Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Havasiné a nem oda valókat eltávolítaná

Tovább kell gondolni, alakítani az igazságügyi reformot és javítani kell a bírói munka minőségén – mondta a Kisalföldnek dr. Havasiné dr. Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke, akit csütörtökön hivatalosan is a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének jelölt az államfő.
Mostantól a pártok kétharmados többségén múlik, hogy egy győri hölgy legyen az öt magyar közjogi méltóság egyike. Mint arról a Kisalföld szerdán beszámolt, Sólyom László a Győri Ítélőtábla elnökét, Havasiné Orbán Máriát jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az államfő ma mutatta be a győri főbírót a pártok frakcióinak, amelyek a napokban alakítják ki álláspontjukat a jelöltről. Sólyom László a képviselők előtt kifejtette: Havasiné Orbán Mária harminc éve ítélkező bíró, egész életét a bírósági pályán töltötte, így a bíróságok problémáját, mind a szervezeti, mind a szakmai és minőségi kérdéseket tökéletesen ismeri. Jelöltje 16 éve bírósági vezető, aki „különféle színű" kormányok alatt kapott megyei bírósági elnöki megbízatást. A köztársasági elnök hangsúlyozta azt is, hogy Havasiné Orbán Mária független, autonóm, nagyon határozott személyiség és igen jó konfliktuskezelő. Havasiné a pártoktól nem kapott kérdéseket, a frakciók ezután alakítják ki álláspontjukat.

A bírói hivatással kapcsolatban a Győri Ítélőtábla elnöke egyik elődjét idézte: e szerint „minden bíró tévedhet, egyetlen dolgot nem tehet: szándékosan nem szeghet szabályt." Megjegyezte, hogy ha valaki sorozatosan téved, az is tűrhetetlen, annak is következményekkel kell járnia, a szándékos szabályszegés viszont elfogadhatatlan.

Havasiné Orbán Mária a Kisalföldnek leszögezte: amit hirdet, az nem forradalom, hanem reform. A tisztességes bírói kar védelme érdekében paradigmaváltást szeretne végrehajtani és a „nem odavaló" bírákat el akarja távolítani a vezetésből.  Elmondta azt is, hogy az igazságszolgáltatáson belül az önkormányzatiság óriási érték, amit meg kell védeni és ha ezt nem teszik meg, akkor elveszik tőlük.

A Kisalföld kérdésére a győri jelölt kifejtette: hivatásának megfelelően mindig távol tartotta magát a politikától és a politikai színezetű megnyilvánulásoktól is. Az olyan vádakat, miszerint a jobb oldal jelöltje lenne, kikéri magának, „ha szakmai múltamat visszanézve nem találnak olyan ítéletet, amelyből következtetni lehetne a politikai nézeteimre, akkor ez a kérdés értelmezhetetlen és lufi – jelentette ki. Az államfő hivatalos jelölése után esélyeit nem latolgatja.

Havasiné szerint folytatni kell az évtizedes igazságügyi reformot, és javatani kell a bírói munka minőségén. Mint fogalmazott, „a professzionális ítélkezés" érdekében más módon szervezné meg a bírák oktatását és úgy véli, hogy a pályára való alkalmasságot is gyakrabban kell vizsgálni. Jelenleg a bíráknak hatévente kell átesniük a kötelező szűrőn – hetvenéves korukig. Komoly problémája az igazságszolgáltatásnak – mondta a Kislaföldnek–, hogy az egyes bíróságokra nehezedő munkateher egymástól igen eltérő.

A vádak, amelyek rendszerint érik a bíróságokat, nem változtak: továbbra is az időszerűség és a jogegység kérdése kerül leggyakrabban terítékre. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az elnökjelölt annyit mondott: ezt is és még sok más problémát alaposan át kell gondolni, felül kell vizsgálni.

Jelöltségével és esélyeivel kapcsolatban véleményét így összegezte: „Ha támogatnak akkor köszönöm, ha nem, azt úgy tegyék, hogy méltányos legyen."


Korábban:

A tisztességes bírói kar védelme érdekében paradigmaváltást szeretne végrehajtani és a "nem odavaló" bírákat el akarja távolítani a vezetésből Sólyom László köztársasági elnök főbírójelöltje.

Havasiné Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke erről újságírók előtt beszélt csütörtökön, miután a Sándor-palotában Sólyom László bemutatta őt a parlamenti pártok képviselőinek.

"Amit hirdetek, az nem forradalom, hanem reform" - fogalmazott a főbírójelölt. Elmondta, hogy az igazságszolgáltatáson belül az önkormányzatiság óriási érték, amit meg kell védeni és ha ezt nem teszik meg, akkor elveszik tőlük.

