Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Hazai sztárok lépnek fel a Nyári Fesztiválon

Pénteken és szombaton kétnapos Nyári Fesztivált rendeznek Tápszentmiklóson. A programok minden korosztályt csábítanak, íme bizonyságul a program.

Pénteken délután két órától kezdődik a program a vidámparkkal. Az első fellépő a Sógorok lesz, akik mulatós zenével jönnek. Josh és Jutta koncertje este hét órakor kezdődik, kilenctől pedig az ex-kormoránosokból alakult Örökség lép fel. Az élő koncert kétórás lesz! Este 11 órától pedig még a Noise és élő zene várja a szórakozni vágyókat.

Szombaton már délelőtt tíztől folytatódnak a programok, kirakodóvásár várja a vendégeket. Délután kettő órakor Tápszentmiklós büszkeségei mutatkoznak be, háromkor mulatós zenével jön a Capuccinó, majd négytől a Matyi és a Hegedűs. Ötkor ismét a tápszentmikósiaké a színpad, majd hattól Aradszky Lászlóval lehet nosztalgiázni egy kicsit. Hétkor Baby Gabi a fiatal korosztálynak énekel, bár épp Aradszkytól tudjuk, hogy „nem csak a húszéveseké a világ".

A Neoton sztárjai élő koncerttel este kilenckor kezdenek, tizenegy órától éjjel négyig pedig az éjszakai bálon zenél a Synkron Band.

A gyerekeket egész nap vidámpark várja, nagy láncos körhinta, kisvasút, óriáscsúszda, gyermekkörhinta, bébiugráló… Délután kettőtől este hétig ingyenes lesz az arcfestés, s a felajánlóknak hála ajándékok is fogadják majd a vendégeket – de ez maradjon meglepetés, aki eljön, megtudja, miről van szó!

A napijegy 1500 forint, amely az összes programra érvényes, beleértve a vidámparkot is. Elővételben a jegyár 1000 forint.

Neoton: A nagy slágerek mindig repertoáron vannak

A formáció 2005-ben alakult meg, amikor is az egykori Neoton Família nagy sikerű koncertet adott a Puskás Ferenc Stadionban. Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János és Bardóczi Gyula elhatározták, hogy újrajátsszák az egykori nagy slágereket.
Számos koncertet tartottak mostanáig, fesztiválok vendégei voltak, és amerre jártak, felélesztették az egykori bakelitek dalait. A legnagyobb Neoton-slágerek, a legkedveltebb dalok mindig szerepelnek.

Visszatérő vendég: Baby Gabi

–  Visszajáró fellépő vendég Tápszentmiklóson. A hely „szelleme" vagy a közönség az oka ennek?

–  A fellépések helyszínét sajnos nem én döntöm el. Oda megyek fellépni, ahova meghívást kapok. Viszont nagyon sok olyan fellépésem van, mint például a tápszentmiklósi, ahol egy jó hangulatú fellépés után a szervezők és a közönség is szeretnének viszontlátni. Minden fellépésre teljes alázattal megyek és boldogsággal tölt el a bizalom, hogy újra jól szeretnék magukat érezni a műsorom alatt!



– A mostani kétnapos fesztiválon milyen programmal készül?

– A fellépésem 40 perces, ami általában elhúzódik. A műsoromban vannak régi nagy slágerek, mint például az Elpattant egy húr, de a többi dal mind az én slágerem.

– A hazai énekesek mit tapasztalnak: a községi rendezvényeken jobb a hangulat, más a közönség, mint a diszkókban?

–  A hangulat mindig az előadóművészen múlik. Nekem kevesebb a diszkós fellépésem, mert a mai szórakozóhelyeken olyan zenék szólnak általában, amilyen stílust én nem képviselek. A községi rendezvényeket, falunapokat azért szeretem jobban, mert a közönség soraiban megtalálható a kicsi gyerektől kezdve a fiatalokon keresztül az idős korosztály is, és a műsort úgy állítom össze, hogy mindenki zenei igényét kielégítsem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyilvános bérek: mennyit keresnek Győrben a közcégek vezetői?

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok honlapjukon kötelesek közzétenni vezetőik pénzbeli… Tovább olvasom