Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Hazajött a főorvos

Győr - Nagy kihívást kapott dr. Gunther Tibor, a Petz Aladár megyei kórház új főorvosa: az egészségügyi reformmal járó, gyorsan változó viszonyok között egy új centrum vezetését bízták rá. Anglia helyett választotta a hazai munkahelyet.
Dr. Gunther Tibor, az átszervezett traumatológiai, ortopédiai és kézsebészeti centrum új vezetője félig ismerős, félig messziről jött idegen a megyei kórházban: győriként itt kezdte a pályáját, majd a fővárosi ORFI-ba „igazolt". Az elmúlt években, miközben a csípő- és térdprotézisek specialistája lett, többször dolgozott Angliában, de hazahúzta a szíve. Pont most, amikor az egészségügyben uralkodó viszonyok és a bizonytalanság miatt sok kollégája külföldön keresi a boldogulást...

– Bár két évig dolgoztam Oxfordban, úgy érzem, itt a helyem. Bár tényleg nem könnyű ma orvosnak lenni, ha mi nem dolgozunk azon, hogy rendbe tegyük az egészségügyet, akkor hogy várhatnánk el mástól...

Igaz, könnyebb lenne beleülni egy jól működő rendszerbe, én mégis inkább a része szeretnék lenni az átalakulásnak. Persze nincsenek illúzióim, ebből a helyzetből egy szakma sem jön ki jól – mondja a főorvos, aki szerint a keze alá tartozó osztályok összevonása kényszerű átszervezések következménye ugyan, mégis logikus lépés. Neki pedig hatalmas kihívás.

– Ma már mást jelent vezetőnek lenni, mint húsz éve. Akkor ahhoz, hogy eredményes legyen valaki, sokszor elég volt, hogy ő operált a legjobban az osztályon. Most ez sokkal összetettebb feladat, hiszen a szakmai profizmus mellett jó adag menedzserszemléletre, közgazdasági ismeretekre, adminisztrációs és szervezési tudásra is szükség van, nem elhanyagolva természetesen a tudományos munkát, ami szakmai körökben az elismertség feltétele.

S persze ne felejtsük el, hogy a dolognak van egy emberi oldala is, amelyre – tekintve, hogy Gunther doktor negyvenegy évével fiatal vezetőnek számít – nem lehet nem rákérdezni...

– Úgy érzem, elfogadtak. Szakmailag és emberileg is végigjártam a kellő utat. Olyan csapat van itt kialakulóban, amelynek köszönhetően a legjobb úton vagyunk az országos elismertség felé – vallja a főorvos, konkrét terveiről azonban csak óvatosan beszél. Új műtéti eljárások kerülnek szóba, már most van olyan, amelyet ő hozott a győri osztályra. Ilyen az eddiginél jóval kisebb metszéssel, azaz gyorsabb gyógyulással járó csípő- és térdprotézis-operáció, amelyet alig néhány helyen végeznek az országban.

- Szakmailag és emberileg is végigjártam a kellő utat. Olyan csapat van itt kialakulóban, amelynek köszönhetően a legjobb úton vagyunk az országos elismertség felé – vallja a főorvos.
Fotó: H. Baranyai Edina

Amikor azonban arról kérdezzük, mi a legnehezebb életének ebben az új szakaszában, mégsem a munkát említi.

– A családom egyelőre nem lehet velem – tavaly nyár végén jött az ajánlat, amikor már nem tudtunk iskolát váltani –, így jövő nyárig Budapesten maradnak. Ez az az oldala az új munkámnak, ami nehezebb, mint amire számítottam... A hétvége zömmel a családé, hét közben is hazamegyek legalább egyszer, s nagyon sok munkám mellett ügyelek arra, hogy a szabadságomat szigorúan a családdal együtt töltsem – mondja a négygyermekes családapa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csatornázottság: Lemaradás a ’90-es évektől

Győr-Moson-Sopron - Minden negyedik település küzd a csatornázatlanság okozta kellemetlenségekkel.… Tovább olvasom