Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Házfalat rongált a kátrányos kátyú

Elviselhetetlenül kátyús az úttest a Szikes utcában – ezzel a problémával keresett fel bennünket Csontos György győrszentiváni olvasónk, aki szerint felháborító, hogy az önkormányzat és az útkezelő szervezet sem tesz semmit a helyzet megváltoztatásáért.
– Az úthibák megnehezítik az életem, balesetveszélyesek és az olykor húsz centiméter mély kátyúkból felverődő, kátrányos sár a családi házam homlokzatát maradandóan megrongálta – foglalta össze problémáját a Kisalföldnek Csontos György.

Lapunk érdeklődésére Sík Sándor önkormányzati képviselő elmondta: Győrszentivánon a napokban kezdték meg az úthibák utcák szerinti felmérését, a kátyús úttestek javítását pedig október végére, november elejére ütemezték be.

– Listánkat eljuttatjuk az útkezelő szervezethez, így még tél előtt befejeződhetnek a munkálatok. Az önkormányzat milliós nagyságrendű összeget fordít az összességében 57 kilométeres szentiváni úthálózat javítására – tudtuk meg Sík Sándortól.

A képviselő álláspontját az útkezelő szervezet műszaki vezetője, Máthé-Tóth Péter is megerősítette. – A Szikes utca érintett szakaszán lévőt a napokban javítjuk ki. Az esetet sajnáljuk, a panaszt vagy kártérítési igényt írásban lehet megtenni intézményünk felé. Ezt követően kollégáink a helyszínen is megvizsgálják az ügyet, és írásos választ adnak az útkezelő szervezet álláspontjáról – tájékoztatott Máthé-Tóth Péter.

A műszaki vezetőtől megtudtuk: a győrszentiváni útállapot a megyeszékhely egészét figyelembe véve középesnek minősíthető, a legrosszabb burkolatok Győr-Szabadhegy, Sziget, Újváros és Révfalu területén találhatók. – Idén Győrszentivánon tavasszal kátyúztak, ezenkívül a 160 millió forintos „Haváriakeretből" jutott az Árnyas, az Egressy, a Vonal, a Gólyaréti és Homoksori utcák felújítására vagy részleges javítására is – hangsúlyozta a Kisalföld érdeklődésére az útkezelő szervezet szakembere.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könyvszalon Győrben: a könyvek ünnepe

Harminc kiadó több tucat újdonsága, számos pódiumbeszélgetés, bemutató és koncert szerepel a… Tovább olvasom