Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Heaven Street Seven koncert Győrben, április 19-én

A Heaven Street Seven tavaszi koncertkörútjából nem maradhat ki Győr városa sem. Ami várható: pörgős koncert aktuális, régebbi és egészen új számokkal.
Hazánk több mint tíz éves múltra visszatekintő, iránymutató gitárpopzenekara ugyan az idei év első felében koncertműsorát még a komoly kritikai elismerést arató Tudom, hogy szeretsz titokban számaira építi, egy ideje azonban már új nagylemezének dalain dolgozik.

Ezekből a dalokból be is mutat egyet-kettőt Győr közkedvelt koncerthelyén - s persze szemezget majd az említett 2006-os album legjobb számaiból, meg a zenekar korábbi legfontosabb dalai közül is. Aki tehát kíváncsi arra, hogyan is szól a koncerten mindig magával ragadó HS7 2008. tavaszán, az mindenképp látogasson el a Págisz-ÁMK-ba, mivel a zenekar aktuális bővebb koncertprogramja már alig pár hónap erejéig, a tavaszi klubturné végéig tart csupán – hiszen a zenekar tervei szerint, a nyári fesztiválszezon után őszre itt az új HS7-album. Előzenekaruk a győri Wakachuka lesz.

Az első anyagot 1996 nyarán rögzítetette a zenekar, amely “Goal” címmel 1997 őszén jelent meg a hazai warner labelként alapított 1G records kiadásában. A lemezen hallható “Wallflower” című szám klipje nyomán az együttest akkor már jópáran ismerték- és szerették meg idehaza, bár – az angol nyelvű szövegek miatt - nem kevesen egy "jó kis angol együttest" véltek felfedezni a képernyőn.

A zenekar 1998-as “Budapest Dolls” című albumának hallatán aztán már egyértelművé vált, hogy hazai zenekart hallhat a nagyérdemű, hiszen a lemezen négy magyar nyelvű dal is helyet kapott. A négy dal közül kettő, a “Valami” és a “Hip Hop Mjúzik” komoly szerepet játszott abban, hogy a Heaven Street Seven egy jókorát lépett az "ígéretes" zenekarok parkolójából az "elismert" és "közkedvelt" státusz felé.

Még két év kellett ahhoz, hogy Szűcs Krisztián és csapatát végleg megismerje az ország. 2000 tavaszán megjelent az együttes első tisztán magyar nyelvű albuma, a „Cukor”, melynek bevezető kislemez-slágere, a “Hol van az a krézi srác” a hazai, alternatívnak nevezett zenekarok világában szinte példátlan módon vezető rádiós sláger lett, s mint ilyen még a rádiós játszási listákat is vezette egy darabig.

A lemezről, - melynek munkáit a német producer-jóbarát és az elektronikus popzenében utazó Neo duó két tagja fogta össze - a “Krézi srác” mellett még két újabb sláger, a “Sajnálom” és a “Mozdulj”, is kikerült.

A zenekar - amellett, hogy koncertzenekarként évről-évre nagyobb közönséget vonz az ország klubjaiba és fesztiváljain - ezzel a gitárzenét és modern zenei megoldásokat jó ízléssel elegyítő albummal lett végül országosan ismert és elismert együttes, a Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián pedig személyiségével meg a dalokhoz írt sajátos, izgalmas és szellemes szövegeivel bekerült a legkedveltebb hazai dalszerző-énekesek körébe.

Külföldi elismerés is jutott: a Cukor három számának angol nyelvű felvételeiből összeállított White Lies In HiFi maxit a patinás angol Record Collector méltató szavakkal a hónap kislemezévé választotta. 2002-ben elkészült a zenekar addigi leghosszabb, legszerteágazóbb, legösszetettebb albuma, a Kisfilmek a nagyvilágból. Az albumon olyan emlékezetes számok találhatóak, mint az albumelőzetes, keserédes Éjszaka, a kuplés Dél-Amerika (melynek rajzfilmes klipjét Gróf Balázs készítette), az ugrálós Ezután vagy az epikus Régi nóta.

A 2003-as Sziget Fesztiválon már a nagyszínpadon a hazai zenekarok fősávjában léptek fel a Fun Lovin Criminals előtt.

