Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Hétmilliós fejlesztés az iskolában

Túlzás nélkül mérföldkőnek nevezhető eseményhez érkezett csütörtökön a koroncói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola: ünnepélyesen átadták a TIOP 1.1.1-07 pályázaton elnyert, mintegy hétmillió forint értékű informatikai eszközöket.

Az eseményen elsőként Cibulka Dóra, a közreműködő tanácsadó cég munkatársa köszöntötte a megjelenteket, majd Radicsné Kincses Mária polgármester ismertette a még 2008-ban beadott, végül 2010 nyarán százszázalékos támogatással elbírált pályázat részleteit.

Az iskolának november 30-ig kellett beszereznie a közel hétmilliós eszközparkot, melynek szállítóját, a Netpont Bt.-t hat ajánlat közül a legkedvezőbb feltételek alapján választották ki.

Az Európai Unió támogatásával megvalósult projekt keretében 14 korszerű számítógép és monitor, négy tantermi csomag (interaktív tábla, notebook, projektor, hangrendszer), egy alkalmazásszerver és szoftver, valamint a vezeték nélküli hálózatot biztosító wifi-csomag került az intézménybe.

Takácsné Bársonyosi Mónika osztálytanító, gyógypedagógus mutatta be az interaktív oktatási módszereket. Fotó: Krizsán Csaba
Takácsné Bársonyosi Mónika osztálytanító, gyógypedagógus mutatta be az interaktív oktatási módszereket. Fotó: Krizsán Csaba


A tantestület munkáját nagyban segítő eszközök hozzájárulnak, hogy a koroncói iskola vonzóbbá váljon a helyi tanulók és szülők körében, mivel az összes modern technikai eszközt biztosítja a tanuláshoz, mint például egy győri intézmény – hangsúlyozta a polgármester. Némethné Máté Éva iskolaigazgató minden közreműködőnek megköszönte a gyermekek „karácsonyi ajándékaként" érkezett csomagokat és a gépeket. Egy másik, egymilliós normatívatámogatással kiegészítve így a szaktanteremben egyszerre 16 tanulónak adják meg az informatikatanulás legkorszerűbb lehetőségét. A nyáron megvalósult hatmilliós külső felújítással együtt a 130 gyermeket oktató koroncói iskola valóban sokat fejlődött egy év alatt. A régi számítógépeket az önkormányzat egy ifjúsági teleházban kívánja felhasználni a jövőben.

A nyáron megvalósult hatmilliós külső felújítással együtt a 130 gyermeket oktató koroncói iskola valóban sokat fejlődött egy év alatt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdélyi Károly kiállítása

Megnyílt a győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár galériájában a győri születésű Erdélyi Károly… Tovább olvasom