Arra a kérdésre, hogy kik a nem tisztességes bírák, Havasiné Orbán Mária úgy felelt, hogy a Győri Ítélőtábla egyik nagyhírű elnöke szerint minden bíró tévedhet, egyetlen dolgot nem tehet: szándékosan nem szeghet szabályt. Megjegyezte, hogy ha valaki sorozatosan téved, az is tűrhetetlen, annak is következményekkel kell járnia, a szándékos szabályszegés viszont elfogadhatatlan.

Igennel válaszolt arra a kérdésre, lehetséges-e a független ítélkezés Magyarországon.

Megdöbbenésének adott hangot viszont azon hírek miatt, hogy a jobboldal jelöltje lenne. Hozzátette: ha szakmai múltját visszanézve nem találnak olyan ítéletet, amelyből következtetni lehetne a politikai nézeteire, akkor ez a kérdés "értelmezhetetlen és lufi".

Annak kapcsán, hogy bízik-e kinevezésében, azt mondta, nagy megtiszteltetésnek érzi a jelölést és tettre kész.

A főbírójelölt arra is kitért, hogy nem foglalkozik a politikával, mert nincs köze hozzá és reméli, a képviselők méltányosak lesznek vele.  "Ha támogatnak akkor köszönöm, ha nem, azt úgy tegyék, hogy méltányos legyen" - fogalmazott Havasiné Orbán Mária.

A pártok képviselőivel történt találkozót úgy értékelte, hogy igazából nem kapott kérdéseket, a szakmai programjáról érdeklődtek röviden. Hozzátette: azt mondták, a frakciók majd kialakítják az álláspontjukat.

A pártok is megszólaltak

A jelöltbemutatás után az öt parlamenti párt képviselői nevében Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője nyilatkozott a sajtónak. A politikus közös érdeknek nevezte, hogy az Országgyűlés még ebben az ülésszakban döntsön a javaslatról. Elmondta: abban maradtak, hogy még a jelenlegi ülésszak alatt sor kerüljön a bizottsági meghallgatásra és a parlamenti szavazásra is.

Arra a kérdésre, tudják-e támogatni Havasiné Orbán Mária megválasztását, annyit mondott, hogy ezt majd a frakciók eldöntik.
A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Gusztos Péter (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) képviselte a Sándor-palotában.

Olvasóink írták

  • 12. lapozo 2008. november 21. 21:05
    „Szerintem ott a helye egy nagyon kemény erős nö aki nem beszél a dolgok mellé. Szorítok a sikeréhez...”
  • 11. joco 2008. november 21. 18:18
    „3-as Matriné a jelölt erröl beszélt:"az igazságszolgáltatáson belül az önkormányzatiság óriási érték" és tudod nem a városi önkormányzatokrol- régi nevükön-hátha igy megérted- a tanácsokrol- de a a mai "tanácsokrol" irt "véleményedben " azért van igazság."...összeül egy két suszter, óvszerész, gyógyszeres, földbirtokos no megy egy-.két volt munkásőr vezér és már alkotják is a törvényerejű rendeleteket"”
  • 10. Pancsuri 2008. november 21. 16:58
    „Kedves Mindenki. Nem tartom magam se jobb-, se balodalinak, csak egy Magyar Állampolgárnak. Nagyon sok cikket elolvastam Dr. Havasinéról, és meggyőződésem, hogy megfelelő főbíró lenne belőle. Feltéve, ha végigtudja vinni az akaratát a "kiskirályok" között. Jó lenne, ha már végre valaki a körmére nézne azoknak a bíróknak, akik "akarattal tévednek". De ne álltassuk nagyon magunkat, mert egy fecske nem csinál nyarat, de legalább próbálja meg, és ebben teljesen mindegy, hogy honnan kapja a segítséget, csak kapja meg!”
  • 9. matriné 2008. november 21. 15:48
    „Kedves "Táncos"! Nem tudni hogy balett vagy valamelyik dél amerikai táncot gyakorolja,az mindegy. De,hogy a jogalkotás ebben a banánköztársaságban már nagyon is elfajult az viszont tény! Ha önnek igaza lenne abban, hogy pl. az Önkormányzatok nem hoznak törvényszerű rendeletet, akkor a bíróságok mire alapozzák a kötelező díj fizetést, akkor amikor a szolgáltatók nem szolgáltatnak és semmiféle értéket sem adnak a díjazás fejében? E rendelet gyártók kötelezik a lakosságot díjfizetésre az el nem végzett munkáért.No és ehhez asszisztálnak a bírók ítéleteikkel,mert nekik ezek törvényerejű rendeletek,-hivatkozna rá! Persze én nem a levegőből szedem az állításaimat, hanem ezek kézzel fogható és szemmel látható tények!”
  • 8. eskorpio 2008. november 21. 12:53
    „Havasiné a nem oda valókat eltávolítaná, miért, itt is vannak nem odavalók. Akkor majd most lesz baj, igy- vagy úgy.”
  • 7. Táncos 2008. november 21. 11:23
    „Tisztelt matriné!

