Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Házgyári lakások a belváros közepén

Nem sokkal azután, hogy átadták a Kisfaludy Színházat, több száz lakó már be is költözhetett az első tízemeletesekbe.

Nem sokkal azután, hogy átadták Győrött a Kisfaludy Színházat, több száz lakó már be is költözhetett az első tízemeletesekbe.

Az 1979. december 24-i Kisalföld né- hány sorban számol be az építkezés- ről és arról, hogy „jövő év végére be- fejeződik a városrész rekonstrukciója". Hogy a széplelkű építészek és főleg a környékbeli lakók milyen érzésekkel fogadták a belváros szívében, a hatszáz éves Újbástya falai mellett emelt betonóriáso kat, azt most hagyjuk.

Az új tö rekvésről maga az újság is csak annyit ír – a megszokott lelkesedés nélkül –, hogy ezek az épüle tek „lényegesen megváltoztatják a városképet". Ezzel nem mondtunk sokat, de azért igaznak igaz. Bizonyos szögekből nézve a vá rosra rá sem lehetett ezután is merni. Viszont százakat fogadtak ezek a betonfalak, hiszen csakha mar kilenc lépcsőház épült ki a Teleki (akkor Gorkij), Pálffy (ak kor Molnár Ferenc) utcában és a Bajcsy-Zsilinszky úton.

A laká sok szövetkezeti tulajdonban vol tak, a tanácsi kijelöléssel beköl töztetett családok kedvezményes OTP-hitellel vehették meg az in gatlant. Lantos Sándor mérnök-osz tályvezető az első beköltözők kö zött volt hetvenkilenc novembe rében. Emlékei szerint 495 ezer forintba került a lakás, amit be rendezgetni akkor nagy öröm volt minden családnak.

Sajnos, amit a lakótelepi házak állapotá ról mondunk és írunk, az a bel városban sincs másképp: az abla kokat, a panelok közti szigetelést cserélni kellett, a fűtés és a villa mos huzalok állapota pedig már minden, csak nem korszerű. Vi szont a lent sürgölődő emberek negyedszáz év alatt már megszok ták ezt a képet, a tízemeletesek lakói pedig egyre szebb várost lát nak a magasból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Statikai vizsgálat a vasútállomáson

Az utasok ismét használhatják a győri vasútállomás főbejáratát, amelyet le kellett zárni, mert a homlokzatot díszítő burkolat több helyen meglazult, s bármikor leeshetett volna egy-egy darabja. Az életveszélyt elhárították, de teljes statikai vizsgálatot rendeltek el. A MÁV hivatalos közleménye szerint a homlokzat egy részének megerősítését kellett elvégezni a napokban. Tovább olvasom