A rendezvényre rotarys tag meghívójával lehet belépni.
A győri lokálpatrióták a Mindszentpusztán épülő autistaotthon felszereléséhez járulnak hozzá az ötödik Győri Lokálpatrióta Bálra érkező felajánlásokkal és a tombola bevételével. Az egyetemi csarnokban kiváló éttermek gondosan összeválogatott ételsorából választhatnak a vendégek. A Győri Loyd Egylet muzsikál, sztárvendégként pedig az Apostol együttes lép fel. Az Arrabona Lions Club és a „Mit Tehetnék Érted?" Autizmus Alapítvány közös rendezvénye ugyancsak az autistaotthon céljait szolgálja január 24-én. A Győri Nemzeti Színház művészeinek musical-összeállítása mellett aukció, tombola, bálkirály- és -királynőválasztás is lesz. A 6000 forintos belépők megrendelhetők Vesztergom Imrénél (528-048), Végh Adriennél (30/310-0052), s ők várják a további tombolafelajánlásokat is.
A sobori kastélyszállóban a polgármesterek a megye szociális intézményeiért tevékenykedő Napra-forgó közalapítvány számláján lévő összeget gyarapítanák a bál bevételéből.

Hódít a romantikus

A klasszikus estélyi ruha anyaga: bársony, selyem, muszlin csipke- és gyöngydíszítéssel, de ma már a divattervezők művirággal, kagylókkal, bogarakkal, műanyag és fonott tárgyakkal is díszítenek. A darabok jellemzője a mély dekoltázs és az ujjatlan felsőrész. Kiegészítőként felsőkarig érő kesztyű, ékköves nyaklánc, netán csillogó fejdísz jár hozzájuk.

Az idei szezonban újra népszerűek a romantikus jellegű, karcsúsított kreációk, akárcsak a szűk, hosszú, egyenes fazonúak. E háromfajta ruha árai egyébként nagyon változóak: az eladók 15–20 ezertől 100 ezer forintig kínálják a szemet gyönyörködtető ruhakölteményeket. A színeket illetően az örök divat feketén kívül egyre többen döntenek a törtfehér, a piros, a mélylila, a kristálykék és a méregzöld színű ruhák mellett. Sokan persze egyszerűbb viseletet választanak a bálokra: kétrészeset, vagy hosszú szoknyához feltűnő, flitteres topot. Utóbbiakat már 6000 forinttól árulják. A férfiak hordhatják ugyanazt az öltözéket, szmokingot ugyanabban a társaságban, de a nők nem. Ha mégis felveszik ugyanazt a ruhát, akkor az újonnan vásárolt kiegészítőkkel – sál, boa, nyaklánc, táska, cipő – kombinálják úgy, hogy az ne legyen észrevehető. Pluszköltséget jelent a fodrász és a kozmetika, amire együttesen érdemes 4–6 ezer forintot számolni.

Különlegességek az asztalon

A négy-tizenegyezer forintos belépők ára természetesen magában foglalja az étel- és italfogyasztást, a zenés-táncos műsort is. Az ünnepi asztalokon éppúgy megtalálható a füstölt lazaccal töltött egész fogas, a tűzdelt pulykamellfilé párolt aszalt szilvával, mint a vörösboros szarvaspörkölt vagy a rokfortos libasült.
A vízkeresztkor kezdődött báli sorozat idén egészen a húsvétvasárnapot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig, azaz március másodikáig tart.

A megyeszékhely legnagyobb rendezvényei:

Rotary klub bálja: január 10., szombat este fél nyolc, Hotel Konferencia. Győri médiabál: január 17., szombat, este hét óra, egyetemi csarnok. Győri Lokálpatrióta Bál: január 24., szombat, este fél nyolc, egyetemi csarnok. Arrabona Lions Club és a „Mit Tehetnék Érted?" Autizmus Alapítvány bálja: január 24, este 7 óra, Gyertyafény étterem. Győri iparosbál: január 31., szombat, este nyolc óra, Kristály étterem. A Civitan győri klubja és az Pszirózsa Alapítvány bálja: január 31., este hét óra, Széchenyi-étterem (Egyetem tér 1.). Első Győri Lions Club: február 7., szombat este hét óra, Hotel Konferencia. Jogászbál: február 7., szombat este, barokk bál: február 21., szombat este hét óra, Zichy-palota. Barokk gyermekbál: február 22., vasárnap, három óra, Zichy-palota. Polgármesterek bálja a Napra-forgó közalapítvány javára: február 28., Sobor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legendás szolgálat a Várvidéken

Több évtizedes szolgálatáért Szépfalusi István-emlékplakettet kapott a közelmúltban Galambos… Tovább olvasom