Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Hétfőn kezdik a nagy átalakítást

Győr - Parkolóépítéssel, középszigetek átalakításával, forgalomkorlátozás és parkolási tilalom elrendelésével kezdődik ma a győr-belvárosi forgalmi rend átalakítása. A beruházás 80 millió forintba kerül.
Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, december közepétől jelentősen módosul a forgalmi rend a győri belvárosban. A legfontosabb változások közé tartozik, hogy az Árpád út és a Teleki utca kereszteződésébe rendőrlámpák kerülnek. A Szent István úton a Teleki utcánál keleti oldalra helyezik át a zebrát. Ugyancsak a főúton a Budapest felől érkezőknek balra kanyarodó sávot alakítanak ki a Városház tér felé, emiatt a Városház tér nyugati szakaszát kétirányúsítják, ahova a Szent István útról mindkét irányból be lehet majd kanyarodni. A városháza és a Hotel Szárnyaskerék között zebrát festenek fel. A Révai utca végig kétirányú lesz, s a Révai utca és a Jókai utca kereszteződésében burkolati jellel felfestett körforgalmi rend lép életbe. A Jókai utca börtönnél lévő szakaszának irányát megfordítják, s onnan a Szent István útra két sávból lehet majd kikanyarodni balra. A Szent István úton a Jókai utcánál megtiltják a balra kanyarodást.

Gyorsulhat a közlekedés
Mindettől a szakemberek a forgalom gyorsulását várják. A Szent István úton a torlódások részben abból adódnak, hogy a városból kifelé tartók a Jókai utcánál a sok balra kanyarodó jármű miatt lelassulnak. Megoldást jelentett volna, ha ott alakítanak ki plusz egy sávot, csakhogy több százmillió forintba került volna közműkiváltás. Ezért esett a választás a főút városháza előtti szakaszára, ahol bőven van hely a kanyarodósávnak – ehhez azonban teljesen át kell szabni a forgalmi rendet. Így viszont elérik, hogy a Mosonmagyaróvár–Bécs irányába tartó autóáradat a Teleki utcától végig két sávon, sokkal gyorsabban hagyhassa el a belvárost.

Ne megszokásból parkoljunk!
A 80 millió forintba kerülő nagy átalakítás ma kezdődik. A városi útkezelő szervezet tájékoztatása szerint az első részletben a Révai utca posta előtti részénél építik át a parkolóállásokat, ahol a párhuzamos helyett ferde parkolók épülnek. A Városház téren a kétirányúsításhoz szükséges többlethelyigény miatt a Révai utca és a Szent István út közötti szakaszon módosítják a középszigeteket. Mindkét helyszínen korlátozzák a forgalmat és a parkolást, ezért már elhelyezték a megállási tilalmat jelző táblákat. Mától a tilosban álló autókat elszállítják, ezért arra kérik az autósokat, hogy a munkaterületen ne megszokásból parkoljanak. Az átépítés idejére az 1Y jelű autóbusz nem áll meg a Városház téri megállóhelyénél, a 13-as járat megállóját szökőkúti megállóhelyhez, a 15G járat megállóját a Városház tér 31-es jelű megállóhelyéhez helyezik át.

Olvasóink írták

  • 4. Johnson88 2008. november 23. 18:57
    „Jó Estét!

    Ha már így belelendültek az "útfarigcsálásba".
    Igazán megoldhatnák a Szent István úton a Teleki kereszteződésnél a jobbra kanyarodást, ugyanis az aluljáróból kikanyarodva sokan szeretnének a belváros felé menni, és a zöld nyíl meg is adná a lehetőséget a kanyarodásra, csak az esetek 90%-ában akad egy töketlen, aki PONT abban a sávban akar egyenesen menni, így kicseszve egy egész sorral. Csak azt nem értem, hogy mért nem jut el valakinek az esze odáig, ha egyenesen akarok menni, jó a középső sáv is, és akkor nem cseszek ki egy egész sor autóval.
    Remélem, azért olvassa még valaki ezt.

    ÜDv!”
  • 3. Peti85 2008. november 18. 14:05
    „Gondolom majd akkor ha a vissza töltött talaj kellően konszolidálódik...mert ha azt nem várják meg akkor adtak a sz.rnak egy pofont:D”
  • 2. Dexter 2008. november 17. 23:14
    „Czuczor utca mikor lesz kész végre?”
  • 1. Goldmund 2008. november 17. 20:51
    „Nagyon remélem, hogy egyúttal a Földhivatal oldalánál levő járdát is szélesítik, ill. a parkolást megszüntetik, mert reggel a sok gyalogos elég nehezen tud a vasútnál levő aluljáró és a Szent István út között közlekedni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dávid a legjobb ötben

Budapest - Már csak egy megyei versenyző van a Megasztárban: szombaton a győri Fekete Dávid… Tovább olvasom