    Mielőtt mélyebb elemzésekbe kezdene, ajánlom szíves figyelmébe egy alapvető tévedését: törvényerejű rendeletet ma már egyetlen testület sem hoz, 89´ előtt is csak a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa alkotott ilyen jogszabályt, amely egyébként a jogforrási hierarchia szempontjából törvénynek minősül. Tehát ma már nem alkotnak ilyen jogszabályt, igaz hatályban van még jónéhány.

    Nos, mivel a fogalmak jelentésével sincs tisztában, ezért úgy gondolom a hozzászólása is ennélfogva hiteltelen és tényeket nélkülöző vádaskodó megnyilvánulás..”
  • 6. matriné 2008. november 21. 08:57
    „1. hozzászólás matriné 2008.11.21. 08:16:40

    Kedves "Misztertökfej" ! Mivel a Nickje mögé bújva bár mit mondhat ,írhat Ön egyenlő azokkal a hivatali visszaélőékkel, akik azzal bújnak ki a felelősség és annak vonzatai alól, hogy a nekik nemtetsző tények állítóit lehülyézik! Sőt a bűnüldöző hatóságinak is ezt tálalják! Persze köztudott,hogy a bűnüldözést ki irányítja! Azóta divat a hazugság és a felelőtlenség! Ha Ön értelmes ember hírében állna nem keverné ide az egyszerű esethez a híres felhasználókat, ,akik a sírjaikban forognak,hogy ilyen ember a nevüket a szájára veszi! Az viszont érdekes,hogy a szélmalom harcot érzékeli,hisz tisztában van az általam leírt valósággal.”
  • 5. joco 2008. november 21. 07:12
    „Mondja már el valaki , hogy a jelöltet miért tarják a "jobboldal" emberének? Itéletei vagy "magánemberkénti" nyilakozatai miatt?”
  • 4. Misztertejfel 2008. november 20. 15:41
    „Jelentem, állandó, külső szakértőnk, Cseter János nincs a pszichiátrián, ismét megjelent az online-on. Sajnos kezelése e miatt késedelmet szenved, de állítólag nem közveszélyes és személyiségi zavara nem olyan fokú, hogy cselekedeteinek súlyát fel ne ismerje.
    Sajnos sorsa, őrülete a nagy zsenikével közös, akik a teljes univerzumot egyetlen rendszerben látják, mindenhez értő, reneszánsz ember ő, aki a porszem-életű halandó számára nyilvánvalónak látszó dolgokkal is megalkuvás nélkül szembefordul, mint Semmelweis vagy Galilei. Hosszú életet kívánok neki, folytassa szélmalomharcát, ha mással szemben nem is, hát legalább a helyesírás kispolgári szabályaival.”
  • 3. matriné 2008. november 20. 15:09
    „Ni csak ki beszél? Talán javár4a írható,hogy elismeri,hogy a bíró is tévedhet! Vi8szont az szép kevés, ha a tévedéseiket nem korrigálják inkább elbújnak a kulisszáik mögé! Nem is érthető,hogy képes azok szemébe nézni, akiknek milliókat húzatott ki ítéletével mindössze hamis adatokra alapozva. Méh,hogy nem függ a pártoktól a bírói kar? Nevetséges állítás! Az önkormányzati csicskásság pedig mióta bírói privilégium? Az önkormányzatoknál összeül egy két suszter, óvszerész, gyógyszeres, földbirtokos no megy egy-.két volt munkásőr vezér és már alkotják is a törvényerejű rendeleteket! A bírók pedig a bunkósbotos,késes végrehajtók helyett a csicskások akiknek ezek a joghoz mit sem konyítok alkotják a törvény erejű rendeleteket. Velük veretik ki a kiszolgáltatott lakosságból a pénzüket! Pedig tudják, hogy csak azért a szolgáltatásért, jár díjazás amiért vagy megdolgoztak,vagy ellenértéket szolgáltattak, nem csupán rendeletet gyártottak! De semmi esetre sem lehetett volna hamis adatokra ítéletet hozni a Magyar Köztártság nevében!”
  • 2. joco 2008. november 20. 15:02
    „Poltergeist 2008.11.20. 13:43 !én pedig pont azt szeretném, ha "Sólyom és a társai " nem segitenék, hanem tartaná magát a biroi FÜGGETLENSÉG elvéhez,”
  • 1. Poltergeist 2008. november 20. 13:43
    „Remélem kisöpri az összes mocskot és sikerrel is jár,meg azt is,hogy Sólyom és a társai mindenben segíteni is foglyák.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csajok és a pornó – Te nézel szexfilmet?

A csajoknál – bátran állíthatjuk –, hogy tabu téma a pornó, de van az úgy, hogy egy… Tovább olvasom