2004-ben másfél év stúdiómunka után elkészült a zenekar korábbi, "próbatermi" hangzása felé visszakanyarodó, "karcosabb" irányba törekvő Szállj ki és gyalogolj. Rajta olyan dalok, mint az Ez a szerelem, a Hangerő, a Csízbörger vagy a Taposs a szívemen. A zenekar ezért az albumért - már a következő év elején - 2005. tavaszán a MAHASZ Fonogram-díját kapta, az Év rockalbuma kategóriában. A lemez megjelenése után a HS7 és Balczer Gábor gitáros útjai elváltak. Helyére egy évtizedes jóbarát, a szegedi Időrablókból és a Neo-ból ismert Ábrahám Zsolt került.

A 2006-os év mozgalmasan indult. Miközben a zenekar a stúdióban új lemezanyagán dolgozott, január 21-én, a MIDEM-en, a franciaországi Cannes-ban átvette az EU, a MIDEM és az MTV Europe közös díjának, a Border Breakers Award-nak European Breakthrough Award nevű különdíját. A zenekart több száz, az új csatlakozó tagországokból nominált együttes és előadó közül választotta ki a nemzetközi zsűri. Május elején boltokba került a zenekar új lemezanyaga, a Tudom, hogy szeretsz titokban.

A zenekar az album címadó dalát - idehaza szokatlan módon - virtuális kislemezként, egy ingyenes letöltős oldalon "jelenteti meg". Az új HS7-album - Ábrahám Zsolt gitáros debütálása - több mértékadó hazai kritikus és médium (est.hu könnyű rovat, WAN2, Radio Café, origo.hu) szerint a zenekar eddigi legjobb, "legvirgoncabb", "halmozottan slágeres" munkája.
A 2007-e évet egy különleges fellépéssel nyitotta az együttes.

Akusztikus koncertet adtak a budapesti Művészetek Palotájában, s nem csak új köntösbe öltöztette dalait, hanem különleges vendégeket is a színpadra invitált: a Varga Ferenc Vonósnégyest, a romafolkos Karaván Famíliát és Presser Gábort. Tavasszal több európai országban megjelent a Tudom, hogy szeretsz titokban című album angol verziója Sordid Little Symphonies ,majd a HS7 a legendás ausztrál Church társaságában sikeres, 10 országot érintő, 15 állomásos turnén vett részt Bécstől Londonig.

Krisztián énekesként szerepel a Budapest Bár címmel megjelent lemezen, amelyen régi magyar slágerek feldolgozásai hallhatók.

Az év eleje óta látható Az új HS7-klip, a Mikor utoljára láttalak a hazai zenecsatornákon.

A HS7 az egész országot behálózó koncertturnéja keretében április 19-én szombaton este nyolctól lép fel Győrben a Págisz és ÁMK-ban. Előzenekaruk a közelmúltban a II. Győri Alter-Pop Fesztiválon a Kiscsillag és a Sziámi zenekarok társaságában is feltűnt Wakachuka lesz.

A dob-basszus groove-ra felépülő gitáros, énekes zenéhez párosul egy kis szaxofon és egy sereg, jó kezekben lévő ütőhangszer. Zenéjükben jól megférnek egymás mellett látszólag eltérő ritmusok, dallamok, hangulatok, a bossa nova-s kocsmakesergő után rohanás keresztül az éjszakai városon néhány groove-os, dub-os beat kíséretében, végül megpihenhetünk egy könnyed swingben. Ördögi vágta angyalszárnyakon, néhol szürrealisztikus és mesélő, néhol realisztikus és (ön)irónikus szövegekkel.

Ez a közösen megélt szabadság, más és új útra terelte a különböző stílusú zenekarok
zenészeiből (Vér és Arany, Inkább Holnap, Apnoé) összegyúrt Wakachukát, ezért a tagok semelyik aktív vagy inaktív zenekarához nem hasonlítható.

Jegyelővétel a Hídban és a McDonalds CD boltban.
További infok és zenék: alterparty.pagisz.hu, hs7.hu, www. myspace.com/hs7, wakachuka.hu.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az enesei elkerülő megelőzi a csornait

Győr-Moson-Sopron - Két és fél éven belül elkészülhet a 85-ös főút enesei elkerülőszakasza, a… Tovább olvasom